Tudod, mi fán terem a majomfogó? Bizonyítsd be!

2019.05.13. · majom

Az idei könyvfesztiválra megjelent Nagy magyar tájszótárban Kiss Gábor főszerkesztő 55 ezer népies, tájnyelvi és archaikus szót gyűjtött össze. Ezek húsz regionális tájszótárból, két általános magyar tájszótárból és két értelmező kéziszótárból származnak, és a Kárpát-medence egész területét lefedik – ezért is lehetetlen, hogy valaki mindet ismerje. A gyűjtés nagyjából száz évet ölel fel, így sok szó mostanra kikopott a használatból, sőt, sok esetben már csak történeti vagy néprajzi érdekességnek számít.

Ennek megfelelően az ember leélhet úgy egy életet, hogy még sosem hallott a kúthorogról (hosszú, vékony farúd, végén egy kampóval), aztán megnézheti magát, ha hirtelen szüksége lenne rá, nem beszélve a majomfogóról, pedig az még viszonylag közismert is.

Az alábbi tesztben kézműves módszerekkel tizenöt szót gyűjtöttünk össze az 55 ezer közül az élet minden területéről. Az alábbi tesztben az abafináltól (derekasan megvesszőz, elver) a zsürmölgetig (ujjai között morzsolgat) bármi előfordulhat, igaz, pont ezt a kettőt érthető okoknál fogva kihagytuk.