A Netflixnél és a Hulunál is nagyobb forgalmú illegális megosztó oldalakat kapcsolt le az FBI

118 479 tévéműsor-epizódot és 10 980 filmet kínált előfizetőinek az iStreamItAll nevű internetes tartalommegosztó, amely mint mára kiderült, a streaming piac eddig legnagyobb illegális szolgáltatója volt. Az illegális üzletet 2007-ben alapította két Las Vegas-i programozó, Darryl Polo és Luis Villarino, akik a tévés szolgáltatásaikat Jetflicks néven külön szakágba szervezték. 

A USA Today beszámolója szerint az FBI által még augusztusban lekapcsolt kalózokat a szerzői és szomszédos jogok megsértésével, több millió dolláros károkozással, valamint a Wired szerint pénzmosással is vádolja a szövetségi ügyészség.

A programozók különféle intelligens megoldásokkal a legális szolgáltatásokat igénybe vevő amerikaikat hálóztak be. Náluk havi 10 dollár körüli összegért akkora mozgóképes könyvtárból válogathattak az előfizetők, amely – mint utóbb kiderült – nagyobb volt, mint a Netflix, az Amazon Prime, a Hulu és a Vudu kínálata együttvéve. Az ügyre rálátók szerint az illegális szájtok forgalma is vetekedett, sőt felülmúlta a felsorolt streaming szolgáltatók forgalmát. Ehhez Kanadában alakították ki a szerverhátteret. 

Az iStreamItAll oldalának jelenlegi háttérképeFotó: istreamitall.com

A digitaltrends.com szakportál értesülése szerint Polo és Villarino elismerte, hogy több mint egymillió dolláros tiszta bevételre tettek szert a kalózkodásból. 

A vádemelés után a büntetőbíróság 2020 tavaszán tárgyalja ügyüket. 

Kapcsolódó korábbi cikkeink: