Nemzetközi hírű matematikaprofesszort vitt el a török rendőrség

2018.11.17. · tudomány

13 embert őrizetbe vett a török rendőrség pénteken, az elfogottak között volt két tekintélyes kutató is. Mindannyiukra az egy éve bebörtönzött jogvédő aktivista, Osman Kavala elleni nyomozás közben figyeltek fel a hatóságok. Azzal gyanúsítják őket, hogy Kavala követőiként tömegtüntetéseken megpróbálták megbuktatni a kormányt 2013-ban. A kormány felfogása szerint ezek a tüntetések vezettek végül a 2016 nyarán történt puccskísérletig.

Az egyik gyanúsított ügyvédje megnevezte a két egyetemi tanárt. Egyikük Turgut Tarhanli, az isztambuli Bilgi Egyetem jogtudományi karának dékánja, a másik pedig az a Betül Tanbay professzor, akit idén választottak meg az Európai Matematikai Társaság alelnökévé, a posztot januártól veheti át. Az alábbi tweetben az ő fotója látható.

link Forrás

A tudományos szervezet a Facebookon tiltakozott: felháborítónak találják a professzor őrizetbe vételét, és kételkednek benne, hogy a nő valóban kapcsolatban állna a szervezett bűnözéssel, illetve megpróbálta volna megdönteni a török kormányt. Mint írták, évek óta tehetséges kutatónak és oktatónak ismerik Tanbayt, aki nyitott, és talán nem habozik élni a szólásszabadság jogával, „amelyet minden tisztességes ország biztosít az állampolgárainak”, de a feltételezés is abszurd, hogy bármely erőszakos bűncselekményhez köze lehetett.

„Követeljük, hogy Tanbay professzort azonnal engedjék szabadon, és felszólítjuk a teljes európai kutatóközösséget, hogy emelje fel szavát a kollégánk elleni szégyenletes eljárás ellen, amely ijesztően emlékeztet kontinensünk legsötétebb éveire.”

link Forrás

A posztot néhány órája azzal frissítették, hogy a professzort, aki az alábbi képen középen mosolyog, már elengedte a rendőrség, és ezt írta az angol nyelvű Hürriyet Daily News is. Mint írták, a két egyetemi tanár mellett Kavala civil szervezetének hat tagját engedték el, miután mind vallomást tettek.

Tanbay a múlt hét végén még Barcelonában ülésezett a matematikai társaság ügyvezető testületével.
photo_camera Tanbay a múlt hét végén még Barcelonában ülésezett a matematikai társaság ügyvezető testületével, amelynek ő is tagja. Fotó: Facebook / European Mathematical Society

Hatott az amerikai szó

A 2013. májusi demonstrációk az isztambuli Gezi parkban tervezett városfejlesztő beruházás elleni tiltakozástól indultak, de idővel országos tüntetéssorozattá nőttek. A megmozdulások szétoszlatása tíz ember életébe került, több ezren megsérültek.

A civil szervezeti vezető Kavalát a rendőrség közleménye szerint azzal gyanúsítják, hogy egész Törökországra ki akarta terjeszteni a káosz és a rendbontás légkörét. Az újonnan őrizetbe vett gyanúsítottak az egyedülálló rendőrségi indoklás szerint

külföldről utaztattak be tüntetőket, hogy fokozzák a hangulatot a Gezi parkban, és azért lobbiztak Európában, hogy Törökország ne importálhasson könnygázt.

Az Európai Parlament több képviselője és emberi jogi szervezetek többször felszólították a NATO-tag Törökországot, hogy engedjék ki Kavalát, aki ellen még nem emeltek vádat.

Pénteken az Európai Unió arra szólította fel Erdoganékat, hogy engedjenek el mindenkit, akit méltányos eljárás nélkül tartanak fogva. Az amerikai külügy is megüzente, hogy erősen aggódik az őrizetbe vételek miatt. A Hürriyet szerint ez volt az ok, amiért kiengedték a fogdából a két professzort és a hat civil aktivistát.