Tudsz nyerni a pókerben, ha teljesen nyílt lapokkal játszotok?
A két játékos szabadon választhat és cserélhet lapokat. Létezik nyerő stratégia?
A két játékos szabadon választhat és cserélhet lapokat. Létezik nyerő stratégia?
Mi marad az embernek, ha a gondolkodás és az alkotás területén is utoléri a gép? Ezt a kérdést járja körül jövő kedden a Kreatív Tudomány és Innováció Konferencia.
Kocsis Levente és Szepesvári Csaba az általuk kitalált UCT algoritmussal nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a goalgoritmusok, köztük a Fan Huj 2 danos Európa-bajnokot 2015 októberében térdre kényszerítő AlphaGo, robbanásszerű fejlődésnek indulhattak.
Pályázatunk nemhogy tiltotta volna az AI használatát, hanem kimondottan bátorította a versenyzőket arra, hogy vegyék igénybe a mesterséges intelligenciát. Zsűri még nem volt ilyen nehéz helyzetben.
Gondolkodtál már azon, hogyan változtatja meg az életünket, ha majd robotokkal élünk együtt? Van egy történet a fejedben a jövőről? Vagy inkább kérdéseid vannak, amikről szívesen elbeszélgetnél egy chatbottal? Ha diák vagy, vegyél részt az ELTE IK RobotikAI novellapályázatán!
A Nők a Tudományban Egyesület által szervezett Lányok Napja egy nemzetközi kezdeményezés része, amelynek fő célja, hogy lebontsa a sztereotípiát, ami szerint a műszaki és természettudományos pályák fiús területek.
A versenyünkre nevezett társasoknak nemcsak a témájuk volt a mesterséges intelligencia, de legtöbbjüknek a képi világát is AI-képgenerátorokkal tervezték.
A világ vezető matematikusai dolgoznak azon, hogy megizzasszák a mesterséges intelligenciát. Az Ész Venturának vajon sikerült?
Te ki tudod logikázni, milyen számok érintik az asztalt? A dobókockákról tudjuk, hogy egyformák, de nem feltétlenül szabványosak: minden oldalukon hagyományos elrendezésben vannak a pöttyök, de a szemközti számok összege nem biztos, hogy hét.
Egy feledékeny matematikusnak két egyforma kinézetű gyógyszert kell szednie felváltva. Milyen algoritmus szerint vegyen ki pirulákat a két félvégtelen bliszterből úgy, hogy a bliszterekre ránézve még a hét napjait is számon tudja tartani?
A franciák néggyel több bábuval játszák, mint az angolok, mi az?
Ruff János adjunktus, a Pécsi Tudományegyetem véges geometriával foglalkozó matematikusa egy hallgatójának témát keresve ajánlotta, hogy készítsék el a népszerű kártyajáték, a Dobble olyan általánosítását, ami a Möbius-síkok rendszerét használja. De hogyan született az ötlet, és mi kell egy ilyen játék nemzetközi sikeréhez?
Szemétszedés a Holdon, öntudatra épülő MI, céges szabotázs, szuperintelligencia és globális háború: bemutatjuk a legjobb pályaműveket, amelyek között van olyan is, amit eleve az MI segítségével terveztek.
Marosi Z. Tamás mint zenészt sokan ismerik, de azt csak a beavatottak tudják róla, hogy szenvedélyes társasjáték-fejlesztő, aki évente több játékot is készít, sőt egy ideje már saját kiadója is van.
Lenyűgöznek a mesterséges intelligenciával alkotott képek, de azt sem tudod, hogyan kezdj hozzá? Az AI percek első részében az egységes stílus létrehozásának rejtelmeibe vezet be Gáspár Merse Előd fizikus, kognitív kutató.