A Google csendben elkezdte egy közösségijáték-startup építését: az új, Arcade nevű cég alapítója és társtulajdonosa a 21 éves Michael Sayman, aki 17 évesen a Facebooknál kezdte gyakornoki idejét, onnan tavaly igazolt át az Alphabet tulajdonába tartozó Google-höz.

Egy Google-szóvivő megerősítette az értesülést, legalábbis annyit, hogy létezik az Arcade nevű cég, amely „a barátokkal közösen játszható mobiljátékokra specializálódik”. Arról nem árult el semmit, hogy milyen termékekre lehet számítani, mondván, még csak egy kísérlet korai stádiumáról van szó.

Az Arcade első alkalmazásáról, amely a tervek szerint nyáron debütál, mindössze annyit lehet tudni, hogy némely elemében kvízjátékra emlékeztet majd. Az Arcade nem kapcsolódik a már létező közösségi oldalakhoz, a felhasználók a telefonszámukkal nyithatnak majd accountot – mondta a Bloomberg egy forrása.

Az építkezés része a Google 2016 óta működő Area 120 nevű programjának, ahol kiválasztott munkatársak kis startupok ügyein dolgozhatnak a Google-univerzum biztonságát élvezve. A program keretében valósult meg például a chatbot-elemző Chatbase, míg más projekteket már rég lefújtak, például a hangüzeneteket emotikonokra konvertálni próbáló Supersonicot.

Az új projektet a Google közösségimédia-befektetésnek fogja fel, mert ha egy játék eléri a kellő méretet, magától közösségi hálózattá válik. A cég némileg visszafogta közösségi ambícióit, amióta a Facebook versenytársának szánt Google Plus megbukott, de továbbra is szívesen eljátszadozik a közösségi hálózatok különböző fajtáival (mint a fenti példa is mutatja), hogy a fiatalabb mobilinternet-használókat jobban a saját termékeihez kösse.

Mamájával ment el Zuckerberg irodájába, munkát kapott

Sayman tavaly augusztus óta a Google munkatársa, eredetileg a Google Assistant-csapat termékmenedzserének szegődött, onnan került át az Area 120-ba.

A Facebooknál 2013-tól egy évet gyakornokoskodott; ahogy betöltötte a tizennyolcat, felvették mérnöknek, később termékmenedzserként dolgozott, aki gyakran adott hasznos tippeket a kollégáinak és főnökeinek a tinédzserek technológiához való hozzáállásáról. Ezen a 2014-es képen Tim Cookkal, az Apple vezérigazgatójával pózol:

Sayman 14 éves korában a Disney Club Penguin rajongójaként kezdett el játékokat fabrikálni, a módszert a netről szedte össze, amit utóbb a lehető legrosszabb tanulási módszernek nevezett. Mivel nem volt 100 dollárja, hogy regisztráljon az Apple boltjába, anyjától kért kölcsön pénzt. Ha a játék nem hozza be a befektetést, akkor Michael ledolgozza az összeget a család perui csirkeéttermében – így szólt a megállapodás. Az Apple-boltban 2010 márciusában még csak 150 ezer alkalmazás versengett, és Saymané hamar a top 10-be került. Letöltésenként 1 dollárt kért, egy hónap alatt ötezer dollárt keresett, többet, mint a szülei.

A következő, Club Penguin-témájú játéka még jobban teljesített, ami jól is jött, mert 2012-re a szülők még több anyagi gonddal szembesültek, Sayman apja elvesztette az állását, a házat el kellett adni. Michael addigra annyira szépen keresett iskola mellett, hogy bőven be tudott szállni az új ház bérleti díjába.

Sayman igazán átütő sikere azonban az ugyancsak otthonról fejlesztett 4 Snaps lett, egy közösségi képes barkochba, amely egyszerű ötleten alapult ugyan, de roppant nehéz volt lekódolni. A 4 Snapsben a felhasználóknak négy fotó alapján kell kitalálniuk, hogy barátaik milyen szóra gondolnak. Sayman annyit foglalkozott a játák fejlesztésével, hogy az iskolában is megbukott a legtöbb vizsgáján, de a 4 Snaps óriási siker lett.

Annyira, hogy Mark Zuckerberg felfigyelt rá, és meghívta az irodájába, ahová a fogszabályzós Sayman anyukája kíséretében érkezett. Zuckerberg gyakornoki állást ajánlott neki, a többi pedig már történelem.

Most, hogy Sayman 21 évesen, második munkahelyén Area 120 részese lett, szép összeget bocsátottak rendelkezésére, amiből szabadon költhet új kollégák toborzására, marketingre, dizájnra, illetve saját startupjának felépítésére. Mindez jóval kisebb kockázattal jár majd, mintha a nyílt piacon, Google-háttér nélkül kellene boldogulnia. Arról nem szól a fáma, a gimnáziumot végül befejezte-e.