Ész Ventura: Itt a Qubit kétfős logikai játéka

Ezen a héten nemcsak feladványt kap a kedves olvasó, hanem egy kétfős logikai játékot is. A játékot az alábbi q betűt formáló négyzetrácson lehet játszani. Még mielőtt a játékszabályokra és a feladványra sort kerítenénk, íme egy kis bemelegítő feladat a játéktáblával kapcsolatban. Osszátok fel a táblát négy egybevágó részre! Aki ezen szeretne elgondolkodni, az ne görgesse lejjebb az oldalt, mert a következő ábra segítséget adhat.


Illusztráció: Gáspár Merse Előd

No de nézzük a játékot. A játék elemei két színes q betű (feleakkorák, mint a tábla), és két szürke egységnégyzet. A játék kezdő állása az alábbi ábrán látszik. Az egyik játékos van a piros, a másik a kék q betűvel. A játékosok felváltva kerülnek sorra, és minden lépésben kötelezően át kell helyezzék a saját q betűjüket egy másik szabad pozícióba; ha akarnak, akkor még egy szürke kis négyzetet is mozgathatnak. Szürke négyzetet nem kötelező mozgatni, de legfeljebb csak egyet szabad, és szigorúan a q betű elmozdítása után. Természetesen minden elemet csakis a rácshoz illeszkedve szabad lehelyezni. Az elemeket meg is szabad fordítani, tehát a q betű el is forgatható és tükrözhető. Az veszít, aki a q betűjét nem tudja új pozícióba áthelyezni. Az új pozíció átfedhet a régivel, de különböznie kell tőle és más elembe nem lóghat bele.

Fontos kitétel még, hogy a kék játékos kezd. Vajon miért?

Illusztráció: Gáspár Merse Előd

És végül a sok bemelegítő kérdés után jöjjön az igazi feladvány a fenti játékkal kapcsolatban.

45. feladvány: Q betűk játéka

Hányféleképpen lehet az egyik játékos q betűjét lehelyezni a játék üres táblájára, és ezek közül hány pozíció olyan, amely szabályos játék során lehetne a nyertes játékos q betűjének utolsó pozíciója a többi elem megfelelő konstellációja esetén?

Haladóknak: Vajon létezik valamelyik játékos számára nyerő stratégia, vagy legalább nem vesztő stratégia?

Nehézségi szint:

A megfejtést részletes magyarázattal együtt az eszventura@qubit.hu címre várjuk. A legértékesebb megoldást küldő versenyzők felkerülnek az Ész Ventura dicsőségfalára, közöttük és minden jó megoldást beküldő versenyző között év végén nyereményeket sorsolunk ki. Az e-mail subject mezőjében, kérjük sorszámmal jelezni, hogy melyik feladvány megoldásáról van szó. Beküldési határidő: február 25. éjfél.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus és bűvész

Kunyhók, mozik, múzeumok

Mi történik a nem művészek által létrehozott audiovizuális hordozókon létező tartalmakkal? Hogyan küzdenek a gyűjtésük, tárolásuk, megőrzésük és közzétételük kérdésével például a néprajzi és történeti múzeumok? Ha érdekelnek a válaszok, várunk az Örökség esték következő, kilencedik alkalmán március 21-én, csütörtökön 18 órakor az ELTE bölcsészkarán.