Megtanulhattam volna már, hogy minden csak egyféleképpen történhet, nem történhet másként, ami kipusztul, annak ki kell pusztulnia, ami szétég, annak szét kell égnie, hát legalább vegyük ki a részünket a pusztítás élvezetéből mi is, mert ott a jövőben már pusztítani meg irtani sincsen mit.
63 esszé érkezett a 22. századi ember témájában, a zsűrinek nehéz dolga volt, de végül meghozta a döntést. Köszönjük a jobbnál jobb írásokat, és gratulálunk a győzteseknek!
Kardos elvtárs, utoljára kérdezem, miért vágta le Sümegi elvtárs fejét, illetve honnan szerezte a tűzkardot?
Nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy nem kellett volna másnak eladnom a halálom.
A legfontosabb eldöntendő kérdés továbbra is az marad, hogy vajon maguk az N7321-es aszteroida lakói túlélték-e a Föld pusztulását.
Szakmailag felelősen napi három temetésnél többet egyszerűen nem lehet elvállalni, még kőszínházi múlttal sem, ez egyszerűen szívtelen és etikátlan, nincs az az isten, hogy huszonnégy órán belül négy teljesen különböző ember mélyen átélt gyászát át tudd engedni magadon.
Épp nyomnám a gombot, hogy elküldjem az üzenetet, amiben most már tényleg szakítok végre Andreával, amikor felvillan a csuklómon a döntnök jelzőfénye, a karomon meg végigpörög az elősokk, ez még nem fáj, ez még csak bizsereg, arra van, hogy figyelmeztessen a nagyra, amit mindjárt kapni fogok.
Írd meg nekünk maximum 1000 szó terjedelemben a esszeverseny@qubit.hu címre, és nyerj genom-szekvenálást és Qubit-megjelenést!
Nehogy azt hidd, hogy attól, hogy vegánszandálba járkálsz itt le és fel, teszel értük valamit, ha komolyan gondolnád, akkor most szépen bevernél nekem egyet, aztán bedobnál a Dunába az üvegem után, de ehhez is gyáva vagy, az a baj veletek, faimádó majmokkal, hogy be vagytok szarva, féltitek a szaros kis életeteket, azért pofáztok folyton a bolygóról.
Jónapunk jónapod, mondjuk megint a szegényapának, ne bánkódj, ne búsongj, hol a szegényanya, kérdezzük aztán, hol bujkál a szép kerekhasú szegényanya, hol van, merre van, hova dugtad, hol rejtegeted.
Az a helyzet, hogy Iggy Pop közepesen sikerült, feketén beültetett félklónja vagyok, anyám, elmondása szerint, illegálisan jutott hozzám, nagyon nem válogathatott, tizenhét éves kora előtt meg kellett szülnie az első gyerekét, ha nem akart büntetőpályára kerülni.
Megrázom magam, hogy lecsússzon rólam a köntös, odafekszem majd az ágyra Zsófia mellé, és Száládriel szárnya énrajtam is végigsimít majd.
Mi gondatlanok mind gyűlöljük az aljasokat, és Árgyelánról mindenki tudja, hogy kétszáz hektár tölgyerdő szárad a lelkén, itt fog ezért megdögleni a klímakempingben, addig fogja húzni vagy tolni a szánt, amíg tart benne a szufla.
Jelen gyors üzembe helyezési útmutató segítségével pár percen belül már a zenetörténet legjelentősebb előadóinak száz százalékosan autentikus, az eredetivel tökéletesen megegyező énekét élvezheti a nappalijában.
A fizika nagyon unalmas, nem is figyelek oda arra, hogy Borlaibácsi miket magyaráz Zsombinak, helyette inkább a kaleidoszkópot nézegetem, azt, amelyiket még Zsombi épített apánkkal.
Csak nézte, ahogy a húszéves kisfia ott áll teljes harci díszben, vérivó koponyára festett pofával, majd kinövöd ezt is, kicsim, mint a többi hülyeséget.
Több mint hét év munkám van a tigrisekben, abban, hogy igazibbak legyenek az igaziaknál. Az utolsó feladatom volt itt a kertben, a nyugdíj előtt, bennük van minden tudásom.
Van, amikor megpróbálnak átölelni. A protokoll szerint engednem kell, de ez a gesztus többnyire a gyors kudarc előjele.
Doktor úr, mi van veled, kérdeztem, közben szelíden a vállára tettem a kezem, Doktor Vráncsai úgy fordult meg, mintha áramütés érné, ezek után természetesen egyáltalán nem is lepődtem meg azon, hogy egy revolvert nyomott az arcomba.
– Ma van a szerelmesek napja, és maga a szerelmet kapja ajándékba – az alak a homlokára tolta a maszkot, ahogy Segesdire mosolygott, őszinte kedvesség ült az arcán.
Nem, ez a mostani nem egyszerű diákcsíny, ezt nem fogjátok megúszni szárazon.
Vizet kérsz, persze, szomjas vagy, mérhetetlenül szomjas. A tested forró, lázad van. Ez biztosan csak egy álom. Egy lázálom.
Időbácsi kitartja a tenyerét, azt mondja, majd akkor, ha akkora lesz a kezem, mint az övé, tessék, mérjük össze.
Hogy hitt szegény az intergalaktikus civilizációban, a jóindulatú, bölcs idegenekben! Nem tudom, hogy viselte volna, ha megtudja, hogy a földönkívüliek kutyazabáló nyegle majmok.
Igazából egészen jó karban van, ahhoz képest persze, hogy már jóval túl van az ötvenen. Arra gondolok, hány száz kilométert róhatott le különböző medencékben, hány ezer liter veríték lecsoroghatott a testéről mindenféle edzőgépeken. Beleborzongok.
Nehezen vallotta be magának, de mióta elfogadta a biztosító egész háztartásra szóló szuper-kedvezményes családi ajánlatát, amelynek értelmében már nemcsak neki magának, de a feleségének, a gyerekeinek és személyzetnek is járt a folyamatos tudatmentés és hozzá a korlátlan mennyiségű klóntest, azóta egész rákapott a gyilkolászásra.
Megkérdezem, hogy a jövőben is vannak-e állatok, a jövőszökő erre hahotázni kezd, hogy lennének, hogy a jó nyavalyába lennének, még szép, hogy nincsenek, nincs egyetlenegy darab se, egy nyomorult kicsi patkány, annyi se.
Hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel iszik a paprikás vodkából, nagy kortyokban üríti ki az üveget.
Márta azt mondta, nem kell mindent elhinni nekik. Az lehet, hogy igaz, hogy a jövőből menekültek vissza hozzánk, azért, hogy megbüntessenek, mert tönkretettük a Földet, de az már nem igaz, hogy mindent, de mindent előre tudnak, úgy, ahogy állítják.
Hogy még vagy, fiam? Nagyon jól, apám. Pláne most, hogy hallom a hangodat.
A puskatust simogatom, az antik diófa erezete finoman siklik az ujjaim alá, kellemes érzés, ez még apám puskája volt, kicsit modernizáltam rajta, de azért régi darab.
Tudjam meg, hogy minden egyes alkalommal, amikor lemostam a kezemről valami kis koszt, hozzátettem egy szem homokot ahhoz a nagy hegyhez, ami majd egyszer, nem is olyan sokára, ráomlik a világra.
Két ki nem nőtt, de majd egyszer kinövő fej vagyunk. Nyolc élő testvérünk egyikének meg nem született másolatai vagyunk, itt szunnyadunk a lét határán.
Anya megmondta, hogy senkit se engedjek be, én meg tessék, nem hallgattam rá, de a jövőszökőnk azt mondta, őt apám küldte, aztán megmondta a titkos jelszót is, amit apával beszéltünk meg ilyen esetekre.
– Azt kérdeztem, hogy honnan szerezted ezeket a szép szárnyakat, mert én is angyalnak akarok öltözni – Julcsi a gyertyaárus háta mögé, a temető betonkerítésére mutat.
Ha ezzel kezdik, hogy ezt szóba hozzák, akkor Zsófikám komoly szarban lehet.
Az asszisztens odajön mellém, hogy még egyszer átismételjük a jelenetet, tudja, hogy úgy érzem, már több mint elégszer átismételtük, de hát a kertévé már csak ilyen, nem lehet elégszer.
Amikor anya végre megszólal, nem szid, hanem csak megkérdezi, hogy tényleg nem emlékszem semmire abból, hogy milyen volt, amikor a Sorsistennő lefejezte apát?
A klónom azt hiszi, hogy csontvelőt kap tőlem olyankor, azt hiszi, az én önfeláldozó nagylelkűségem segít neki a túlélésben.
Apám arca könnyes, ahogy odajön hozzám, azt mondja, micsoda megtiszteltetés, dédnagyapa engem választott, én leszek a bombahordozó.
A penge már egészen fehéren izzott, Strasszer két kézzel maga elé tartotta, ellépett a lángoló hordó elől, és belefeküdt a hátára kötött húshordó szán hevederébe, aztán lassú, csoszogó léptekkel elindult a Leviatán teteme felé.
Az arcához emelte a maszkot, az ismerős mentolos-vaníliás nyugtató illat olyan volt, mint máskor mindig, ahogy átnézett rajta, a szoba valósága mozaikosra töredezett, de persze így is látszott a pusztulás.
Ezen a bolygón nem célszerű igazat mondani. Ha bármi olyasmit mondunk, ami igaz, azt fogjuk érezni, hogy áramot vezettek a gerincünkbe.
Nem mi vagyunk az egyetlen Budai Károlyok a kisbolygón. Eddig ötvenhárman vagyunk itt. És nem az enyém a leghülyébb halál.
Hozhatnak bármilyen törvényt, én igenis láttam a szuperlánctalp alatt szétzúzódni a karomat, és hiába minden tiltás vagy terápia, nem fogom tudni soha elfelejteni, se a karomat, se az elvesztett háborút.
Aki csak megengedheti magának, időutazó replikákat bérel a fontos eseményére.
Azt kérdezi, akkor is szeretni fogom-e, hogyha Csillagember leszek. Mondom, hogy hát persze, hogyne szeretném, de apám öreg arcára gondolok, arra, hogy meg kell majd öljem.
Kérjük meg szeretteinket, hogy a követező egy órában a műtétre való tekintettel legyenek síri csendben. Mosakodjunk be, földeljük magunkat. Kezdjünk neki.
A sírjaikból harsonaszóra kikelő holtak között van egy álmos-arcú kislány, innen lentről szabad szemmel alig látni, de négyszeres belenagyításnál szinte kiragyog a freskóból, álmos arcán meglepett öröm, öklével dörzsöli a szemét és ásít hozzá.
Ötven-hatvan év múlva már egy gyönyörű szép golfpálya lesz csak itt, és senki nem is fog emlékezni se a gáztengerre, se a balesetre, se a régi városra, se egyáltalán semmire.