Kézműves módszerrel dekódolták a NASA 1977-es, földönkívülieknek szóló üzenetét

Szívós munkával dekódolta a Verge munkatársa azt az aranylemezt, amelyet a NASA 1977-ben indított útjára a földönkívüli intelligenciának szóló üzenetekkel. A több tudomány – csillagászat, antropológia, informatika – szakértőinek bevonásával elvégzett kódfejtés eredménye az alábbi fantasztikus videó, amely szigorúan tudományos alapú, mégis hozza az ezoterikus, összeesküvés-elméletektől sem mentes „dokumentumfilmek” izgalmait, rejtvényrajongóknak pedig kifejezetten kötelező. (Megértéséhez azonban angoltudás kell, és fizikai ismeretek sem ártanak.)

A két aranylemez ma több mint 11 milliárd mérföldre (azaz 18 milliárd kilométerre) jár a Földtől, a Voyager-1 és -2 űrszonda repíti őket csaknem 60 ezer kilométeres óránkénti sebességgel. 2030-ra mindkét Voyager elveszíti a kapcsolatot a NASA-val, de ettől még folytatják útjukat az űrben. Onnantól fogva már csak az lesz a küldetésük, hogy célba juttassák az aranylemezeket, ha egyáltalán van hová. 

Az aranylemezeken köztudottan egy kis információs kincsestárat rögzítettek a Földről, hogy az alienek, már ha vannak, megértsék, hogy van még rajtuk kívül intelligens entitás az univerzumban, és lehetőség szerint minél többet megtudjanak bolygónkról. A lemez hangokat, zenéket és képeket is tartalmaz (aki nem akar fáradni a kódfejtés történetével, meg is nézheti a NASA honlapján, pontosan miket).

A Voyager, oldalán az aranylemez helyét mutató jelzéssel.Fotó: NASA

Hogy kerültek képek az analóg lemezre?

A hangok dekódolása még talán nem is olyan nagy ördöngösség, ha az idegeneknek sikerül megfejteniük a lemezek borítóján található, hieroglifa tömörségű ábrákat. A Föld helyét mutató pulzártérkép mellett a NASA gyakorlatilag egy használati utasítást helyezett el a borítón, amelyből kiderül, milyen sebességgel kell lejátszani a lemezeket a mellékelt hangszedő segítségével. És a címzettek máris hallgathatják Mozart és Chuck Berry zenéjét vagy a Föld hangjait, a viharokat meg a tenger zúgását.

Az aranylemezeken elküldött 115 kép dekódolása azonban bonyolultabb. 1977-ben nem volt ugyanis olyan technológia, amelynek segítségével képeket tudtak volna feltölteni az analóg lemezekre, a Voyager számítógépes rendszerei is mindössze 69 kilobyte információt tudtak eltárolni, ami még egy képre sem elég, nemhogy több mint százra. Úgyhogy a NASA kénytelen volt kifejleszteni egy saját módszert, amivel a képek adatait az aranylemezeken rögzítheti. 

A kiválasztott képeket előbb képernyőre vetítették, majd felvették televíziós kamerával, végül a videojeleket hanghullámokká alakították, és így már felfértek a képek az arany barázdákra. Az idegenek kódfejtését megkönnyítendő a NASA mérnökei a lemezborítóra rajzolt használati utasításban ehhez is adtak támpontokat.

Kódfejtés felsőfokon

A Verge kódfejtőinek az 1970-es évekbeli technológiák beható ismerete nélkül eléggé feladta a leckét a használati útmutató. A megfejtéshez támpontot adott a borító jobb alsó felére rajzolt hidrogénatom, amelyet éppen abban a rendkívüli ritka energiaállapotában ábrázolnak, amikor 21 centiméteres spektrumvonalat bocsát ki. Pontosan a 21 centiméteres, 1420 MHz-es frekvenciájú hullámhosszt használja a csillagászat a galaxis feltérképezésére. Ez lett az állandó, amelyhez a lemezborító összes többi szimbólumát is hangolták. 

A NASA által elhelyezett összes szimbolúm nagyon konkrét jelentéssel bírFotó: NASA

Ez másodpercekben kifejezve 0,7 nanoszekundum, ami fontos támpont a lemezen tárolt információ dekódolásában. A borítón a pulzártérkép fölött látható bináris kódba rejtett számot megszorozva a 0,7 nanoszekundummal például kijön a lemez lejátszásának teljes időtartama, 53,82 perc. A bal felső, kör alakú ábrából ugyancsak a 0,7 nanoszekundumos szorzás után derül ki, hogy a lejátszáskor egy fordulatnak 3,59 másodpercig kell tartania, ekkor válnak érthetővé a lemez egyik oldalán rögzített hangok, például a köszönés 55 nyelven.

A másik oldalon eltárolt képek azonban további fejtörést igényelnek. A borító jobb felső sarkában látható ábrából számolható ki, hogy a hullámok egy-egy egységének lejátszása 0,008 milliszekundumot kell, hogy igénybe vegyen, nem függetlenül a korabeli katódsugaras televíziók működésétől. 

A Verge kódfejtője tehát 0,008 milliszekundumos egységeket választott ki az aranylemez hangmintájából egy ingyenes program segítségével, majd az egységeket csv fájlokba exportálta. A csv fájlokat Microsoft Excelbe importálva a különböző decibelértékek különböző színértékekkel társíthatók: az alacsonyabb decibelek világosabb, a magasabbak sötétebb színjelzést kaptak. 12 óra konvertálgatás után mindössze egy kör képe rajzolódott ki. Egy antropológus azonban megírta és közzétette a kódot, amivel az előbbi munkafázis nagyban lerövidíthető, így a Python programnyelv, valamint a Verge informatikusának segítségével a képek egymás után kibontakoztak a képernyőn.

A dekódolás egyébként eredetileg nem a lap, hanem egy bizonyos Ron Barry ötlete volt, aki bő egy évvel ezelőtt maga is részletes kódfejtési ismertetőt tett közzé, amelyhez egy, a hanghullámokat és a bennük kódolt képeket egymás mellett mutató videót is mellékelt:

A kódfejtők lenyűgözőnek találták, hogy 40 év elmúltával, a régitől teljesen eltérő technológiával, de sikerült kibontani a képeket a hanghullámokból. Ezek után könnyen elképzelhető, hogy a földönkívüliek is megbirkóznak a feladattal, más kérdés, hogy aztán mit kezdenek az üzenettel.