Vegyünk egy falut, ahol az emberek többsége nagyon szegény. Még lehet, hogy működik egy kisiskola, de már alig van szolgáltatás, nincs orvos, pláne gyerekorvos, nincs szociális gondozás, a családsegítő is legfeljebb heti egyszer jut el a faluba egy pár órára, nem beszélve a helyi közösségbe életet lehelő kulturális és sportolási lehetőségekről. Valamit tenni kell, nemcsak egy, hanem több területen is, hiszen a mélyszegénységben élő családokon csak komplex, mindenre kiterjedő támogatással lehet segíteni – a lakhatástól a foglalkoztatáson át egészen az oktatásig. Ha nem lesz komplex beavatkozás, biztos, hogy a következő generáció is ugyanebben a helyzetben fogja találni magát.

Arra a kérdésre, hogy mit lehet tenni a szegénység enyhítésére, Magyarországon az elmúlt húsz évben két markánsan eltérő válasz is született.

Az egyik még 2010 előttről való: a világhírű szociológus, Ferge Zsuzsa nevéhez fűződik az a program, ami a gyerekszegénység felszámolását tűzte ki céljául, és a strukturális változásokra helyezte a hangsúlyt. Ennek része volt az állami szolgáltatások fejlesztése, az iskolai integráció elősegítése, és mindehhez a lakhatástól a foglalkoztatáson át az egészségügyig rövid, közép és hosszú távon megvalósuló stratégiát is hozzárendeltek. (Az külön cikket érdemelne, hogy a 2006-ban induló és 2010 után megszüntetett programmal miért csak minimális eredményt sikerült elérni, miért tűnt el mögüle a politikai akarat és azzal együtt a tervezett források is. Végül csak a Nógrád megyei, szécsényi kistérségben valósult meg egy komplex pilot program; később abból nőttek ki az uniós forrásból megvalósuló, a gyerekszegénység csökkentését célul kitűző, az egész országra kiterjedő járási gyerekesély-programok, amik 2023-ra futottak ki, és azóta sincs folytatásuk.)

A másik válasz, ami 2010 után született, épp az ellenkezője a Ferge-féle iránynak. A hangsúlyt a munkaalapú társadalomra helyező Orbán-kormánynak, ami családtámogatási politikájával a középosztályt célozta meg, szintén kezdenie kellett valamit a több százezer nyomorban élő emberrel, miközben szociálpolitikája bizonyos elemeiben egyenesen szegénységellenes volt (gondoljunk csak a munkanélküli ellátások 9-ről 3 hónapra történő csökkentésére, a hajléktalanság kriminalizálására, az iskoláztatási támogatás hiányzáshoz való kötésére, bár ennek hasonló formája már 2010 előtt is létezett). A megoldás a probléma kiszervezése lett: egyházi és egyházközeli szervezetek, azon belül is leginkább a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapta meg a hazai felzárkózás ügyét. Ennek a szervezetnek a vezetésével 2019-ben indult el a Felzárkózó Települések program, a FETE, amit Magyarország 300 legszegényebb településén valósítanak meg, és aminek végrehajtásába a Málta mellett több nagy egyházi-karitatív szereplőt is bevontak. Különböző mértékben összesen 28 egyházi és civil szervezet vesz részt a program megvalósításában, köztük a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitasz.

A településeket a KSH által kidolgozott társadalmi és szegénységi mutatók alapján választották ki 2017–2018 körül, de több forrásunk szerint is ez a folyamat nem volt teljesen transzparens, és olyan falvak is bekerültek a 300-ba, amiknek nem sok keresnivalójuk van ott.

Az Orbán-kormány ideológiájától egyébként sem állt távol az egyházi szereplők szegénység kezelésébe való bevonása: a FETE programot megelőzte egy kisebb léptékű projekt, a Végtelen Lehetőség, ami 2018 és 2022 között futott, és szintén egyházi szereplők valósították meg. A Máltánál alelnöki pozíciót is betöltő Vecsei Miklós a Belügyminisztériumban a Diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos szerepét is megkapta, amivel idővel összeférhetetlenségi probléma is adódott. (Ezt aztán úgy kezelték, hogy Vecsei formálisan, kötelezettségvállalóként nem képviselheti ugyan a Máltát, de minden fórumon a Málta alelnökeként hivatkozik magára.)

Most, a rendszerváltás hajnalán, amikor még semmit nem tudni a FETE program további sorsáról, volt és még ma is benne dolgozó munkatársakat, a program monitoring- és értékelési szakértőjét és a programot kutató szociológusokat kértünk arra, hogy értékeljék az Orbán-kormány emblematikus szegénység elleni programját. Vecsei Miklóstól is kértünk interjút, ami el is készült, de a közléshez utólag nem járult hozzá.

Krízisenyhítés vagy gettócsinosítás?