Újraépítették a személyi számítógépek magyar ősét, az 55 éves MIKROMAT-ot

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

55 évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után egy lelkes mérnök, Vid Gábor elkészítette a személyi számítógépek magyar ősének számító MIKROMAT replikáját, amelyet a Múzeumok Éjszakája alkalmából 2022. június 25-én, szombaton 14 órától 22 óráig bárki megtekinthet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon – olvasható a Neumann Társaság keddi közleményében. 

A MIKROMAT, avagy becenevén Tücsök, egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével már 1967-ben, egy évtizeddel a PC-k megjelenése előtt bárki elsajátíthatta az akkor még szobányi méretű számítógépek működési elveit.

A közlemény szerint az építőkészlet kifejlesztése az első magyarországi középiskolai informatikatanárként számon tartott Kovács Mihály piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a készlet kidolgozásakor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott. A MIKROMAT prototípusát a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban, és az időközben a fizikatudomány doktorává vált szakember azóta is szívesen emlékezik vissza a kanadai Minivac-601 számítógépmodellt részben mintázó készlet születésének történetére. Az alább látható előadásában azt is elárulja, miért becézték a modellt Tücsöknek, és milyen szerepet játszott öccse a készlet sorsában. 

A készlet a Neumann Társaság szerint igazi sikertörténetnek tekinthető: „1967-től a hetvenes évek elejéig megtalálható volt a hazai játékboltok, tanszerboltok és a Keravill kínálatában.  A készlet révén több ezer magyar fiatal ismerte meg a kibernetika alapvetéseit, akik közül sokakat ez is segített az informatikai pályára lépésben.” A készlethez Gyakorlati út a kibernetikához címmel oktatókönyv is tartozott, amelyet Kovács Mihály írt.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: