Már a Nature-ig jutott a Természettudományi Múzeum költözése körüli botrány híre

2020.02.25. · tudomány

Az egyik legrangosabb brit tudományos folyóirat, a Nature 2020. február 24-i számában számol be a Magyar Természettudományi Múzeum költöztetéséről szóló, lassan két éve tartó vitákról. A magyar kormány Debrecenbe költöztetné a múzeumot, de Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége korábban egyhangúan foglalt állást amellett, hogy a múzeumnak Budapesten kellene maradnia. Az elnökség, mint írták, az elmúlt két évben is hangoztatta a Debrecenbe költöztetés ellen szóló szakmai érveit, amelyek közül a legfontosabbak a következők:

  • a gyűjtemény többszöri költöztetése nemzetközi tapasztalatok szerint jelentős károsodással jár.

  • A központi fekvésű fővárosból való elköltöztetés nehezebben megközelíthetővé teszi a múzeumot például a középiskolás és egyetemi diákok, turisták legnagyobb része számára, a látogatottság nagyságrenddel fog csökkenni.

  • A múzeumban működő és a múzeum gyűjteményeivel dolgozó tudományos közösségek kutatási feltételei nehezednek, illetve részben ellehetetlenülnek.

A felsorakoztatott szakmai érvek ellenére úgy tűnik, hogy a Kásler MIklós által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), továbbra is a múzeum költözését szorgalmazza. Ugyanakkor Debrecenben eddig nem sok előrelépés történt az múzeum új helyszínének kialakítása érdekében. Egy a múzeumban dolgozó, neve elhallgatását kérő forrás szerint a múzeum dolgozói teljes bizonytalanságban érzik magukat, és fokozódó elégedetlenséggel szemlélik az eseményeket. A Nature megkereste a Magyar Természettudományi Múzeum igazgatóját, Bernert Zsoltot és az ügyben illetékes Emmit is, de ők nem kívánták kommentálni az eseményeket.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás