Az eBay-en árulják az iPhone-ok ősanyját, már 10 millió forintnál jár a licit

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

36 ezer dollárnál (több mint 10 millió forint) jár a licit az eBay-en egy iPhone-ra. Nem akármilyen telefonról van szó: az eladó állítása szerint a készülék egy 2006-os évjáratú prototípus, a hátlapjába belekarcolták, hogy 1.1.1 verzió, és Cupertinóban, az Apple központjában készült.

Még érdekesebb, hogy végül nem ennek a típusnak a sorozatgyártása indult el: más az akkumulátora és a hardvere, és 144 grammos súlyával valamivel nehezebb is, mint az első boltban kapható iPhone-ok.

Fotó: eBay

A képek alapján a mobil egész más operációs rendszerrel működik, mint amit megszokhattak az iPhone-használók, de az appok ikonjai nem annyira különböznek a közismert szimbólumoktól. Leszámítva a telefon szériaszámához vezető ikont, amely konkrétan egy Cheerios-doboz. 

Fotó: eBay

Sosem kizárható persze, hogy az eladó, ez esetben 321dady, felnagyítja a termék erényeit, de vannak elemek, amelyek megerősítik a sztorit. Így például, hogy amikor Steve Jobs 2007-ben bejelentette az iPhone érkezését, azt mondta, fut rajta majd az OS X, bár a termék sorozatgyártott verziójára végül ez nem volt igaz. Nos, az eBay-en kínált telefonról is azt állítják, hogy fut rajta az Apple operációs rendszere.

A licitálók a jelek szerint bíznak a készülék valódiságában, kedden még ezer dollár körül volt az ős-iPhone ára. Eddig összesen 46 érdeklődő tett ajánlatot, és még bőven van tér az árnövekedésre. A közzétett képek szerint ugyanis a telefont már 2015-ben is licitre bocsátották, akkor 61 ezer dollár volt a legmagasabb ajánlat.

Időről időre felbukkannak régi iPhone-ok, tavaly például egy gyűjtő mutatott be két régi modellt, amelyek még egy Acorn nevű operációs rendszerrel, valószínűleg az iOS elődjével futnak.

(Thenextweb.com)

Az iPhone bizonyos országokban, például Magyarországon akkor is szemtelenül drága, ha sorozatgyártják, és tele vannak vele a boltok. Erről itt írtunk bővebben: