Bocsánatot kért az Apple az iPhone-ok szándékos lassításáért, most mindenki perel

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

Az Apple oldalán jelent meg az a bocsánatkérő memó, amelyben elnézést kérnek minden olyan ügyfelüktől, aki átverve érzi magát, miután az elmúlt napokban kiderült: a cég szándékosan lassítja az öregedő iPhone-okat. A cég ezzel együtt úgy érzi, sok a félreértés a témában, és mivel soha, de soha nem tenne olyat, amivel csökkenti a felhasználói iPhone-élményt, most megkísérelt tiszta vizet önteni a pohárba. 

Az Apple felhívta a figyelmet a lítiumion-akkumulátorok csökkenő élettartamára, és a csúcsteljesítményt elérni már képtelen iPhone-aksik váratlan leállásainak megelőzésére tett kísérletnek nyilvánította azt a jelenséget, amely során szoftverfrissítéseken keresztül lassította a telefonokat. 2017 őszétől kezdve azonban egyre több visszajelzést kapott olyan ügyfelektől, akik teljesítménylassulásra panaszkodtak, és szárnyra kelt az a teória is, hogy a cég azért rontja a régi modellek minőségét, hogy a vásárlók az éppen megjelenő új iPhone-ra váltsanak.

Kárpótlásképp az iPhone 6-tal vagy annál újabb készülékkel rendelkező érintettek most kezdvezményes áron (79 helyett 29 dollárért) cserélhetik le akkumulátorukat, és az Apple 2018 elejére egy részletesebb aksifigyelő szolgáltatással kibővített iOS szoftverfrissítést is beígért, hogy visszanyerje ügyfelei bizalmát. 

„Az önök hite és támogatása miatt vagyunk képesek azt a munkát végezni, amit szeretünk – ezt soha nem felejtjük el és nem vesszük készpénznek” – zárul a patetikus jegyzet.

A Reddit Apple-közössége egyelőre nem dobott hátast az akciótól, egyesek szerint a meghibásodott aksikat nem csak egy ilyen lebukás után, és nem csak egy évig illene lecserélni kedvezményes áron, mások pedig annak a meghatározását hiányolják, hogy az Apple milyen töltöttségi szintnél vagy töltésiciklus-számnál húzza meg a határt.

1 billió dollár vagy a börtön?

Az Apple képviselőire a világ különböző bíróságain is sűrű időszak vár: a Reuters szerint legalább nyolc amerikai és egy izraeli perrel kell szembenéznie a cégnek, a Verge pedig egy francia perről számolt be. Kaliforniában például 999 milliárd dollárt (ez nagyjából 258 000 000 000 000 forint) követel a cégtől egy magánszemély, ami nyilvánvalóan túlzás, de Franciaországban akár komoly bajba is kerülhet az Apple.

A programozott elavulás ellen küzdő Halte à l’Obsolescence Programmée (HOP) csoport ugyanis hivatkozhat arra, hogy a francia kormány 2015-ben illegálissá nyilvánította a termékcserék fellendítése céljából elkövetett szándékos élettartam-csökkentést. Az ilyen bűncselekményekre kiszabható legmagasabb büntetés 2 év börtön, 300 ezer eurós bírság és a cég éves bevételének 5 százaléka – az Apple esetében az utóbbi lenne az igazán fájó pont, idén ugyanis 229 milliárdos bevételt könyvelhettek el, vagyis nagyjából 11,5 milliárd dollárt fizethetnének a franciáknak.