Sikeres volt Dél-Korea szilárd üzemanyagú rakétájának próbarepülése
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
December 30-án, pénteken a dél-koreai média számolt be egy azonosítatlan repülő tárgyról, amely az ország légterében haladt el, írja a Reuters. Az objektum egy szilárd üzemanyagú űrrepülőgép volt.
Az űrrepülőgép tesztjére azután került sor, hogy a hónap elején Észak-Korea egy nagy tolóerejű rakétahajtóművet tesztelt. Erre egy új típusú, stratégiai fegyverrendszer kifejlesztése céljából van szükség a Yonhap News Agency információi szerint, de a védelmi minisztérium meglehetősen szűkszavú volt az tesztekkel kapcsolatban.
A próbarepülést ugyanakkor sikeresnek könyvelték el, és előrelépésnek tekintik az ország űrprogramjának szempontjából.
2022 júniusában már több műholdat is a dél-koreai saját fejlesztésű Nuri rakéta segítségével állítottak pályára. A háromfokozatú hordozórakéta fejlesztése már évek óta zajlik, az első, 2021 októberi kilövése azonban kudarcba fulladt. A második alkalommal azonban, júniusban már sikeresen hajtotta végre küldetését. Az új fejlesztésű szilárd üzemanyagú rakéta pedig új lehetőségeket nyithat meg az ország számára, hogy kapcsolódjon a nemzetközi űrmissziókhoz.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Az űr helyett az Atlanti-óceánig jutott az európai rakéta, a Vega–C
Ismét kudarcba fulladt az európai kisrakéta küldetése. A Vega–C két földmegfigyelő műholdat szállított, de az értékes rakomány a rakétával együtt megsemmisült.
Vízre bukkantak japán tudósok a Földtől 300 millió kilométerre lévő Ryugu kisbolygóról visszahozott mintában
A felfedezés segíthet a földi élet eredetének megfejtésében: azt az elméletet erősíti meg, miszerint az élet bizonyos feltételei, például a víz, nem bolygónkon alakultak ki, hanem az űrből származnak.
Magyar űrmérnök meséli el, hogyan készülnek a Földet figyelő műholdak és az univerzum titkaira vadászó űrtávcsövek
Pluhár Gábor, a műholdak hőmérsékletszabályozó rendszereinek tervezésével foglalkozó mérnök a Qubitnek elmondta, hogyan zajlik egy műhold tervezése, miért jó a fekete hőszigetelő fólia a világűrben, és miként forradalmasíthatja a tudományt a PLATO űrtávcső, amelynek célja a Földhöz hasonló bolygók felkutatása.