Megfelelő prevencióval az idő előtti halálozások több mint fele megelőzhető lenne Magyarországon
A dohányzásban és az alkoholfogyasztásban élen járó magyar társadalom egészségesebbé tétele nehéz feladat a kormányzat számára, ugyanis ezeknek a szokásoknak és addikcióknak a csökkentése a népegészségügyi intézkedéseken túl a gazdasági helyzet javítását és a szociális háló befolotzását is megköveteli. A 30 és 64 éves kor közötti munkaképes népesség halálozásának fő okai a dohányzás, a rossz táplálkozás, az alkoholfogyasztás, a magas testtömegindex és a kevés fizikai aktivitás – írja Horváth Virág, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Doktori Iskola doktori hallgatója és Vitrai József, a Széchenyi István Egyetem, Egészség- és Sporttudományi Kar Pszichológia és Egészségügyi Menedzsment Tanszékének tudományos munkatársa friss tanulmányában. A szerzők szerint a visegrádi országok közül minden egészségügyi szempontból a legrosszabbul teljesítő magyarok betegségei nemcsak személyes hátrányt jelentenek, hanem az egészségügyi rendszert is feleslegesen túlterhelik.
Vitrai a Qubitnek elmondta, hogy ezek az egész társadalmat érintő egészségügyi problémák hosszú idő alatt, a népegészségügyi rendszer átstrukturálásával változtathatók meg. A kutatók a tanulmányhoz a Global Burden of Disease (GBD) 2023-as adatbázisából nyerték ki az egészségügyi információkat, ugyanis Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatain kívül nem állnak rendelkezésre az egészségügyi prevencióra vonatkozó adatok. A kutatáshoz ötéves korcsoportonként nyerték ki a nemenként külön vizsgált információkat a GBD adatbázisából, majd ezeket elemezték úgy, hogy hány haláleset lett volna elkerülhető a halálozási kockázatnak való normál kitettség mellett. A kutatók arra jutottak, hogy a nők halálozási eseteinek 54, a férfiakénak 65 százaléka kapcsolódott megelőzhető egészségügyi kockázati tényezőkhöz.
Nem segít, hogy társadalmilag elfogadott az alkoholizmus
A fő halálokokat mindkét nem esetében elsősorban a dohányzás és a nem megfelelő táplálkozási szokások jelentették, ráadásul a százezer főre vetített összes kockázathoz kapcsolódó halálozási esetek aránya a férfiaknál 2,5-ször nagyobb volt, mint a nőknél. A férfiak az alkoholfogyasztásban is rosszabb eredményeket értek el, mint a nők: Magyarországon közel kétszer annyi férfi hal bele az alkoholizmusba, mint nő. Vitrai a Qubitnek elmondta, hogy a nem megfelelő egészségügyi magatartás a korszerű viselkedéspszichológia alapján három fő tényezőre vezethető vissza: arra, hogy a társadalom tagjai képesek-e megfelelő életmódot folytatni, hogy van-e erre motivációjuk, illetve ara, hogy milyen társas és fizikai környezetben élnek.
A magyarok rossz egészségügyi mutatóihoz jelentős mértékben hozzájárul a stressz is. Ez nemcsak önmagában jár együtt súlyos egészségügyi – elsősorban szív- és érrendszeri – problémákkal, hanem a dohányzás és az alkoholizmus kiváltó okai között is kiemelt helyen szerepel. Ráadásul az egyén közvetlen környezete, így a család, a barátok és a munkahelyi közeg egyaránt elfogadó például a stressz levezetésére is alkalmazott dohányzással kapcsolatban – mondta Vitrai. Szerinte a dohányzás visszaszorítására tett olyan típusú intézkedések, mint a dohánytermékek csomagolásán feltüntetett elrettentő képek hatásosak lehetnek ugyan, de csupán részmegoldásnak tekinthetők. Ahhoz, hogy a dohányosok jelentős része leszokjon, a dohánytermékek árának megemelésére és a hozzáférhetőségük korlátozására is szükség volt (elvben ezt a célt szolgálták a dohányboltok) , illetve arra, hogy a beltéri dohányzást betiltsák, mondta Vitrai.
Bár a dohányzás visszaszorításában sikerült mérsékelt javulást elérni, az egészségtelen élelmiszerek fogyasztása továbbra is probléma. Az előző kormány 2011-ben bevezette a csipszadóként elhíresült népegészségügyi termékadót, de Vitrai szerint ez nem vezetett társadalmi szintű egészségügyi javuláshoz. A kutató elmondta, hogy az egészségtelen élelmiszereket gyártó cégek könnyedén kibúvót találtak a megadóztatott termékkategóriák alól, a fogyasztók pedig az egészségtelen termékeket vásárolták meg más élelmiszerek helyett. Vitrai szerint egy hétéves időintervallumot vizsgáló elemzés szerint a törvény életbe lépése után a csipszadó hatálya alá tartozó termékek fogyasztása még növekedett is. Ez a folyamat is hozzájárult ahhoz a tendenciához, hogy Magyarország az elhízásban is élen jár nemzetközi szinten: az osztrák nőkhöz képest például a magyar nők esetében 280 százalékkal nagyobb kockázatot jelentettek az egészségtelen táplálkozási szokások. A magyar nők halálozási arányához a magas testtömegindex nagyobb mértékben járult hozzá, mint a férfiakéhoz.
Évtizedes lemaradásban van a magyar népegészségügy
Az egészségtelen táplálkozás magyarországi hatása az összesített nemzetközi statisztikában is megjelenik: a megelőzhető magyarországi halálozások aránya minden kategóriában legalább 190 százalékkal meghaladta az osztrák adatokat. A magyarokra a szlovákokhoz közel azonos mértékű kockázatot jelentenek a szív- és érrendszeri egészségügyi problémák, miközben a szintén posztszocialista történelmi hátterű Csehországban és Lengyelországban alacsonyabb ezek kialakulásának esélye. Vitrai szerint az egyes országok társadalmaira jellemző népbetegségek magas előfordulási kockázatát kulturális tényezők is befolyásolják. Szerinte Magyarországon rendszerint redukcionista, azaz leegyszerűsítő magatartás jellemzi az orvostudományt és a gyógyítást: „nem elég csak a szervezetre koncentrálni, még a gyógyításban sem. A problémát nem szabad egyszerű testi problémára redukálni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ezek a lelki és mentális tényezőkkel is kapcsolatban vannak”.
A kutató szerint míg a pszichológusok és pszichiáterek alaptézisként kezelik a mentális és testi problémák összefüggéseit és kölcsönhatásait, a magyar medicinában ez a kapcsolat korántsem ennyire egyértelmű. Ez az egyik oka annak, hogy Magyarország több évtizedes lemaradásban van a fejlett nyugati országokhoz képest a gyógyítás és a népegészségügy területén is, mondta Vitrai. Szerinte az egészségügyi adatgyűjtési technológia és a betegutak követésének hiányosságai jelentősen hozzájárulnak például a szív- és érrendszeri problémák által okozott halálesetekhez. Mint azt a kutató elmondta, „a 30 napon belüli halálozás viszonylag alacsony, viszont utána elengedik a betegek kezét, akik nem vesznek részt a rehabilitáción, nem változtatnak az életmódjukon, sőt, ki sem váltják a gyógyszert. Emiatt az egy éven belüli halálozás évtizedek óta alig csökken. Ez mind ellátási problémákra utal”.
Már az iskolában is egészségesen kellene enni
A népegészségügy és a társadalmi egészség komplex probléma, ami holisztikus megoldásokat követel. Vitrai elmondta, hogy a Tisza-kormány egyik legfontosabb egészségügyi intézkedései közé kellene tartoznia, hogy eltörli a zöldségek és gyümölcsök ÁFÁ-ját, és elősegíti a diverz hazai piac kialakulását. A kutató szerint a társadalmi szintű tartós változás eléréséért már az iskolákban tenni kell: bár egyre több helyen svédasztalos formában történik a gyerekétkeztetés, jó gyakorlat lenne az iskolai főzőkonyhák kialakítása és a gyerekek táplálkozással kapcsolatos edukációja. Vitrai szerint az aggasztó magyarországi egészségügyi tendenciák megváltoztatásához az orvosszakmai utánpótlás korszerű képzése is fontos lenne. A kutató elmondta, hogy a fiatal, a népegészségügyben dolgozó tehetséges szakembereket államilag finanszírozott külföldi képzésekre kellene küldeni, hogy importálják a jelenleg hiányzó naprakész tudást.
A megfelelő szakmai kompetencia területi szinten is hiányzik: az országosan működő Egészségfejlesztési Irodákban (EFI) felkészült szakembereknek kellene dolgozniuk, mondta Vitrai. Ezek a népegészségügyhöz kapcsolódó, decentralizáltan működő állami egységek támogathatnák a megfelelő orvosi alapellátás kialakítását, és lobbitevékenységet folytathatnának az önkormányzatoknál, hogy egészségesebbé tegyék a helyiek életmódját. Ugyanakkor Vitrai elmondta, hogy a hatékony gyógyításhoz és ellátáshoz a háziorvosi diagnosztika után rendelkezésre kellene állnia a pszichológiai vagy a diagnózisnak megfelelő egyéb ellátásnak, például túlsúly esetén dietetikusnak, ami a szakemberhiány miatt nem teljesül.
A háziorvosi ellátásban használt adminisztrációs rendszerek is elavultak, a szakemberek túlterheltek, így számos betegútra és páciensre vonatkozó adatot – például hogy a beteg dohányzik-e – gyakorlatilag nem lehet megtalálni egy közös adatbázisban. A kutató elmondta, hogy a magyar népegészségügy felzárkóztatása rendkívül hosszú folyamat lesz, de nemcsak a társadalom számára kifizetődő, hanem a kormánynak is kecsegtetőbb befektetést jelent a hatékony primer prevenció, mint a kórházi ellátás.
* * *
Októberben az új világrendet, a világpolitikai és világgazdasági korszakváltás irányait fogjuk vizsgálni az exkluzív, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, következő tudományos estünkön, a 14. Qubit Live-on.
Velünk lesz Sz. Bíró Zoltán történész, állandó szerzőnk, hazánk legismertebb Oroszország-szakértője, Szunomár Ágnes közgazdász, Kína-szakértő, a Corvinus Globális Tanulmányok Intézetének vezetője és Béndek Ábris politikai elemző, USA- és EU-szakértő, valamint Takátsy Péter, a Katona József Színház színművésze. Ha nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!
Az estet az Amundi Alapkezelő Zrt. támogatja. Az Amundi szorosan követi és elemzi a világ változását. Tudj meg többet az Amundiról és az általuk kínált befektetési lehetőségekről! (x)