Akik tényleg kifosztották a frigyládát – Indiana Jones-ereklyék a valóságban

Indiana Jones professzor nevét még azok is ismerik, akik nem látták Steven Spielberg egyetlen filmjét sem. Indy talán azért is volt olyan népszerű, mert nem érinthetetlen hős, hanem olyan, néha esetlenkedő és sokszor vicces hús-vér figura volt, akivel könnyen tudtak azonosulni a nézők. De a filmek sikere annak is betudható, hogy történetei nem szakadtak el túlságosan a történelmi valóságtól, emellett Jones olyan híres ereklyék keresésére indult, amelyek ma is a kíváncsiságunk tárgyát képezik. Cikkünkben végignézzük, milyen valóságos elemeket tartalmazott az Indy által hajszolt ereklyék története.

Templomok, titokzatos istenek és kövek

Indiana Jones kalandjai Indiában kezdődtek 1935-ben. A történet szerint nem szándékosan került az angol gyarmati Indiába, ahol a hagyományos értékrend, a vallási szokások akkoriban még inkább uralták a gondolkodást, mint manapság. A film cselekménye a Sankara kő ellopása és a Káli istennőnek hódoló szekta körül szövődött. Az ellopott kő, amely a valóságban soha nem létezett, nevét Ádi Sankara után kapta, aki a 8-9. század fordulóján élt Indiában, és egy vallási szerzetesrend megalapításával a hinduizmus és a buddhizmus összhangba hozására törekedet. A nevével fémjelzett fiktív varázserejű kőnek is van alapja: az indiai kultúrában igen nagy kultusza volt, van a kövek imádatának, a drágaköveknek védő, egészségmegőrző kisugárzó erőt tulajdonítanak, a féldrágaköveket isteni adománynak tekintik.

A hindu vallás elképesztő számú istent tisztel. A filmben szereplő Káli az egyik legismertebb isten, Siva felesége, a halál és az újjászületés istennője. A hinduizmus szerint ahhoz, hogy valami új jöjjön létre a világban, először pusztulás, azaz halál kell, tehát a születés és a halál ebben a hitrendszerben elválaszthatatlan egységet alkot. Így Kálit nem lehet csak pusztítóként ábrázolni, mint azt a film alkotói tették.

Maga a káli szó feketét jelent, és a legtöbb ábrázoláson tényleg fekete, egyes esetekben kék színnel jelenítették meg az istennőt, sokszor lángoló szemekkel, hosszú, lógó nyelvvel, nyaka körül kígyókkal a félelmetes látvány érdekében. Ha ez még nem lenne elég, 4, 8 vagy 10 karral szokták leggyakrabban megjeleníteni, és legtöbb karjában fegyvereket vagy koponyát, holdkorongot helyeznek el. A legendák szerint tigris hátán közlekedik, képes tüzet okádni, koponyákból fűzött nyaklánccal ékesíti magát, derekán pedig levágott emberi karokból készült szoknya rémiszti halálra a hívőket. Egyik felemelt keze ugyanakkor a „ne féljetek” jelentést formálja. A Káli iránti tiszteletet mi sem jelzi jobban, mint hogy Kalkutta városa erről az istennőről kapta a nevét.

Káli a külseje ellenére nemcsak a halál, a pusztulás mindenható parancsolója, ő a jóindulatú Anya is, aki a film cselekményével ellentétben soha nem kért sem ember-, sem állatáldozatot, kedvence inkább a vörös virág, a hibiszkusz volt. Éppen az istennő pusztította el Raktabiját, a kíméletlen démont, aki kínozta a félisteneket és az embereket is. Ha Raktabija testéből egy csepp vér a földre hullott volna, sok és ezerszer erősebb Raktabija kelt volna életre. A félistenek Kálitól kértek segítséget, akinek a látványa megrémítette a démont. Káli az ellenségbe döfte a kardját, a tálban felfogta a vérét, majd óriási nyelvével letörölte a kiömlő vércseppeket is, nehogy a földre hulljanak. Így megakadályozta Raktabija saját vércseppjeiből történő újjászületését.

A frigyláda igazi fosztogatói

A legismertebb Indiana Jones-film központi eleme a frigyláda, a keresztény világ egyik legszentebb ereklyéje, amely eltűnése óta csak még jobban izgatja az emberiség fantáziáját. Spielberg története 1936-ban játszódik, egy évvel az Indiában történtek után. A ládában – amint arról a Biblia tudósít – Mózes idejében három tárgyat helyeztek el: a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat, Áron kivirágzott botját és a mannás korsót, amelybe a zsidók szedegették az égből hullott kenyeret anno a Sínai-pusztában. A hozzávetőlegesen 1,5 × 2,7 méter oldalszélességű, akácfából készült, arannyal borított láda tetején egy tömör aranylemez volt, amely felett két szárnyas angyali lény őrködött.

Az első időkben egy sátorban őrizték, ahonnan Éli főpap idején, a filiszteusok elleni háborúban a nép kívánságára a frigyládát a sereghez vitték. A filiszteusok viszont megverték a zsidókat, és magukkal vitték a ládát. Fővárosukban, egy templomban állították fel, de nem sokkal később dögvész ütötte fel a fejét, amit a frigyládában lakozó istenség haragjának gondolták, ezért inkább visszaküldték a ládát a tulajdonosainak. Jeruzsálem Dávid király idején lett a zsidók fővárosa. A király a frigyládát a városba hozatta, és méltó helyet, templomot akart építeni a szent ereklyének, de egy prófétától megtudja, hogy ez nem az ő feladata, a jeruzsálemi templom így utóda, Salamon idejében készült el. Eddig a pontig biztosak a tények, utána viszont a legendák veszik át a főszerepet.

Indiana Jones Egyiptomban találta meg a frigyládát, ahová Sesonk fáraó rejtette a kíváncsi szemek elől. Még akár így is történhetett volna, ugyanis I. Sesonk fáraó (i.e. 943-922) háborúzott a zsidókkal. Serege elfoglalta és kirabolta Jeruzsálemet a Biblia szerint, de Salamon király fia, Roboám megmentette a frigyládát, így az nem került a fáraó kezébe. A karnaki templomban lévő feliratok szerint viszont a fáraó a hadjárat során végig a tengerpart mentén haladt, majd onnan tért vissza győzelme után Egyiptomba. Ha mégis megtámadta volna Jeruzsálemet, a zsidók bizonyára elrejtették volna legszentebb ereklyéjüket, és nem hagyták volna, hogy csak úgy elvigyék.

Egy másik változat szerint az idős Salamon király, érezve, hogy halála után királysága jövője igen bizonytalanná válik, Etiópiába küldte a ládát Sába királynőjének felügyelete alá. Ennek oka egy, a Bibliában, de még a Koránban is rögzített ókori szerelmi történet. Sába királynő a történet szerint Salamon király bölcsességéről értesülve maga kereste fel az uralkodót. A két ember között szerelem szövődött, ami csak részben teljesedett be, mert örökre nem maradhattak együtt, de Sába úgy tért haza, hogy gyermeket hordott a szíve alatt. A gyermek leszármazottjai lettek Etiópia királyai. A történetnek annyi igazságtartalma lehet, hogy – amint az elmúlt évtizedek vizsgálatai megállapították – az etiópiaiak genetikai szempontból igenis keveredtek közel-keleti népekkel mintegy háromezer évvel ezelőtt. Mindenesetre az etióp egyház úgy tartja, hogy Akszum városában őrzik a frigyládát a Miasszonyunk Sioni Mária templom kápolnájában, ahová mindössze egy szerzetesnek van bejárása, így senki emberfia nem győződhet meg az igazságról.

A Makkabeusok II. könyve szerint Jeremiás próféta elrejtette a frigyládát a támadó babiloniak elől, akik i. e. 587-ben elpusztították az első templomot. Egyesek szerint a Templomhegy gyomrában, mások szerint a Nébó-hegyben rejtették el a frigyládát. Ami a lényeg: ezen a ponton a láda eltűnt, és azóta a kincskeresők, a hatalomvágyó emberek és az elszánt vallási fanatikusok célpontjává vált. Egyesek szerint a templomos lovagrend megtalálta a frigyládát, és ennek is köszönhetően lett a kontinens egyik legerősebb, komoly pénzügyi hatalommal is bíró szervezete. A lovagrend bukása idején pedig a frigyláda is eltűnt, egyéb kincseikkel együtt.

A 20. században, akárcsak a filmben, a nácik, de még az olaszok is élénken érdeklődtek a láda iránt. Hitler számára minden vallási ereklye fontos volt, így szinte a világ minden pontján megfordultak német expedíciók. Mussolini is szerette volna, ha csapatai Etiópia elfoglalása után megtalálták volna a ládát, de nem jutottak semmire. A Frigyláda nemcsak történelmi ereklye mivolta miatt oly fontos napjainkban is. A vallási szerepe mellett, rejtélyes, szinte megmagyarázhatatlan események is izgatják a tudósok, kincskeresők fantáziáját. A Biblia szerint igen sűrűn fordultak elő a láda kapcsán furcsa történések. Az emberek egy elővigyázatlan mozdulatra – sőt akár egy meggondolatlan mondatra is – egy szempillantás alatt holtan estek össze, leprások lettek vagy megvakultak, ugyanakkor akik az isteni rendtartást betartva közeledtek hozzá, áldást nyertek.

Lovagok a Grál nyomában

1989-ben, pár nappal a köztársaság kikiáltása után került a hazai mozikba Indiana Jones újabb kalandja, amely 1938-ban játszódik, két évvel a frigyláda megtalálása után. A filmben a nácik mindenáron meg akarják szerezni a Szent Grált. De mi is az a Grál? Egy szimbólum, egy hiedelem, amely szinte minden ember számára mást jelent, azt sem tudjuk, létezett-e egyáltalán, és ha igen, mi volt az pontosan.

A Grál története nem keresztény eredetű, a kelta mondasvilágban gyökerezik: ott a Grál egy titokzatos kő volt, amelyet csak az arra érdemes találhat meg. A Grált egy várkastélyban őrizték a Grál-lovagok és papkirályuk. A királyt azonban súlyos betegség döntötte le a lábáról, amiből nem tudott kigyógyulni, de belehalni sem. Itt kapcsolódott a történetbe Parsiphal lovag, akit arra neveltek, hogy nem illik kérdezősködni, és ezért egy szót sem szólt, mikor egy lakoma közben megjelent egy fiatal lány egy díszes, fénylő kehellyel – a Grállal – a kezében. Parsiphal később tudta meg, hogy ha nem maradt volna szótlan, és a megfelelő kérdéseket tette volna fel, a király meggyógyult volna. Így hát a kehely keresésére indult, és eljutott Artúr király udvarába, ahol csatlakozott a kerekasztal lovagjaihoz. Meg is találták a Grált, a király meggyógyult, az ereklyét pedig egy mennyei kéz felvitte az égbe, így lhappy enddel zárult a történet.

A Grált a 13. században toldották meg a szent jelzővel, amikor Arimathiai József története keletkezett. A legenda szerint Jézus az utolsó vacsorán használta kehelynek a Grált, amelyet aztán József vett magához Jézus halála után, és Angliába vitte, ahol elrejtette. Ugyanakkor Fülöp evangéliuma szerint Mária Magdolna Jézus társa, felesége volt, a Grál pedig nem más, mint Jézus és Mária Magdolna leszármazási vonala, ugyanis gyermekük is született, akivel Galliában telepedtek le, és ebből származik a frank államot alapító Meroving-dinasztia. Nikodémosz evangéliuma szerint a Grál az utolsó vacsora után valóban Arimathiai Józsefhez került, aki ebbe fogta fel a megváltó vérét a keresztre feszítéskor.

A keresztény és a kelta hagyomány összeolvadt, és megszületett a Szent Grál, amelyet egyes források szerint a templomos lovagok meg is találták Jeruzsálemben elrejtve. Tehát már megint a templomosokhoz lyukadunk ki. Zárt, a kívülállók számára misztikusnak tűnő világuk sok legendát termett, így a frigyláda mellett még a Grál megkaparintását is nekik tulajdonítják. A 15. századig a Grál mindig a keresztény lovagokkal kapcsolatos legendákban jelent meg, amelyek a 17. században már a különböző titkos társaságokról szóló történetek formájában születtek újjá. A rózsakeresztesek és a szabadkőművesek rengeteg ókori és középkori hagyományt, szimbólumot átvettek, ezek közé tartozott a Grál is. Napjainkban sem csillapodik a Grál utáni hajsza, szinte minden évben hallani valami új elméletről. Egy spanyol páros szerint a nevezetes Szent Grál a léóni Szent Izidor-bazilikában a 11. század óta őrzött díszes kehely, amelynek egy achátból készült római kupa az alapja. A „megtalálók” szerint a kupa hét évszázadon át pihent a Szent Sír templomban, majd regényes úton Kairóba, onnan pedig az Ibériai-félszigetre került.

A modern kori Grál-keresők újabb csapata Angliában tűnt fel pár éve. Staffordshire városában egy 250 éves emlékművön található egy kód, amelyet meg is fejtett két egykori kódfejtő, akik a második világháborús Bletchley Parkban (az Egyesült Királyság kódfejtő intézményében) dolgoztak. A titkos kód, amely még Charles Darwinon is kifogott, alig 10 betűből áll. A Sion szerzeteseitől származik, akik a Grált a legenda szerint birtokló templomos lovagrend utódának tekintették magukat. A két öreg kódfejtő szerint nehezebb dolguk volt, mint a német enigmával, de sikert értek el. Az üzenet egy nagyon egyszerű mondat volt: Jézus evilági próféta volt, isteni tulajdonságok nélkül. A kód egy olyan tanításhoz kötődik, amely még igen veszélyes volt a 17-18. századi Angliában. Némelyek szerint a kód csak a kezdet a Grál megtalálásáig vezető nyomozó munkában.

Rejtélyes koponyák a föld mélyén és a mexikói utcák sarkán

2008-ban jött ki a negyedik Indiana Jones-film, amely majdnem két évtizeddel később, az ötvenes évek végén játszódik. A professzor új ellenségekkel, a történelmi változásokhoz igazodva az oroszokkal küzd meg a kristálykoponya birtoklásáért. De mik azok a kristálykoponyák a valóságban?

Olyan kvarcból vagy kristályból kifaragott szobrok, amelyek koponyát formáznak. A legidősebbek több mint kétezer évesek (de akadnak persze fiatalabbak is, amelyek valamelyik utcasarok mélyén készültek a turistáknak). Azon kívül, hogy igen látványosak és félelmetesek, a mai napig nem tudni, hogy mi célból készültek a kristálykoponyák. A legelfogadottabb nézet szerint vallási, rituális tárgyak lehettek Közép-Amerikában.

A legvadabb elképzelések, ahogy ez a negyedik Indy-filmben is látható, egyenesen a földönkívüliekhez kötik a kristálykoponyákat. A legismertebb az ún. Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya, amelyet a régész 1924-ben talált egy maja város romjai között. A kvarckristályból készült ereklye két darabból tevődik össze, mintegy 5,2 kg a súlya. 1970-ben a világ figyelme a koponya felé fordult, amikor egy neves restaurátor vizsgálat alá vette, és megállapította, hogy ugyanabból a kvarckristály tömbből van mindkét része, valamint kizárta annak lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg.

Egyetlen természetes anyag alkalmas rá, hogy a kvarctömböt ilyen pontosan munkálják meg vele, ez pedig a gyémánt. Még ezzel is iszonyú munkaigényes lehetett a csiszolás révén elérni a kívánt formát, ami a tudósok szerint akár 300 évig is eltarthatott. A koponya fényvezető és -visszaverő tulajdonsággal is rendelkezik. Akik közelebbről megvizsgálták, azok közül sokan arról számoltak be, hogy képes a színét változtatni, hangot, de még illatot is kibocsátani, és ezek még csak a szalonképesebb beszámolók.

Az mindenesetre biztos, hogy a múzeumok a 19. század második felében kezdtek igazán érdeklődni a téma iránt, akkor lett minden valamirevaló múzeum célja, hogy szerezzen magának egyet. De a kereslet magával hozta a kínálat változását is, így Mexikóvárosban már 1884-ben rengeteg hamisítványokat áruló ajándékbolt üzemelt. Napjainkban is próbálkoznak azzal, hogy jó pénzért neves gyűjtőknek, múzeumoknak adjanak el egy-egy kristálykoponyát, amelyekről aztán sorban kiderül, hogy hamisítványok. Annak ellenére, hogy a kristálykoponyákat azték, tolték vagy maja eredetűnek vélik, nem hordják magukon egyik kultúra stílusbeli vagy művészi jegyeit.

Nem tudni, hogy mikor lesz új Indiana Jones-film, elméletileg 2019-ben kezdték volna a forgatást, de egyelőre elhalasztották. Abban azért biztosak lehetünk, hogy a professzor egy újabb híres ereklye nyomába szegődik majd.

A szerző történelemtanár, további cikkei itt találhatók.