Ötvenezer kínai koncertlátogató között szúrt ki egy körözött férfit az arcfelismerő

2018.04.13. · TECH

Kínában tétovázás nélkül vetik be a modern technológiát a hatékony rendfenntartás érdekében. Egy Ao néven emlegetett körözött személyt például egy zsúfolt koncerten tartóztattak le vasárnap Csianghszi tartomány fővárosában, Nancsangban, miután az arcfelismerő rendszer kiszúrta a tömegben.

A hírekben nem részletezett gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított, 31 éves Aót a térfigyelőkamera-rendszeren keresztül figyelték ki, pedig abban reménykedett, hogy a hongkongi Jacky Cheung koncertjére összegyűlt sokaságban észrevétlen maradhat, ahogy az ügyében eljáró rendőrök egyike a helyi médiának elmondta. A szervezők szerint a koncertre több mint ötvenezer ember látogatott el.

Kínában a hatóságok egyre nagyobb kedvvel vetik be az új eszközöket, hogy hatékonyabban tudják fenntartani a diktatórikus állam rendjét. A kamerákkal teleszórt ország 1,4 milliárd lakójából nemzeti arcadatbázist akarnak építeni, Csengcsou város egyik pályaudvarán pedig olyan okosszemüveggel ruházták fel a rendőröket, amely képes a bűnügyi adatbázisban keresgélni, míg viselője a tömeget pásztázza. A rendőrök visszajelzései alapján az okoseszköz segít nekik lefülelni az embercsempészéssel gyanúsítható személyeket.

Okosszemüveggel felszerelt rendőrnő Csengcsou keleti pályaudvarán 2018. február 5-én
photo_camera Okosszemüveggel felszerelt rendőrnő Csengcsou keleti pályaudvarán 2018. február 5-én Fotó: -/AFP

Sencsenben pedig a szabálytalan (pl. nem a zebrán, vagy piros lámpánál átkelő) gyalogosok nyilvános megszégyenítését kezdték el az arcfelismerő technológia segítségével. Aki szabályt szeg, üzenetet kap a telefonjára a rendőrségtől, az arca pedig megjelenik egy hatalmas utcai kivetítőn.

A sencseni módszer Dragomán György legújabb scifijét idézi, amely éppen tegnap este jelent meg a Qubiten, és egy kínzóan hosszú ideig tartó piros lámpánál kezdődik.

link Forrás