Az Európai Unió az USB használatára kötelezné az Apple-t

2018.08.08. · TECH

Az uniós törvényhozók első lépésben vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, szükséges-e az egységes csatlakozókkal ellátott mobiltelefon-töltők bevezetése. Az Európai Bizottság szerint évente 51 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik az eldobott töltők miatt, de a felhasználóknak kényelmi szempontból sem ideális az újabb és újabb csatlakozószabványok bevezetése.

Korábban is voltak már törekvések az egységesítésre: az Európai Bizottság 2009-ben jelentette be, hogy az együttesen az akkori EU-s mobiltelefon-piac 90 százalékát képviselő tíz mobilgyártó cég megegyezett abban, hogy a mikro-USB-nek is nevezett USB-mikro B nevű csatlakozóval látják el a telefontöltőiket. Az aláíró cégek között ott volt a Nokia, a Samsung, a Sony Ericsson vagy az LG mellett az Apple is, de az ő esetükben csak egy USB-mikro B átalakító piacra dobását jelentette a megegyezés.

Azt viszont csak 2012-es határidővel írták alá, és bár néhány cég 2013-ban és 2014-ben is összeállt a közös ügy érdekében, az EU-s törvényhozók nincsenek megelégedve a helyzettel. „Az önkéntes megközelítés nem eredményezett túl nagy haladást, ezért a Bizottság rövidesen hatástanulmányt készít a további lehetőségek költségeinek és előnyeinek felmérésére” – mondta Margrethe Vestager versenyjogért felelős európai biztos.

A Macbookok már rendelkeznek USB-C csatlakozóval, de az egységes mobiltöltő már túlzás lenne
photo_camera A Macbookok már rendelkeznek USB-C csatlakozóval, de az egységes mobiltöltő már túlzás lenne Fotó: Wikimedia Commons

Bár még mindig sokan használnak USB-mikro B csatlakozóval ellátott mobilokat, az újabb telefonokat már általában a legkorszerűbb, USB-C típusú csatlakozóval dobják piacra, az ehhez készült töltőkkel együtt. A legnagyobb kivételt az Apple jelenti, aki saját gyártású, Lightning nevű csatlakozójával látja el az iPhone-okat és az iPadeket.

Már korábban is felröppentek olyan pletykák, miszerint újabb termékeivel már az Apple is átáll az USB-C szabványra, de a céghez hű, annak működését jól ismerő közönség ezt minden alkalommal tagadja. Az Apple nemcsak azért járna rosszul egy ilyen szabályozással, mert a saját töltőihez használt USB-kábelt 19 dollárért árulják, hanem mert már USB-C csatlakozós átalakítót is árulnak ugyanennyiért.