Nekropolitika: amikor a hatalom dönti el, hogyan élj, és hogyan kell majd meghalnod

Szerda este nem mindennapi élményben volt része annak, aki részt vett a Rajk Szakkollégium által alapított Andorka Rudolf-díj átadóján, ahol az elismerésben részesülő Philippe Bourgois antropológus, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora a színpadon sasszézva, hajolgatva vagy magát földre vetve adta elő élete különböző terepmunkáinak élményeit – hol az El Salvador-i gerillaharcosok elől bújt el egy bokorban, hogy le ne lőjék, hol a korrupt philadelphiai rendőrök terítették földre és törték el több csontját. A heroindílerkedéssel is vádolt antropológiaprofesszort az utóbbi eset után napokig börtönben tartották, végül 10 ezer dollárt kellett fizetnie egy ügyvédnek, hogy bebizonyítsa, a rendőrök meghamisították a papírokat, és nem az ő ujjlenyomata látszik a bizonyítékként maguknál tartott heroinos zacskókon.

A Netflix-sorozatokat is túlszárnyaló sztorizásnak itt még korántsem volt vége, a közel másfél órás előadásban fotókkal is illusztrálta munkásságát: közép-amerikai terepmunkái után az USA városi antropológusaként a hajléktalanság, a szegénység, a szegregáció, a kábítószerrel való visszaélés, a tömeges bebörtönzés, valamint a bűnözés és a rendszerszintű erőszak kutatásával is foglalkozott New Yorkban, San Franciscóban és Philadelphiában. Bourgois-t az érdekli, hogy miként nyilvánulnak meg a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális struktúrák olyan kiszolgáltatott emberek mindennapi kétségbeesésében és intim erőszakában, mint a hajléktalan kábítószerfüggők, a súlyos mentális betegségben szenvedők és az utcai drogkereskedők esetében.

Mindehhez Bourgois antropológusként egészen új szintre emelte a marginalizált társadalmi csoportok körében végzett résztvevő megfigyelést. Hosszú éveket töltött el úgy, hogy gyakorlatilag beépült az általa kutatott közösségekbe, így olyan mély elemzést végezhetett viselkedésükről és gondolkodásukról, ami ritka ebben a tudományágban.

Egyik leghíresebb könyvében, amit 1997-ben az antropológia területén rangosnak számító Margaret Mead-díjjal is kitüntettek, a kilencvenes évek eleji kelet-harlemi dílerek életét mutatja be, amivel először sikerült antropológusként az Egyesült Államok egyik legdurvább gettónegyedében a Puerto Ricó-i származású utcai drogdílerek bizalmát és barátságát elnyernie. A tisztelet nyomában: Crack-árulás az El Barrióban (In Search of Respect: Selling Crack in El Barrio) című, 1995-ben megjelent könyvében nem démonizálni, hanem megérteni próbálja a drogdílereket. Miközben egy pillanatig sem menti fel őket bűneik alól, érzékletesen mutatja be a nyomort, a rasszizmust, a gyermekkori traumákat és a hatóságokkal szembeni teljes bizalom hiányát – írja a Drogriporteren Sárosi Péter.

A társadalmilag legkiszolgáltatottabbak maguk is elhiszik, hogy ők tehetnek nyomorult sorsukról

Az erőszakot 1979 óta kutató Bourgois a szegénységről és a társadalmi egyenlőtlenségről szóló kutatásai során találkozott a jelenséggel, amiről egy 2009-es tanulmányában így ír: „Aggódom amiatt, hogy akaratlanul hozzájárulok a brutalitás voyeurizmusához vagy pornográfiájához, amely patologizálja a szegényeket. Bár nem kerestem az erőszak témáját a terepmunka helyszínein, az erőszak azért imponált nekem, mert az a mindennapi életben a hatalom megszervezésének központi eleme, és ez mindig is így volt a történelem során.”

Az antropológus szerint a strukturális erőszak több mindenben is megnyilvánul, például a marginalizált helyzetben lévő emberek alacsonyabb várható élettartamában, a borzalmas egészségügyi állapotukban vagy a börtönökben lévők magas arányában, de gyakran olyannyira rejtve marad, hogy az előítéleteket és az elnyomást internalizáló, kiszolgáltatott emberek sokszor maguk is elfogadják leigázásukat. Ezt hívja Bourgois szimbolikus erőszaknak, amikor a társadalmilag elnyomottak természetesnek tarják a helyzetüket, és önmagukat okolják elnyomásukért. Így elhiszik, hogy az ellenük irányuló sérelmek, valamint az életesélyeiket korlátozó státusz- és legitimációs hierarchiák pontosan megmutatják azt, hogy kik ők és mit érdemelnek.

Ahhoz, hogy ez előállhasson, az antropológus szerint strukturális erőszakot kell alkalmazni az embereken, ami ugyan láthatatlanul zajlik, de olyan intézmények, kapcsolatok, erőterek és ideológiák alakítják, mint az iparosodott és nem iparosodott országok közötti egyenlőtlen piaci alapú kereskedelmi feltételek, a börtönrendszerek, a diszkriminatív törvények, a nemek közötti egyenlőtlenség és a rasszizmus. A strukturális erőszaktól nem elválasztható a Bourgois által normalizált erőszaknak nevezett jelenség sem, amit az intézményesített brutalitás iránti közömbösség társadalmi megnyilvánulásaként értelmez a kutató. Ez a fogalom például azokat a „hétköznapi" diskurzusokat takarja, mint amikor a családon belüli erőszak romantikus szerelemként értelmeződik, a nemi erőszakot pedig ártalmatlannak vagy megérdemeltnek ismerik el.