A NER túlélése a kistelepülési erős embereken áll vagy bukik

Egy év van a 2026-os választásokig, és nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz komoly kihívóra akadt. A Tisza párt most fejezte be a országjárását, aminek keretében majd mind a 3155 magyarországi településre eljutott. Az elmúlt években egyre világosabbá vált, hogy a NER-t leginkább a kisebb településeken élő választópolgárok támogatják és tartják fenn szavazataikkal. A Kovách Imre által szerkesztett, most megjelent kétkötetes társadalomtudományi munkából többek között az is kiderül, hogyan is működik ez a rendszer, mik a gyenge pontjai, és miért muszáj a kistelepüléseken jelen lennie annak, aki le akarja váltani a hatalmat.

A Qubit podcastjának legújabb adásában Szabó Andrea politológus-szociológussal, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének igazgatójával beszélgetünk arról, hogyan integrálta a NER a magyar társadalmat, hogyan hozta létre azokat a koalíciókat, amelyek elegendők a hatalom megtartásához. Szabó nem a szokásos mantrákat mondja fel, hanem egy 5 000 fős mintás kutatás alapján arról beszél, hogy a Fidesz valóban sokat tett azért, hogy kiépítsen egy minden mást felülíró integrációs rendszert, amely mindig összetereli a kellő mennyiségű választópolgárt. Arról is beszélgettünk, hogy a rendszer erkölcsi alapja ugyan 2024-re látványosan megrepedezett, de zajlanak más társadalmi folyamatok is, amelyek az eddigi betonbiztos szavazatgyűjtési mechanizmusokat erodálni kezdték.

Szabó Andrea a Kovách Imre által szerkesztett kötetek egyik társszerzője. A kötetekről két cikket írtunk a Qubiten és egy héttel ezelőtt pedig beszélgettünk a kötetet szerkesztő Kovách-csal is. A két cikk és az előző podcast a gazdag kutatási anyagról ad képet. A mostani beszélgetésben Szabó Andrea mindezeknek a politikai jelentőségét domborítja ki, és arról is szót ejt, hogy szerinte minek kellene változnia ahhoz, hogy a másfél éve még tökéletesnek tűnő politikai integrációs rendszer teljesen megroppanjon a 2026-os választásokra.

  • Hogyan képes a Fidesz választási győzelmeket aratni úgy, hogy közben nem látszik, hogy az ország előre menne?

  • Mi az a politikai integrációs rendszer, és mi a szerepe ebben a kistelepülések elitjének, erős embereinek?

  • Mi a jelentősége annak, hogy a Fidesz üzenetei mellett alternatív üzenetek is megjelenjenek a kisebb településeken, és kik lehetnek ennek a közvetítői? Mi a közös egy falusi bolt eladójában és a körzeti orvosban?

  • Mi a szerepe a rendszerben a munkaalapú társadalomnak és a nemzeti identitásnak?

  • Támogatják-e még a kormányt a dolgozó szegények? Miért és meddig?

Hallgasd alább:

A beszélgetést Szabó Attila, a Qubit állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Hallgass bele ezekbe is:

link Forrás
link Forrás
link Forrás