Hey Meta, készíts egy képet!
Leteszteltük Mark Zuckerbergék népszerű okosszemüvegét, a Ray-Ban Metát, ami még a Magyarországon egyelőre nem elérhető AI-funkciók nélkül is meglepően meggyőző.
Leteszteltük Mark Zuckerbergék népszerű okosszemüvegét, a Ray-Ban Metát, ami még a Magyarországon egyelőre nem elérhető AI-funkciók nélkül is meglepően meggyőző.
Az Apple a Google Gemini modelljeivel turbózta fel az iPhone-okba épített Sirit, amit ősztől már chatbotként is használhatunk. Az EU-ban viszont nem lesz elérhető a szolgáltatás, amiért egymást okolja az Apple és az Európai Bizottság.
Hardvermérnök váltja szeptembertől az Apple élén Tim Cookot, aki a céget az elmúlt 15 évben a világ egyik legsikeresebb vállalatává tette. Ternus legnagyobb kihívása az Apple AI-erőfeszítéseinek felrázása lesz.
Ha nem volt térerő, eddig a Globalstar műholdjain keresztül ért célba a segélyhívásunk. A szolgáltatót felvásárolja az Amazon, és a jövőben saját műhold konstellációját is az Apple rendelkezésére bocsátja.
Az elavult operációs rendszerű iPhone-t vagy iPadet használók jobb, ha gyorsan frissítenek.
A Google tavaly kiadott telefonját élmény használni, és a Gemini után a Siri egyenesen nevetségesnek hat. A Pixel 10 Pro ugyanakkor kompromisszumokat is tartogat, és sok AI-funkciója nem érhető el Magyarországon.
A MASZK 2.0 kérdőívek rendszeres kitöltésével mindannyian segíthetünk a légúti vírusok terjedésének felderítésében és abban, hogy jobb járványmodellekkel várja az ország a következő nagy járványt.
Az Európai Bizottság egy éve indított vizsgálatot a kínai közösségi platform ellen, amit azzal vádolnak, hogy designjának több eleme is a felhasználók függőségét erősíti. A TikTok szerint a vádak alaptalanok.
Így a mérföldkőnek számító iPhone 5s és iPhone 6 készülékek 2027 januárja után is biztonságosan működhetnek tovább.
A Qubit új podcastsorozatában, az AI Híradóban rendszeresen átbeszéljük az elmúlt hetek legfontosabb újdonságait a mesterséges intelligencia területén, és azt, hogy ezek miként formálják jelenünket és jövőnket.
A legújabb iPhone Air-ben már nem lesz hely a fizikai SIM-kártyának. Szakértők szerint ennek csak örülhetnek a felhasználók.
A Kornyik Miklós matematikus által megtervezett kísérlet olyan algoritmusok kidolgozását teszi lehetővé, amelyek a GPS nélküli tájékozódást szolgálják. Ennek nemcsak a világűrben, hanem a Földön is bőven lenne haszna.
Az OpenAI szerdán jelentette be, hogy felvásárolja az Apple ikonikus termékeinek formatervéért felelős Ive AI-hardverfejlesztő startupját. Az első ChatGPT-eszközt jövőre dobhatják piacra.
Legalább 2026-ig kell várni az okosabb és személyre szabott Sirire, de ez csak egy gond a sok közül az Apple Intelligenciával, aminek eddig nem túl jó a fogadtatása. A Siri halasztása ugyanakkor komolyabb problémákra utal.
Mennyibe kerül legyártani egy iPhone-t, és ehhez képest mennyiért árulják? Mi van az Apple globális hálózata mögött, és mit keres a cég Üzbegisztánban és Ruandában? Megnéztük, hol gyártják a világ egyik legnépszerűbb áruját, és kiderült, az a jobb kérdés, hogy hol nem.