Először küldhetnek éles bevetésre amerikai katonákat taktikai AR-szemüvegben, és a Microsoft szállítja a headsetet

2018.11.29. · TECH

A Microsoft szállíthat több mint 100 ezer darab AR- (augmented reality, kiterjesztett valóság) headsetet az amerikai hadseregnek, miután elnyerte az erről szóló 480 millió dollár értékű közbeszerzést.

A hadsereg kiképzésre és harcokban is bevetné a HoloLens rendszereket, amelyeket a hadi elvárásoknak megfelelően olyan képességekkel is felruházták, mint az éjjellátó funkció, hőérzékelés, zajvédelem és az életfunkciók, például a légzés és a készenlét ellenőrzése. De a program kormányzati ismertetője szerint az a legfontosabb, hogy a rendszer „növeli a katonák harci képességeit azáltal, hogy képessé teszi őket az ellenségnél gyorsabban észlelni, döntést hozni és akcióba lépni”.

Alább az amerikai hadsereg tavaly májusi demója az AR-rendszerek katonai felhasználásáról:

link Forrás

A HoloLenseket már eddig is használták kiképzésre az izraeli és az amerikai hadseregben, de ez az első alkalom, hogy élesben is kipróbálják a kiegészítőt, ami elég nagy ugrást jelent.

A HoloLens-bevásárlás újabb példa rá, hogy mennyivel lelkesebben ruháznak be az AR-be cégek és kormányok, mint magánemberek, az utóbbiaknak idén tavaszig ötvenezret tudtak eladni a találmányból.

Alex Kipman, a HoloLens feltalálója bemutatja a headsetet 2016. februárban. A headset nemcsak mágikus tájképek kreálására, kőkemény adatok prezentálására használható, hanem arra is, hogy például megjelenjen előttünk annak a „hologramja”, akivel éppen csetelünk.
photo_camera Alex Kipman, a HoloLens feltalálója bemutatja a headsetet 2016. februárban. A headset nemcsak mágikus tájképek kreálására, kőkemény adatok prezentálására használható, hanem arra is, hogy például megjelenjen előttünk annak a „hologramja”, akivel éppen csetelünk. Fotó: BRET HARTMAN/AFP

A kiírás szerint a győztes ajánlattevőnek két éven belül kell 2500 headsetet leszállítania, és bizonyítania kell, hogy megvan a kapacitása a teljes megrendelés legyártására. Augusztus elején a hadsereg találkozókat szervezett 25 céggel, amelyek potenciális szállítók lehettek, közülük a MagicLeap nevű AR-cég jelentkezett be a megbízásért a Microsoft mellett.

Az üzlet újabb jó hír a Microsoft számára az után, hogy a héten – 2010 óta először – értékesebbnek mérték, mint nagy riválisát, az Apple-t, amely november 28-a óta így csak a világ második legértékesebb vállalata.

Li Ofri hadnagy HoloLenset próbálgat az izraeli Ramat Gan bázison
photo_camera Li Ofri hadnagy HoloLenset próbálgat az izraeli Ramat Gan bázison Fotó: Stefanie Järkel/dpa Picture-Alliance/AFP

Azoknak a Microsoft-dolgozóknak pedig, akik etikai okokból nem támogatják, hogy cégük a hadsereg beszállítója legyen, felajánlják, hogy nyergeljenek át házon belül másik projektre – ezt mondta legalábbis októberben a cég elnöke, Brad Smith. Erre az után lett szükség, hogy idén több száz Microsoft-dolgozó írt alá egy petíciót, miután munkaadójuk az amerikai bevándorlási és vámhatóságnak adta el egyik mesterséges intelligencián alapuló technológiáját.