Tényleg tönkretett az okostelefon egy teljes generációt?
Cause I’m a 21st century digital boy / I don’t know how to live but I got a lot of toys (Bad Religion, 1990)
„Minden esetem összefüggésbe hozható az internetezéssel. Ez az életük! Nem dolgozom olyan gyerekkel, akinek ne lenne online élete is” – mondta a Qubitnek Neményi Zsófia, ideje nagy részében tinédzserekkel foglalkozó pszichológus. Megfogalmazása kísértetiesen emlékeztet a magyar kamaszok internethasználati szokásairól szóló, 2015. szeptemberi reprezentatív felmérés megállapítására: „a fiatalok bevallása szerint (...) a zavarmentes és folyamatos kommunikáció »az életük«, és eszközeik nélkül el sem tudják képzelni a mindennapokat.” Ennek alátámasztására idéznek is az akkori hetedikes és tizenegyedikes diákokkal folytatott interjúkból:
– És ha röviden meg kéne fogalmazni, mit jelent nektek a telefonotok?
– Az életem.
A két évvel korábbi felméréshez képest a legszembetűnőbb különbség az volt, hogy az állandó online jelenlét a mobil eszközöknek köszönhetően evidenciává vált a magyar tinédzserek számára. A hetedikesek átlagosan alig több mint 8, a tizenegyedikesek pedig valamivel kevesebb mint 10 évesen kezdtek el internetezni.
A kutatásból kiderült, hogy a fiatalok egyre korábban jutnak hozzá első okostelefonjukhoz: a tizenegyedikesek átlagosan 14, a hetedikesek 11 évesen birtokoltak először internetezésre alkalmas készüléket. Bár nagy többségük olyan iskolába járt, ahol korlátozták a mobilhasználatot, csaknem 60 százalékuk a szünetben, egyharmaduk pedig az órák alatt is szokott telefonozni.
2015-ben még nem az internetezés vezetett az okostelefon-használatban:
A felmérés idején a két megkérdezett korosztály 91 százalékának volt okostelefonja, 2013-ban ez az adat még 71 százalékos volt. Sejthető, hogy a penetráció 2017-re még tovább nőtt - egy friss, nem reprezentatív kutatás szerint a 16-21 évesek körében 95 százalékra. Ez az adat pedig égetően fontos abban az időszakban, amikor egyre több korábbi technooptimista fogalmaz meg bizonyos aggályokat az állandó netes jelenlét és a fejlődőben lévő személyiség viszonyáról.
Jeane M. Twenge, a San Diegó-i Egyetem pszichológus professzora évtizedek óta kutatja a kamaszok egymást követő korosztályait, a téma egyik legjobb, sokat hivatkozott ismerője. A professzor Heejung Parkkal, a Bryn Mawr College pszichológus munkatársával közös tanulmányt jelentetett meg a Child Development szeptemberi számában.
A szerzők a 13-19 éves amerikai fiatalokról szóló, 8,4 millió fős, 40 év alatt összegyűjtött adatkorpuszt vizsgálva arra jutottak, hogy az elmúlt években egyre kevesebb tinédzser kezd olyan felnőtt tevékenységbe, mint a szex, a randizás, az alkoholivás, a kiruccanás szülők nélkül, a fizetett munkavégzés vagy az autóvezetés.
Hogy a felnőttkor kitolódása milyen összefüggést mutat az egyre folyamatosabbá váló internethasználattal, azt Twenge alaposabban új könyvében vizsgálta, aminek eredményeit egy 2017. szeptemberi cikkben cikkben foglalta össze.
Akiket már az okostelefon formált
A generációs különbségeket 25 éve kutató szakembernek feltűnt, hogy a trendek hirtelen milyen gyorsan kezdenek változni, ha az 1995 és 2012 között születetteket – a bevett terminológia szerint a Z generációt, Twenge saját szóhasználatával az iGent – vizsgáljuk. E korosztály tapasztalatai, világlátása nagyban különbözik azokétól is, akik csupán néhány évvel korábban nőttek fel (millennials). Twenge 2012-re datálja a legmarkánsabb változást a kamaszok viselkedésmintáiban: ez volt az az év, amikor berobbantak a közösségi oldalak, illetve amikor az amerikaiak több mint felének már volt saját okostelefonja. Minél többet beszélgetett a professzor ennek a generációnak a tagjaival, és minél tovább vizsgálta az adatokat, annál világosabb lett számára, hogy ezt a korosztályt jelentős mértékben az okostelefon és a közösségi oldalak felfutása formálta olyanná, amilyen.
De mi jellemzi ezt a generációt? A korosztály legidősebb tagjai még csak kiskamaszok voltak, amikor megjelent az okostelefon. Demográfiai változóktól függetlenül az állandó internetezés lehetősége életük minden területére hat, pozitívnak és negatívnak is nevezhető változásokat hozva. Twenge konklúziója szerint a mai kamaszok nagyobb fizikai biztonságban élnek, mint valaha, mert kerülik a fent sorolt felnőttes viselkedésmintákat, mentális egészségüket tekintve ugyanakkor sebezhetőbbek.
A mai tinédzserek kevesebbszer járnak el otthonról a szüleik nélkül, mint elődeik: a 2015-ös végzős középiskolások ritkábban mozdultak ki, mint 2009-ben a nyolcadikosok. Azoknak az amerikai tiniknek a száma, akik majdnem minden nap összefutnak a barátaikkal, több mint 40 százalékkal csökkent 2000 és 2015 között.
A Z generáció tagjai emellett kevesebbet is randiznak, ezzel is összefüggően később kezdik a szexuális életet. Az Egyesült Államokban 2015-ben a középiskolai végzős évfolyamokon a diákok 56 százaléka randevúzott, ugyanez az arány az X generáció tagjainál (az 1960 és 1980 között születetteknél) még 85 százalék volt. A szexuális aktivitás visszaesése a kilencedikeseknél a legfeltűnőbb, köztük 40 százalékkal kevesebb azoknak a száma, aki már élnek szexuális életet, mint 1991-ben. Az első szexuális érintkezés ma átlagosan a 11. osztály tavaszán történik meg Amerikában, egy teljes évvel később, mint az X generáció tagjainál – nem csoda, hogy 2016-ban minden eddiginél kevesebb tinédzserterhességet regisztráltak az USA-ban. Ugyanígy kitolódott a jogosítvány megszerzése, valamint az első fizetett munka időpontja, ezek korábban mérföldkövek voltak egy függetlenedni vágyó amerikai kamasz életében.
Twenge szerint összességében a függetlenedés utáni vágy játszik egyre kisebb szerepet a fiatalok motivációiban, igaz, a felnőttkor késleltetésének trendje már az X generáció idején elkezdődött. A kutató a gazdasági és nevelésbeli változások mellett az állandó netes jelenléttel indokolja ezt a jelenséget: a tiniknek többé már nem kell elmenniük otthonról, hogy a barátaikkal lehessenek.
A Facebookon töltött idő korrelál a magányossággal
A szerzőt jobban aggasztja, hogy arra jutott: a folyamatos társas érintkezés lehetősége ellenére erősödik a magány érzete, nő a depresszió veszélye. Egy reprezentatív nemzeti kutatás 1991 óta vizsgálja az amerikai kamaszok elégedettségét, és az eredményekből világosan kiderül egy lehangoló összefüggés: azok a kamaszok, akik több időt töltenek a képernyő előtt, nagyobb valószínűséggel boldogtalanok, azoknak viszont, akik több hagyományos, képernyőfüggetlen tevékenységben vesznek részt, nagyobb esélyük van a boldogságra. Mielőtt pánikba esünk, fontos azonban hangsúlyozni, hogy nem világos a boldogtalanság és a képernyő előtt töltött idő közötti összefüggés ok-okozati iránya. Vajon eleve a boldogtalanabb gyerekek interneteznek többet, vagy azok produkálnak depressziós tüneteket, akik többet ülnek a gép előtt? Neményi Zsófia tapasztalatai szerint a két jelenség körkörösen erősíti egymást.
Twenge nem válaszolja meg a kérdést, de felhívja a figyelmet, hogy a Facebookon töltött idő és a boldogtalanság egy friss kutatás szerint még az egyetemistáknál is korrelál. Ami pedig az amerikai tinédzsereket illeti: 2013-ban rekordot döntött köztük a magukat magányosnak érzők száma, és azóta is ugyanazon a magas szinten stagnál. A kamaszok közül a legnagyobb arányban azok érzik úgy, hogy egyedül vannak, illetve kimaradtak valamiből (fear of missing out - FOMO), akik a közösségi oldalakon sok időt töltenek, a való életben azonban ritkábban találkoznak barátaikkal. Ugyanakkor azok a gyerekek, akik a való életben többet barátkoznak, a közösségi oldalakon is aktívabbak, tehát az összefüggés nem minden elemében tisztázott.
A 2015-ös magyar felmérés számai alapján mindenesetre nincs ok az aggodalomra: a válaszadók 23 százaléka szinte mindennap, 43 százalék pedig hetente néhányszor eljár a barátaival szórakozni, miközben mindössze 8 százalékuk számolt be arról, hogy semmilyen közösségi oldalon nincs regisztrálva. Ugyanakkor Twenge megemlíti azt az adatot is, hogy 35 százalékkal emelkedik az öngyilkossági kockázat azoknál az amerikai tiniknél, akik napi több mint 3 órát ülnek képernyő előtt, és ennek a feltételnek a magyar tizenegyedikesek több mint fele már 2015-ben megfelelt, hétvégén pedig a hetedikesek 48 százaléka is:
A közösségi oldalakon aktívabb amerikai lányok Twenge szerint még inkább kitettek a depresszió veszélyének, mint a fiúk. 2012 és 2015 között 21 százalékkal nőtt a depressziós tüneteket mutató fiúk, 50 százalékkal a lányok száma. A „sokszor érzem úgy, hogy kimaradok valamiből” állítással 27 százalékkal több fiú értett egyet 2015-ben, mint 2010-ben, ugyanez az arány a lányoknál 48 százalék volt. Neményi Zsófia szerint ennek oka lehet az is, hogy a nőket egyébként is nagyobb arányban sújtja a depresszió, mint a férfiakat. Az online térben zajló konfliktusok pedig felerősíthetik azt, amiben a fiatal lányok egyébként is sebezhetőbbek.
Mit tegyen a gyerek, ha a szülő szimbiózisban él saját telefonjával?
Twenge tehát azt állítja, hogy a folyamatos okostelefon-használat erősítheti a tinik depressziós tendenciáit, valamint hajlamukat a felnőttes viselkedésminták halogatására. Ságvári Bence, az ifjúság és a technológia kapcsolatát évek óta kutató szociológus ezt úgy pontosította, hogy nem a telefont kellene kipécézni, hanem a hozzá kapcsolódó appokat, szolgáltatásokat – a gyártóknak ugyanis érdekük, hogy a felhasználók minél több időt töltsenek az adott termékkel. Azonban a nagy techcégek sem feltétlenül kiálthatók ki főbűnösnek, mert közöttük is több olyan van, amely arra is áldoz, hogy a tudatos használat elvét terjessze. Az MTA szociológusa emellett kutatásaira hivatkozva kiemelte az okostelefon esélykiegyenlítő hatásait: a rosszabb anyagi körülmények között, községekben élő fiataloknál például a költséges szórakozás alternatívája lehet. Ennek hiányában még inkább kirekesztettek, a világtól és egymástól elzártak lennének ezek a közösségek.
Minden tudományos elemzést torzít, hogy a következő generációkat magunkhoz mérjük, felmerül az a kérdés is, hogyan várhatnak el a szülők más hozzáállást a gyerekeiktől, miközben közülük sokan maguk is szimbiózisban élnek telefonjaikkal.
Ságvári Bence a depressziós veszélyről szólva azt mondta, a lelki betegségnek ezer más oka lehet, egy olyan lánynál például, akit kétségbe ejt, hogy nem érkezett elég lájk a bejegyzésére, felmerül a kérdés, vajon milyen, a múltjában rejlő okra vezethető vissza, hogy ennyire kiszolgáltatott a külső visszacsatolásoknak. A szociológus és Neményi Zsófia is egyetértett abban: a technológiát nem szabad démonizálni, ehelyett meg kell tanulni kezelni, hogy elterjedt egy készülék, amely feleslegessé teszi a személyes találkozások nagy részét, és ez számos következménnyel jár.
Ezek egyike a kamaszokkal foglalkozó pszichológus szerint, hogy a korosztály tagjai egyre kevesebb valódi beszélgetést folytatnak, így nem fejlődik az empátiás készség, amelyet a szemtől szembe kommunikáció, egymás arcának tanulmányozása tudattalan tanulás útján erősít. „Az által, hogy nem beszélgetnek egymással eleget, magukat is kevésbé értik, hiszen a kamaszok egymás tükrében is definiálják magukat.”
A másik következmény a fiatalok növekvő igénye arra, hogy kontrollálják saját figyelmüket. “Ha olyan hangzik el, ami számukra unalmas, akár társalgás közben vagy iskolai órán, annyira frusztrálttá válnak, hogy azonnal kapják elő a telefont” – figyelte meg a pszichológus. Az alábbi részlet a 2015-ös magyar felmérés mohácsi hetedikesekkel készített interjújából megerősíti ezt a véleményt:
„– Mi a rossz a tévében? Miért csak háttérzaj? – Hát mert unalmas, nem foglal le, akkor inkább már a Facebook. – Ühüm… most is azért nyomkodjátok a telefont? – Aha. – Akkor egy picit lehetne, hogy kizárjuk erre a maradék 40 percre? Kamasz 1: – Hát nem nagyon. Kamasz 2: – Nem, meg kell írni az osztálytársaknak, hogy mit csinálunk.”
A szakember úgy látja, hogy a tinédzsereknek különösen nagy igényük van arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, de sokan közülük ijesztően magukra hagyottak és sóvárognak a figyelem után. Feszültségüket „tökéletesen feloldja a virtuális világ, mert általa kivonhatják magukat a valóságból, miközben mégis valami valóságos történik velük, érzelmeik vannak”. Ezt a valóságot kontrollálhatják is, ami Neményi szerint ad egyfajta hamis biztonságérzetet, nemcsak a fiatalok, hanem egyre inkább a felnőttek számára is, „de a gyerekek már erre tanulnak rá”.
Magunkon és a gyerekeken kísérletezünk
A pszichológus szerint „ezernyi előnye van az online közösségnek, de ami felé haladunk, annak a hatásait nem észleljük időben. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kontroll alatt tartjuk a témát, pedig nem. Magunkon és a gyerekeken kísérletezünk, és nem nagyon látni, hová tart ez az egész.”
Az olyan elterjedt mentális problémák hátterében, mint a hiperaktivitás, a depresszió, az öngyilkosság, a szorongás és az önvagdosás az egyéni okok mellett az intenzív internetezéssel összefüggő alvásmegvonás is állhat.
A Twenge által elemzett adathalmaz szerint 1991 és 2015 között 57 százalékkal nőtt az alvásmegvonással élő (vagyis éjszaka kevesebb mint 7 órát pihenő) amerikai kamaszok száma, az ugrás mértéke 22 százalék volt a 2012 és 2015 között eltelt rövid időszakban. Az adatokból az is kiderült, hogy minél több időt töltenek a gyerekek kütyüzéssel, illetve a közösségi oldalakon, annál valószínűbb, hogy kevesebbet alszanak. Az alváshiány Ságvári és Neményi tapasztalatai szerint itthon is okoz gondokat. A jó öreg családi asztali számítógéphez képest a saját mobil eszközök e tekintetben is gyengébb szülői kontrollt tesznek lehetővé.
Az említett 2015-ös kutatás ugyanakkor arra jutott, hogy a téma nem számít a magyar családokban tabunak, titkolózás tárgyának: a legtöbben azt mondták, hogy szüleik nagyjából tisztában vannak azzal, mit csinálnak a neten, mire használják a telefonjukat. Eközben sok gyerek úgy látta, hogy ő maga könnyebben eligazodik az online térben, mint a szülei.
A felmérés eredménye szerint különösen a fiatalabb, hetedikes évfolyam tagjai kénytelenek elfogadni a szülői kontrollt, ám ez a felügyelet leginkább odafigyelésben és nem szabályozó ellenőrzésben nyilvánul meg. A tizenegyedikeseknek mindössze 2-3 százaléka számolt be családi korlátozásról, és 54 százalékuknak szinte semmilyen szülői beavatkozással, még odafigyeléssel sem kell együttélnie.
Ságvári szerint minden kutatás arra jutott, hogy a biztonságos internethasználat kialakításában egyértelműen az aktív szülői szerepfelfogás, a gyerekkel való rendszeres kommunikáció, illetve a bizalommal teli, felvilágosító jellegű mediáció vezethet leginkább sikerre. Bár még mindig nagyon sok családban a használat egyszerű korlátozása vagy a kontroll teljes hiánya a jellemző, kutatások szerint lassan, de biztosan nő azoknak a családoknak az aránya, ahol ez a szülői stratégia megjelenik:
