Elhunyt Kovács Sándor Iván irodalomtörténész

2019.12.10. · nekrológ

Hosszan tartó betegség után életének 83. évében december 9-én meghalt Kovács Sándor Iván József Attila-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, a Tiszatáj, a Kortárs, az Irodalomtörténet, majd Irodalomismeret szerkesztője – írja a Litera.hu az MTI nyomán.

Kovács Sándor Iván 1937. február 22-én született a Hajdú-Bihar megyei Esztáron, a Szegedi Tudományegyetem magyar-olasz szakán diplomázott 1960-ban. Ezután 1971-ig az egyetem irodalomtörténeti intézetének tanára, a Tiszatáj folyóirat rovatvezetője, 1971 és 1982 között a Kortárs folyóirat felelős, majd főszerkesztője volt.

1971-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) régi magyar irodalomtörténeti tanszékén tanított, 1994 és 2002 között tanszékvezető egyetemi tanár volt. Fő kutatási területe a XVII. századi magyar irodalom és Zrínyi Miklós munkássága: 1984 és 1989 között a Zrínyi-dolgozatok, 1985-től a Zrínyi-könyvtár alapító szerkesztője volt. 1985-től az Irodalomtörténeti Társaság főtitkára, majd elnöke.

photo_camera Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

1986-tól az Irodalomtörténet, 1990-től az Irodalomismeret folyóiratok szerkesztője, 1993-tól főszerkesztője volt. A Digitális Irodalmi Akadémia Lakatos István-szakértője 1998-tól. Mély barátságot ápolt Weöres Sándor költővel, valamint Szabó Magda íróval.
Munkásságát számos irodalmi díjjal ismerték el. 1973-ban József Attila-díjat kapott, 1992-ben Déry Tibor-jutalomban részesült.

(Via Litera)