Egymilliárd dolláros bevételkiesést okoz a télisport-biznisznek a klímaváltozás

2018.02.27. · gazdaság

A hóhiány miatt több mint egy hónapos csúszással kezdődött a nyugat-amerikai síszezon, a 2016-2017-es időszakban pedig az európai síterepekn váratott magára a tél majdnem tavaszig. „A magas téli átlaghőmérséklet és a csapadékmentes hetek miatt tömegek maradtak el, a téli sportok szerelmeseinek kevés, hogy a pályákat hóágyúzzák” – vezeti fel legfrissebb piaci jelentését a 2007-ben profi snowboardosok és síelők alapította Protect Our Winters. Az észak- és nyugat-európai tagegyesületekkel is rendelkező amerikai nonprofit klímavédelmi szervezet felmérése szerint idén januárban több mint 10 százalékkal esett vissza az észak-amerikai síparadicsomok forgalma, és a kései szezonkezdet miatt 17 ezerrel kevesebb munkavállalóra volt szükség, mint tavaly.

Auden Schendler, a világhíres coloradói Aspen Ski Resorts fenntarthatósági alelnöke, aki egyben a Protect Our Winters igazgatótanácsának tagja is, úgy véli: rövid távon még megoldást jelenthetnek a különféle nagy teljesítményű hókészítő eszközök, illetve a nyári forgalmat szavatoló kerékpáros és más outdoor programok, de ha tartóssá válik a meleg és a hóhiány, az bedöntheti a téli sportbizniszt, amely az idén hozzávetőleges 1 milliárd dollárral kevesebb bevétellel kalkulálhat, mint egy átlagosan havas évben.

2016-os hóhiány egy francia síparadicsomban
photo_camera 2016-os hóhiány egy francia síparadicsomban Fotó: TRIPELON-JARRY/ONLY FRANCE

A megoldás – fogalmaz a jelentés – csak a klímaváltozás hatásainak mérséklése lehet.