Itt a jövő parkolása a Westendben

2022.06.08. · hirdetés

Az 5G- és az IoT-korszak küszöbén állva már körvonalazódni látszik, hogyan tehetik kényelmesebbé az életünket a legújabb technológiai innovációk. Amíg reggel az okosredőny beengedi az első napsugarakat a hálószobába, az előre beprogramozott kávéfőzőnk már rég lefőzte kedvenc kávénkat. A lakásból kilépve automatikusan lekapcsolja a fűtést az okostermosztát, elektromos autónk előtt pedig magától kinyílik a garázskapu. Természetes, hogy ezek után nem szeretnénk egy automatánál sorban állni, ha fizetni akarunk a parkolásért.

A Westend az első hazai bevásárlóközpont, amely saját mobilalkalmazásán belül tette elérhetővé az automatizált és érintésmentes parkolást a látogatók számára. Nem, hogy apróval vagy parkolójeggyel, de még az alkalmazás használatával sem kell foglalkozni, mielőtt magától felnyílik a sorompó. Az előzetes, akár otthon is elvégezhető regisztrációt követően teljesen automatikusan működik a ki- és behajtás, illetve a fizetés.

A fejlesztés szakmai partnere a Rollet volt, amit a The Next Web a TOP 5 magyar startup közé választott két évvel ezelőtt. Szabó Dávid, a cég ügyvezetője elárulta, mi inspirálta őket, amikor ezt az áthajtásos parkolási rendszert kidolgozták:

„Az volt végig a szemem előtt, ami felhasználóként a legfontosabb: ha bemegyek a Westendbe, akkor egyáltalán ne kelljen foglalkoznom a parkolással. Bemegyek, kijövök, minden más legyen automatikus. Nem akarok a sorompónál gombot nyomni, automatánál sorban állni, kihajtáskor várakozni.”

photo_camera Fotó: Westend

Bár egyszerűnek gondolnánk, a fizetős parkolás valójában egy soktényezős folyamat. Kihívást jelenthet a fejlesztőknek a meglévő infrastruktúra, a sorompók és kamerák összekötése az új alkalmazással. Sokat számít az is, hogy van-e internet a garázsban, hogy a be- és kihajtások adatait a felhőbe küldhesse a rendszer. De az sem mindegy, hogy mi történik, ha koszos egy rendszámtábla, vagy nincs elég pénz a felhasználó számláján. A Westend parkolómodul fejlesztés béta verzióját tavaly élesítették, majd egy közel féléves tesztelés során minden lehetséges hibapontot feltártak és kijavítottak.

„Nem egy különálló alkalmazásról beszélünk, hanem egy dán csapat által fejlesztett, már akkor is népszerű Westend applikációban kellett megtalálni a mobilparkolás-modul helyét. Így egy egységes, integrált rendszerként tettük elérhetővé a digitális parkolójegy alapú parkolást látogatóink számára” – mondta Taál János, a Westend projektmenedzsere.

Hogyan működik a mobilparkolás?

A Westend applikációja iOS és Android rendszereken is elérhető. Indulás előtt érdemes letöltenünk, majd a regisztráció során kell megadni bankkártyaszámunkat és rendszámunkat (akár többet is). A fizetés pedig automatikusan és főként biztonságosan - az OTP SimplePay-en keresztül történik, kaució beszedése nélkül.

Ha megérkeztünk a parkolóházhoz, a sorompó automatikusan felnyílik, hiszen felismeri a korábban rögzített rendszámo(ka)t, az appban elindul a parkolás, kihajtáskor magától lezárul, a díjat pedig levonják a bankkártyánkról. Mindezt az alkalmazás megnyitása, gombok nyomogatása, QR-kódok leolvasása nélkül.

photo_camera Fotó: Westend | Bence Veszely

Már csak ezért is érdemes letölteni az appot, de emellett még sok hasznos funkció között válogathatunk: segít a bevásárlóközponton belüli navigációban, sőt, pontgyűjtési lehetőségeken és kedvezménykuponokon túl még a moziműsort is böngészhetjük.

Az applikáció használatával június 30-ig 50% kedvezménnyel parkolhatunk a Westendben!

(A cikk megjelenését a Westend támogatta.)