A sötéterdő-hipotézisnél kevés félelmetesebb elmélet létezik arról, hogy miért nem találkoztunk még idegen civilizációval

Egy sötét, tiszta éjszakán szabad szemmel közel kétezer csillagot pillanthatunk meg az égbolton Magyarországról, ami csak egy parányi szelete a Tejútrendszer több mint százmilliárd kozmikus fúziós reaktorának. Galaxisunkban legalább ennyi bolygó is található, és ezek között a lakható kőzetbolygók száma megközelítheti a 300 milliót. Az élet már nagyon korán kialakulhatott a Földön, és az ehhez szükséges elemek és molekulák a többi bolygórendszer nagy részében is rendelkezésre állhatnak. Az evolúció, amint azt a földi példa mutatja, lenyűgöző változatosságot képes létrehozni, és lehetővé teszi – de nem garantálja – az intelligens, civilizációkat felépítő fajok kialakulását. Ezek az intelligens civilizációk pedig képesek lehetnek olyan önreprodukáló Neumann-szondákat készíteni, amik néhány millió év alatt bejárhatják galaxisunk minden szegletét.

„De akkor hol van mindenki?” – tette fel a kérdést Enrico Fermi olasz-amerikai fizikus 1950-ben a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban kollégáinak, amiben a földönkívüli intelligens életre utaló bizonyítékok hiánya és létezésének magas valószínűsége közötti ellentmondásra utalt. A Fermi-paradoxonként ismertté vált rejtély tovább mélyülhet (vagy még aggasztóbbá válhat), ha a következő években ősi életre utaló nyomokat találunk a Marson vagy egy közeli exobolygón, ami azt jelezné, hogy az élet tényleg szinte mindenhol megvetheti a lábát.

Az ellentmondás feloldására az elmúlt évtizedekben számtalan javaslat született. Ezek a szuperszámítógépeik hűtése érdekében a galaxis külső, rádióteleszkópjaink által kevésbé figyelt vidékeire települő földönkívüliektől a technológiai civilizációk talán nem alaptalanul feltételezett önpusztító természetén át odáig terjednek, hogy azok, akiket keresünk, már itt vannak, és éppen a Blink-182 énekese próbálja leleplezni őket. Van azonban egy, még az utóbbinál is sokkal rémisztőbb lehetőség: a kozmosz tele van idegen civilizációkkal, csak mind bujkálnak, mert attól tartanak, hogy egy másik civilizáció rájuk talál, és elpusztítja őket.

„A világegyetem egy sötét erdő. Minden civilizáció egy fegyveres vadász, aki kísértetként oson a fák között, lágyan félresöpri az útjában lévő ágakat, és próbál hangtalanul haladni előre. Még levegőt is óvatosan vesz”

– mondja Luo Ji szociológiaprofesszor Liu Ce-hszin (Cixin Liu) kínai sci-fi-író könyvében, A sötét erdőben.