Futurisztikus megfigyelő ballonokat tesztel a Pentagon több amerikai állam fölött

2019.08.05. · TECH

A sztratoszférából figyelik az amerikaiak mindennapjait azok a tömegmegfigyelésre alkalmas ballonok, amelyeket több állam légterében tesztelni kezdett az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon. A kamerákkal felszerelt ballonok nagy területet látnak be, és azon minden jármű moccanását képesek érzékelni és rögzíteni. 

A program hat középnyugati állam légterében próbálgatja a technológiát, amire a Guardian hívta fel a figyelmet az amerikai Szövetségi Távközlési Bizottság (FCC) nyilvános dokumentumaira hivatkozva.

25 ilyen napelemes ballon indult útnak Dél-Dakotából, ahonnan 402 kilométert lebegnek Illinois középső részéig, miközben érintik Minnesota, Iowa, Wisconsin és Missouri államok különböző területeit is. A ballonok legfeljebb 20 kilométer magasságig emelkednek.

Minden autót és hajót lát

Az ember nélküli légi járművekről fotó nincs, de megfigyelések szerint műholdszerű eszközöket cipelnek, amelyeket finom szenzorokkal és egyéb kommunikációs arzenállal szereltek fel, és egymással, illetve a Földdel is képesek kommunikálni. Az érzékelők egyike egy úgynevezett szintetikus apertúrájú rádiólokátor, amely a ballon alatti tér 40 kilométeres darabján képes minden autó és hajó mozgását detektálni.

Az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság, az FCC egy Sierra Nevada Corporation nevű űrkutatási és védelmi profilú cégnek adott engedélyt a léggömbök tesztelésére a július közepétől szeptemberig terjedő időszakban. Az engedély szerint a cél, hogy „állandó megfigyelő rendszert alakítsanak ki a drogcsempészet és egyéb belbiztonsági fenyegetések lokalizálására és megakadályozására”.

Nem csak a drogcsempész ellen jó

Szakértők azonban attól tartanak, nemcsak a drogcsempészek adatai gyűlnek majd a ballonok leskelődése nyomán, a technológia mindenféle más információ megszerzésére is alkalmas. „Tudják, ki hajt a szakszervezeti központba, ki a templomba, a mecsetbe vagy az Alzheimer-klinikára” – mondta például Jay Stanley, az Amerikai Szabadságjogi Szövetség (ACLU) elemzője.

A szolgáltatást az Egyesült Államok hadseregének Floridában székelő déli parancsnoksága (Southcom) rendelte meg, amely egyike a védelmi minisztérium alá tartozó tíz egyesített harci parancsnokságnak (COCOM-nak), és rendelkezik szárazföldi, légi, haditengerészeti erőkkel, továbbá egyéb ügynökségekkel is. A Karib-térségben, valamint Közép- és Dél-Amerikában folytatott műveleteik fő célja, hogy lefüleljék és megszakítsák az Egyesült Államokba irányuló drogcsempész láncokat, emellett bevetik őket a környéken sűrűn előforduló természeti katasztrófák esetén, biztosítják a hadsereg létesítményeit a térségben, védelmezik a Panama-csatornát.

A Southcom már korábban is használt könnyű légi járműveket megfigyelésre, a ballonok azonban igazán olcsó alternatívát nyújtanak, hetekig, hónapokig ellebegnek, mozgatásukhoz pedig nem kell személyzet, sem üzemanyag. A tudomány már rájött, hogyan lehet befogni a sztratoszféra áramlásait, hogy a ballon a levegőben maradjon.

A Southcom és a megfigyelő technológiát beszállító cég nem reagált az értesülésre.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás