A mai fiataloknak nem kell a konzervnyitó, de fogalmuk sincs róla, miről maradnak le

Valószínűleg kevés találmányt várt annak idején annyira az emberiség, mint a konzervnyitót: esetében valóban beszélhetünk piaci résről, ugyanis a 19. század közepén találták fel, vagyis fél évszázaddal  később, mint magát a fémdobozos konzervet. Maga az eszköz nem túl bonyolult, ennek ellenére szabadon bonyolítható elektromos, automata, de minimalista, sőt, taktikai irányba is. Épp ezért is hihetetlen, hogy az Y-generáció tagjai már nem vágynak rá, sőt, büszkén vállalják, hogy nem is tartanak otthon konzervnyitót.

Véső és kalapács

Pedig legalábbis 1855 óta egyértelmű, hogy a konzervnyitó kell: ekkor szabadalmaztatták az első ilyen céleszközt. Legfőbb ideje volt, ugyanis addig jobb híján az emberek azzal nyitottak konzervet, ami épp a kezük ügyébe került – Meredith Sayles Hughes ételtörténész szerint ez a gyakorlatban egy vésőt és egy kalapácsot jelentett. Miután a legtöbb nélkülözhetetlen találmányhoz hasonlóan maga a konzerv is nevezhető taktikai eszköznek, a katonák természetesen bajonettel, kővel vagy puskával is próbálkoztak. Ez a sport még ma is divatos: a YouTube-on egymást érik a jobbnál jobb megoldások arra, hogy mit csináljunk, ha konzervünk ugyan van, de konzervnyitónk nincs. Mint például itt:

Taktikai sólet

A konzervet eredetileg a hadsereg számára fejlesztették – az pedig joggal elvárható egy katonától, hogy legyen nála valami, amivel szét lehet verni a dobozt, de idővel persze a technika is finomodott. A konzerv szülőatyjaként egy francia péket, Nicholas Appert-t tisztelhetjük: ő állt elő a legjobb megoldással egy akkor még viszonylag ismeretlen tábornok, bizonyos Napoléon Bonaparte felhívására, amelyben 12 000 frankot ajánlott annak, akik könnyen szállítható, nehezen romló élelmiszerrel szereli fel a katonákat. 

Appert 1795-ös találmánya szigorúan véve még nem is igazi konzerv volt, inkább befőtt, ugyanis az edények még üvegből készültek, de csakhamar felbukkantak a fémdobozok is (a holland tengerészet ekkoriban már halkonzervvel etette a tengerészeket). Nagy-Britanniában az első konzervgyárat 1813-ban nyitották meg, a húszas években pedig Franciaországban, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is elterjedt a konzervfogyasztás. Appert egyébként hiába kapta meg a Napóleon által meghirdetett jutalmat, szegényen halt meg és tömegsírba temették – talán ha feltalálta volna a konzervhez a konzervnyitót is, minden másként alakult volna. 

Az úgynevezett templomkulcsos módszert már régóta alkalmazzák, de ebben nincs meg a konzervnyitó-élményFotó: Pierre Louis Viel/foodcollection

1855-ben aztán többeknek is eszébe jutott, hogy izgalmas dolog ugyan szuronyrohamot vezérelni a babfőzelék ellen, de talán lehetne ezt egyszerűbben is csinálni: 1855-ben egy brit orvosisegédeszköz-készítő, Robert Yates nyújtott be szabadalmat a konzervnyitóra, Amerikában pedig 1858-ban szabadalmaztatták a találmányt. 

Az első konzervnyitók meglehetősen egyszerű eszközök voltak, az alapvető dizájn pedig még az első világháború során is kitartott, bár sokan arra panaszkodtak, hogy még rendeltetésszerű használat során is túl könnyű levágni vele egy-két ujjat, de hát ahol vágnak, ott hullik. A jelenleg is ismert és méltán körülrajongott tekerős forma csak 1925-ben bukkant fel: a San Franciscó-i Star Can Opener Company, amely a neve alapján nem árult zsákbamacskát, ekkor dobta piacra az első ilyen konzervnyitókat. Fejletlenebb, de nagyjából azonos elven működő, kevésbé ön- és közveszélyes nyitókat már 1920-ban is gyártottak. A klasszikus fogaskerekes formát végül 1926-ban szabadalmaztatta egy Charles Arthur Bunker nevű feltaláló, ez az, ami a legtöbb háztartásban a mai napig megtalálható, kivéve persze az Y-generáció konyháit. 

Charles A. Bunker feltaláló forradalmi szabadalma 1926-ból

Taktikai konzervnyitó

Ha még csak a konyhákban lenne megtalálható, az nem is emelné ki a konzernyitót a specializált konyhai eszközök sorából, és semmivel nem lenne izgalmasabb, mint mondjuk egy derelyevágó vagy egy pogácsaszaggató, de a konzervnyitó szerencsére taktikai jellegű eszköz is. Azok a felvilágosult hadseregek, amelyek konzervekkel látták el a katonákat, egy idő után célszerszámot is adtak nekik a felbontásukhoz, nem véletlen, hogy az eszköz a klasszikus svájci bicskán is helyet kapott. Az első ilyen bicskákat Karl Elsener gyártotta le Ibachban, és alapvetően három dolgot vártak tőle: legyen benne egy penge és egy konzervnyitó, és szét lehessen szedni vele a fegyvert. Ebből lett a Victorinox.

Modern svájci bicska az elengedheteten konzervnyitóval

A brit legénységi bicska sem egy bonyolult eszköz, ezt 1905-től a második világháború kezdetéig gyártották többé-kevésbé változatlan formában, és természetesen ezekről sem maradhatott le a konzervnyitó sem. A honvédségi étkészleten, közkeletű nevén kanálgépen is van konzervnyitó. 

Magyar honvédségi kanálgép az elengedhetetlen konzervnyitóval

Ha mindez nem lenne elég, a szerény, apró amerikai zsebkonzervnyitónak, a P-38-nak egész rajongói tábora van, sőt, sokan azt állítják, hogy minden létező amerikai hadászati fejlesztés és találmány közül ez volt a legnagyobb. Ennek a minimál-multitoolnak rengeteg változata létezik, de körülbelül ugyanarról a csavarhúzó-konzervnyitó-sörnyitó kombinációról van szó, mint amit a kulcskarikánkra fűzve számtalan nadrág- és kabátzsebet tehetünk tönkre. Sokakban olyan mély nyomokat hagyott az eszköz, hogy még gyűjtik is a róla szóló történeteket. 

A klasszikus P-38-as egy korai változata az USA-ból

Kultúrkonzerv

Ez is mutatja, hogy konzervnyitó-tulajdonosnak lenni életérzés. Egy P-38-as birtokosának lenni fokozottan az, legyen szó maroklőfegyverről vagy konzervnyitóról: ha egy ilyen van a kulcscsomódon, nincsenek akadályok, egy teljesen hétköznapi halandó is McGyverré változik tőle. Egyébként egyesek szerint a hossza miatt nevezik így, mások szerint viszont azért, mert egy szabvány konzervet 38 szúrással lehet kibontani vele, mindenesetre már az, ha így nevezzük, a beavatottság légkörét árasztja. 

Andy Warhol legendás Cambell's paradicsomleves-konzerve (konzervnyitó nélkül) a Sotheby''s 2016-os árverésén, New YorkbanFotó: DON EMMERT/AFP

Ahhoz képest, hogy ennyit kellett várni rá, vér és könnyek szegélyezték az útját, míg végül megszületett, a mai hálátlan fiatalok már arra sem veszik a fáradságot, hogy legalább egyet beszerezzenek belőle. A konzerv megváltoztatta a történelmet, a hétköznapi gasztronómiát és Andy Warhol Campbell-leveskonzervjeivel még a művészetet is, de úgy tűnik, hogy mindennek ellenére most már nem számít menőnek. A tyúk és a tojás esetével állunk szemben, ugyanis Andy Mecs szerint többek között azért is zuhannak meredeken a tonhalkonzerv-eladások, mert az Y-generáció tagjainak nincs konzervnyitójuk. Mecs szerint az sem segítene sokat, ha a fiataloknak lenne konzernyitójuk, mert akkor meg lusták lennének a használatához, már ha egyáltalán képesek lennének megbirkózni a feladattal. 

Mecs nyilatkozata persze felkavarta a kedélyeket: sok fiatal tiltakozik ellene, és konzervnyitókkal dicsekszik, mások egyenesen odáig is elmerészkednek, hogy nyolc ilyen eszköz birtoklását is bevallják, eközben pedig maga konzerv-problematika is ismét terítékre kerül: amellett, hogy egészséges-e, a társadalmi megítélése sem mellékes, sokan ugyanis a konzerv élelmiszerek fogyasztását a szegénységgel azonosítják. Az egészség- és környezettudatos étkezés is hozzájárulhatott a tonhalkonzerv népszerűségének csökkenéséhez, de a végszót Timmy Mathew chicagói fiatal mondta ki az ügyben: a konzerv egész egyszerűen nem menő. 

Légy állat, és kereskedj!

A gyűjtögetős kártyajátékok mintájára épülő Kereskedők völgyében nincs kegyelem, különböző állatok bőrébe bújva kell minél több vacakot rásóznunk a képzeletbeli vásárlókra, amihez stratégia és szerencse is szükséges. Kétszer teszteltük a társasjátékot, először annak ellenére sem tetszett, hogy nyertem, másodjára azzal együtt is.