Réti László, a Magyar Nagyoriens nagymestere: „Nem mondom ki, de szabadkőművesnek nevelem a diákjaimat”

A Qubit főszerkesztői hírlevelét, az Anarki in the Kitchent a Qubit+ előfizetői minden hétfőn megkapják; az e heti számot most mindenki olvashatja.

Kevés misztikusabb szervezet létezik a világon a szabadkőműveseknél. Bár a történelemórán mindenki tanult a magyar jakobinus mozgalom vezetőjéről, egyben a talán legismertebb magyar szabadkőművesről, Martinovics Ignácról, és biztosan vannak, akik tudják, hogy Kossuth Lajos, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Liszt Ferenc vagy Tamási Áron is szabadkőművesek voltak, a szervezet működését máig homály övezi, ami sokszor alaptalan gyanakváshoz is vezet. A katolikus egyház feje, XII. Kelemen pápa már 1738-ban kiközösítette a szabadkőműveseket, míg XIII. Leó pápa 1884-ben odáig ment, hogy a sátán szolgáinak nevezte őket; a múlt század végén II. János Pál pápa is jóváhagyta azt a Ratzinger bíboros által jegyzett állásfoglalást, ami lényegében megtiltja a katolikusoknak, hogy belépjenek a szervezetbe, és ezt 2023 novemberében Ferenc pápa újra megerősítette. Magyarországon kétszer is betiltották a szabadkőművességet: 1920-ban Dömötör Mihály belügyminiszter, aztán 1950-ben Kádár János, akkor még szintén belügyminiszter, így a pártállami érában a magyarországi szabadkőművesek vagy illegalitásba vonultak, vagy külföldre menekültek. Az itthon a rendszerváltás után újraéledő szervezetet máig érik egészen abszurd vádak (a luciferianizmus, az állat- és véráldozatok és az orgiák helyett a manapság divatos konspirációs elméletek a világ-összeesküvésről, a bolsevizmus terjesztéséről és a világháborúk szervezéséről szólnak), de mivel lényegében mégiscsak rejtőzködő szervezetről van szó, ami ráadásul szándékosan nem ártja bele magát napi politikai kérdésekbe, ezekre a vádakra a legritkább esetben érkezik reakció.

A két meghatározó hazai szabadkőműves rend egyike, a Magyar Nagyoriens nagymestere, Réti László az elmúlt évtizedek első, a legmagasabb beosztást betöltő, hivatalban lévő szabadkőműves vezetője, aki előzetes beszélgetésünk után vállalta, hogy a nyilvánosság elé lép. Réti, aki a kilencvenes évek elején végzett az ELTE-n matematika-fizika szakon, ma egy budapesti magániskola, a Pasaréti Gimnázium igazgatója és a Károli Gáspár Református Egyetem docense; nyolc éve lépett be a szervezetbe, és tavaly harmadszor választották nagymesterré – a rend szabályai szerint utoljára. A nagymester egyik fő célja épp az, hogy a „boldogabb országokban” teljesen elfogadott szabadkőművesség végre Magyarországon is kilépjen a fényre.

Qubit: Hogy lesz valakiből szabadkőműves Magyarországon?

Réti László: Az én esetemben úgy történt, hogy nyolc évvel ezelőtt egy egyetemi tanár barátom azt mondta: te úgy beszélsz, mint egy szabadkőműves, úgy viselkedsz, mint egy szabadkőműves, add be a kérelmedet a Magyar Nagyorienshez, hogy valóban szabadkőműves lehess. Ez nyolc éve történt, de egy nagyon hasonló szervezetben, a Rotary Clubban, ami távoli rokona a szabadkőműveseknek, már 23 éve benne vagyok. Ha az ember beadja a jelentkezési kérelmét, hosszú felvételi procedúra következik.

Ezek szerint a szabadkőművesek közé nem lehet ajánlás nélkül, csak úgy az utcáról besétálni?

Van a rendünknek egy honlapja, ahol a páholyok, a kis egységek leírják, hogy mivel foglalkoznak, és ahol lehet jelentkezni. Akit érdekel, ír egy emailt, kap rá választ, beadja az önéletrajzát, és ha a rend úgy látja, hogy érdemes kinyitni előtte az ajtót, akkor a kandidátusra két vagy három beszélgetés vár, amit ankétnak hívunk. Ez egy egyórás beszélgetés, ahol mindenféléről szó esik. Ezeket az ankétokat az adott páholyban megbeszélik, szavaznak róluk, és ha úgy találják, hogy a jelölt, akit keresőnek hívunk, javasolt egy úgynevezett kendő alatti meghallgatásra, akkor behívjuk a páholyba. Ez úgy zajlik, hogy bekötött szemmel bevezetik, leültetik a páholy közepére, és a páholy tagjai mindenféle kérdéseket intéznek hozzá.

Miért van bekötve a szeme? Hogy ne ismerje fel a többieket?

Igen, azért, hogy ne lássa, hogy kik vannak ott, hiszen a jelenlévők között lehetnek a barátai vagy az ellenségei is. Ez valóban nem egyensúlyi helyzet, hiszen ő még kívül van, hanem olyan misztérium, aminek az a lényege, hogy szeretnék ebbe a klubba kerülni, vajon megfelelek-e. Ez a kendő alatti meghallgatás nagyjából húsz percig tart. Mindenféle kérdés előjön, de nincs rájuk jó vagy rossz válasz. A múltkor például azt kérdeztem az egyik jelölttől, hogy a mi jelszavaink a szabadság, egyenlőség, testvériség; ha csak egyet tarthatna meg ezek közül, akkor melyiket tartaná meg, és miért. Nem tényekre kérdezünk, hanem azt szeretnénk, hogy valamiféle kép alakuljon ki a jelentkezőről, hiszen fontos, hogy kit fogadunk magunk közé. Ezután a jelölt elmegy, mi pedig fekete és fehér golyókkal szavazunk a felvételéről. A felvételhez nem kell száz százalék, ennél kicsit lazább a dolog, de titkosan szavazunk, és ha a páholy többsége azt mondja, hogy jöhet, akkor felvesszük. Mivel a jelöltet nemcsak a páholyba vesszük be, hanem az egyetemes szabadkőművességbe, ilyenkor sokszor más páholyokból, sőt néha más szabadkőműves rendekből is ott ülnek testvérek, bár ők nem szavazhatnak.

Hány százalékos szavazati arány kell a felvételhez, és milyen gyakran történik meg, hogy egy jelöltet elutasítanak?

A felvételhez erős minősített többség kell. A mi rendünkben, a Magyar Nagyoriensben az a szabály, hogy ha száz százalék mellette szavaz, akkor jöhet. Ha egy fekete golyó van a szavazatgyűjtő ládában, akkor is jöhet, ha három van, akkor már nem jöhet, ha pedig kettő van, akkor a legközelebbi alkalommal meg kell ismételni a szavazást. Ami az elutasítást illeti, konkrét adatom van az egyik új, tavaly alakult páholyból, ahol nagymesterként szoktam segíteni: ott a legutolsó öt keresőből kettőt elutasítottunk.

Biztosan rossz az analógia, de például az egyházaknak általában az a céljuk, hogy minél több hívőt vonzzanak be maguk közé. Ehhez képest a szabadkőművesség kifejezetten exkluzív klubnak tűnik. Ennek a szervezetnek nem célja, hogy mindenkit betereljen magához?

Én örülnék, ha tízszer ekkora lenne a magyar szabadkőművesség, ugyanakkor ezek nagyon régi szervezetek, a mi rendünk például 153 éves, olyan szabályokkal, amiket ma is megtartunk. Mégiscsak együtt kell élni valakivel, és utána nagyon nehéz elbocsátani a rendből, ha valamilyen erkölcsi kifogás merül fel. Mi nem a bűnösöket akarjuk megváltani, hanem a társadalmat építeni, ahhoz pedig független, erkölcsös, művelt emberek kellenek.

Maga a szavazás szubjektív, de közben van egy olyan megkötés, hogy feddhetetlen előéletű legyen az illető, és ne legyen szélsőséges szervezet tagja. Vannak olyan szabadkőműveseink, akik egyben politikai pártok tagjai is, nagyon színes a dolog, de létezik a szélsőségességnek egy olyan mértéke, ami nem fér bele a polgári együttlétbe. Megesik, hogy valaki időközben belép egy szélsőséges szervezetbe, vagy köztörvényes bűncselekményt követ el, és alkalmatlanná válik arra, hogy ennek a közösségnek a tagja legyen. Létezik egy szabadkőműves bíróság, ami ezeket figyeli. Ha egyik testvérünk bepanaszolja a másikat, ez a testület hivatott arra, hogy kivizsgálja, maradhat-e a rend tagja. A távozás oka lehet, ha valakinek nincs ideje rá, vagy nincs pénze rá, esetleg nagyon beteg – akkor kérheti, hogy kiléphessen.

Ha már szóba került, mennyi idő és mennyi pénz kell a szabadkőművességhez?

Általában kéthetente találkozunk egy estére. Ez a szabadkőművesség rituális része, de például kiállításokra is járunk együtt, tehát ez egy jó közösség, és a tagság nemcsak a páholyházban végzett munkát jelenti, hanem barátságot is. Azt a páholyok döntik el, hogy mennyi tagdíjat kérnek, de körülbelül 35 ezer és 60 ezer forint között van évente.

Hány szabadkőműves van ma Magyarországon, és hogyan alakul a demográfiai összetétel?

A magyar szabadkőművesség az összes renddel együtt nagyjából hatszáz-nyolcszáz embert érint. A két nagy rend mellett van három kisebb, az egyiknek egy páholya van, a másik kettőnek kettő-kettő, a Magyar Nagyoriensnek pedig tíz. Ami a tagokat illeti, markánsan értelmiségi a társaság, de vannak nem értelmiségi tagjaink is. Ideális lenne a Gauss-görbe szerinti eloszlás, vagyis ha minden életkorból és csoportból lennének embereink, de arra a kérdésre, hogy mikor kezdi munkáját a szabadkőműves inas, a 300 éves rítusban az a válasz, hogy délben, vagyis élete delén. Tehát akkor, amikorra már megteremti az egzisztenciáját, és vissza tud adni valamit a társadalomnak. A mi legfiatalabb szabadkőművesünk 26 éves, a legidősebb 90 fölötti. A rendünkben ugyanakkor lezajlott egy forradalom: 151 év után töröltük az alkotmányunkból azt a rendelkezést, miszerint a Magyar Nagyoriens nem avat nőket. Ez óriási jelentőségű dolog volt, nagyon sok vita előzte meg, de végülis a konventen, azaz a közgyűlésen másfél-két éve több mint négyötödös többséggel meghoztuk azt a döntést, hogy nem tiltjuk, hanem a páholyok hatáskörébe utaljuk a kérdést, tehát a szubszidiaritás elve érvényesül. Így már lassan a páholyaink felében vannak nők, és bár nincsenek sokan, a folyamat elindult.

A szabadkőművességben két nagy irányzat verseng egymással, amit neveznek angol és francia eredetű, illetve reguláris és irreguláris szabadkőművességnek is. Hogyan alakul ez a helyzet Magyarországon, és milyen a kapcsolat a két rend között?

Igen, nevezik őket dogmatikusnak és adogmatikusnak is. A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy Londonból eredezteti magát, a mi rendünk, a Magyar Nagyoriens Párizsból. A két rend együtt, közösen élt több mint 120 évig, és Magyarország itt a Kárpát-medencében különleges helynek számított, mert miközben az egész világon áthatolhatatlan fal állt a két rend között, hiába mondott bármit London arról, hogy nem lehet a latin rendűekkel együtt lenni, a Magyar Symbolikus Nagypáholyban békésen együttműködtek a szabadkőművesek, és a rend nagyon erősnek is számított – 1918-ban még több mint tízezren voltak. A rendszerváltás után a Symbolikus Nagypáholy megkapta az ukázt, hogy nem lehetnek együtt a latin rendűekkel, és akkor sajnos kettészakadt a nagypáholy, a Magyar Nagyoriens kilépett ebből a közösségből. A mi ajtónk továbbra is nyitva áll a dogmatikus szabadkőművesek előtt, és jöhetnek hozzánk; néhányan jönnek is – megkockáztatva azt, hogy Londonban nem helyeslik a döntésüket –, de mi nem mehetünk az ő páholyaikba. Találkozunk kiállításokon, vacsorákon, de rítuson nem vehetünk részt. A szimbolikusok nagymesterével ugyanakkor rendszeresen találkozom, évente egyszer-kétszer együtt ebédelünk, és közös rendezvényeink is vannak néha.

Visszatérve a személyes pályafutásra, hogyan lesz valaki felvételizőből nagymester?

Akit felveszünk, először inas lesz, és legalább egy évig inas kell, hogy legyen; akkor léphet előre, és akkor lehet belőle legény, ami a következő szint, ha egy úgynevezett táblamunkát tart. Ez egy fél-egyórás előadást jelent a páholyban a többiek előtt, és ha azt elfogadja a páholy, akkor az illető felavatható legénnyé. Ez a szakasz megint legalább egy évig tart, de van olyan, aki öt évig legény, mert nincs ambíciója vagy ideje, hiányzik az elhivatottsága. Akkor megint egy táblamunka következik; ha azt előadja a páholyban és megfelel, szavaznak róla, és mesterré avatható. A mi rendünkben kétféle rítust követnek a páholyok. Vannak olyanok, amelyek ősi és elfogadott skót rítusban dolgoznak, nekik piros színű a kötényük; az én páholyom és még néhány másik francia rendű rítust használ, nekünk kék. Minden páholyban van egy oltárnak nevezett háromszögletű asztal. A skót rítust használók oltárán a Biblia van, esetleg a Korán vagy a Tóra, sőt láttam olyan szabadkőműves páholyt, ahol mind a három ott volt. Az én páholyom oltárán az Emberi és polgári jogok nyilatkozata van, tehát máshonnan eredeztetjük a dolgokat, illetve más az alapvetésünk.

A táblamunka miben áll pontosan?

A skót rítust használó páholyokban ezek a munkák általában a szabadkőművességgel kapcsolatosak, az ötágú csillagról, a körzőről, a derékszögről szólnak, és arról, hogy ezek történelmileg milyen szimbolikát hordoznak. A francia rítusú páholyokban arról beszélgetünk, amihez értünk: nem a tradíció áll a középpontban, hanem inkább a mai világ problémáit tárgyaljuk meg. Az én inasból legénnyé válásomkor bemutatott munkám Magyarország katonai szerepvállalásáról szólt a nemzetközi hadszíntéren, a mestermunkám pedig arról, hogy mi a különbség a hidrogénbomba, a neutronbomba és az atombomba között, mert ehhez értek. A páholyok létszámarányosan küldenek képviselőket a konventbe, azaz a közgyűlésbe, és ez a konvent választja a nagymestert egy évre, hogy vezesse a rendet. Ez kétszer meghosszabbítható. Engem kétszer meghosszabbítottak, és szeptember 21-én jár le a hároméves ciklusom, tehát mindenképpen új nagymestert választ a Magyar Nagyoriens. Én azután volt nagymester leszek, tehát újra mester.

A láthatóságnak nem akadálya, hogy maga a társaság természeténél fogva titkos, és keveset lehet tudni róla?

A diszkrét szót jobban szeretjük. A Magyar Nagyoriens egyébként bejegyzett egyesület, klasszikus értelemben korántsem titkos, hiszen van szabályzatunk, beadjuk az adóbevallást – az, hogy a szervezet nem látható, talán inkább a létszámmal függ össze. Mondok egy példát. Elmegyek a franciaországi konventre, és amikor párizsi nagymester testvéremmel leülünk egymás mellé, és megkérdezi, hogy a ti rendetekben hány szabadkőműves van, azt válaszolom, hogy még nincs kétszáz. És nálatok? Nálunk ötvenezer.

Amikor megkérdezi, hogy ti mit csináltok, elmondom, hogy gyűjtünk pénzt erre az iskolára, arra az iskolára, vagy a vakoknak, mire ő elmondja: megkértem az ezer [mai adat: 1390] páholyomat, hogy írjanak egy dolgozatot arról, hogy miként képzelik el Európa jövőjét. Amikor egy év múlva megkapta a dolgozatokat, elolvasta őket, és úgy találta, hogy ötven közülük nagyon jó. Ezt az ötvenet beköttette, és körbeküldte annak a száz prominens francia személyiségnek, aki a döntéseket hozza, és azt mondta, bízik abban, hogy mindez a szellemi tőke majd manifesztálódik azokban a kormánymozdulatokban, amelyek Franciaországot irányítják. A francia Nagyoriens képviselőit a francia parlamentben fogadják, és a román Nagyoriens képviselőit is a román parlamentbe hívják, hogy kikérjék a véleményüket. Mi még nem tartunk itt. Nemcsak azért, mert kevesen vagyunk, hanem azért is, mert nálunk a döntéshozók süketek – miközben volt Magyarországnak olyan korszaka, amikor az volt a kellemetlen, ha valaki nem szabadkőműves. Csodálatosan virágzó polgári világ volt ez. A mi rendünket 1871-ben Klapka György, Türr István, Kossuth Lajos és Andrássy Gyula, a kiegyezés miniszterelnöke alapította, akik Párizsból kapták a pátenst, azaz az alapítási engedélyt. Türr volt az első nagymester, Kossuth tiszteletbeli nagymester. Azért jött létre a rend, hogy a kiegyezés után felemelje Magyarországot.

Akinek ilyen céljai vannak, éppenséggel beállhat inasnak egy politikai pártba is. Mi a különbség egy, az ország felemelésén munkálkodó politikus és egy szabadkőműves között?

A szabadkőművesség nem állás. Nincs olyan, hogy szabadkőműves pálya. Nekünk van szakterületünk, szakmánk, abból akarunk élni, nem a politikából. Amikor belépünk a páholyba, a politikát meg a hitet kívül hagyjuk, sőt felveszünk egy fehér kesztyűt is, hogy ne látszódjon a tenyerünkön, ki értelmiségi közöttünk, ki kétkezi munkás, és a fehér kesztyű a köröm alatt megbújó politikai véleményeket is eltakarja. A legkisebb közös többszörösre törekszünk, és békében szeretnénk a világ eseményeit megmutatni, ezért inkább távol tarjuk magunkat a politikától. A hit pedig személyes ügy; én tizenkét évig evangélikus presbiter voltam, de ezt szerintem nem is tudják a páholyokban.

Amikor a szabadkőművesek együtt mennek kiállításra vagy más rendezvényre, nem viselik a kötényt és a kesztyűt, igaz?

Nem. Magyarországon érdekes a szabadkőművességhez való hozzáállás. De a boldogabb országokban, például Franciaországban vagy az Egyesült Államokban vannak olyan alkalmak, amikor a szabadkőművesek teljes díszben az utcán vonulnak, és büszkén megmutatják magukat. A programomban épp olyan lépéseket szerettem volna megtenni, amelyek afelé visznek, hogy láthatóbbak legyünk a társadalom felé, és részt vegyünk a társadalom építésében, támogatásában, mint a nagy elődeink, akik a Vakok Intézetét, a mentőszolgálatot és a hasonló intézményeket megalapították. Adjunk interjút, ha felkérnek minket, nyissuk ki a páholy ajtaját – nemcsak szabadkőműveseknek, hanem profánoknak is –, vagy olyan rendezvényeket szervezzünk, ahová bárki eljöhet. Csak az én ciklusom alatt szerveztünk legalább öt kiállítást az egyik budai galériában, ahol szabadkőműves festők munkáit lehetett látni – nemcsak a régiekét, mint Márffy Ödön, Ruzicskay György vagy Pólya Tibor, hanem a most élő szabadkőművesekéit is. Az én időmben a páholyban is voltak nyílt előadások: nem szabadkőműves előadókat hívtunk, és a padsorokban sem csak szabadkőművesek ültek, hanem olyan érdeklődők is, akik nagymesteri engedéllyel bejöhettek. Legutóbb Ablonczy Balázs történészt hívtuk meg, hogy a téma szakavatott kutatójaként tartson előadást a szabadkőművességről, de volt már nálunk másik történész, Sudár Balázs professzor, aki az őstörténetről adott elő, vagy Komjáthy László dandártábornok, aki a titkosszolgálatról beszélt. Bejöhettek emberek, megnézték, hogy így néz ki egy szabadkőműves páholy, így ülnek körben, erről van szó itt, így működik. Jellemző ránk, hogy túlzottan diszkrét, elzárt, izolált közösség vagyunk, de lássák a többiek, hogy jó itt lenni, jó szabadkőművesnek lenni.

Idén januárban a Mi Hazánk-os Novák Előd Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett egy kérdést, amiben azt írta, hogy „a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő” szabadkőműves páholyok olyan befolyást szereztek a kormányzatban, ami „nemzetközi viszonylatban is kirívó szégyen”, egyben arra utalgatott, hogy Schmidt Mária lehet a Napraforgó páholy vezetője. Szakmai kommentár?

Nem kommentálnám. Ellenségkép-keresésnek tartom. Azt nem tudom, hogy kik vannak a Napraforgó páholyban, mert nem a mi rendünkhöz tartozik. Egyébként is az a szabály, hogy magamról felfedhetem, hogy szabadkőműves vagyok, de a testvéreim nevét nem árulhatom el. Hogy valaki szabadkőműves-e, azt tőle kell megkérdezni.

Elődei, a Magyar Nagyoriens közelmúltbeli nagymestereinek kilétét fel szabad fedni?

Azét igen, aki már meghalt, mi úgy mondjuk, hogy Örök Keletre távozott. A nemrég elhunyt irodalomprofesszor, Horváth Iván 1997-től 2000-ig vezette nagymesterként a Magyar Nagyorienst. Kiváló irodalmár, jó humorú, nagystílű, reneszánsz ember, csodálatos ember volt.

Mi a helyzet a szabadkőművesség katolikus egyházhoz fűződő viszonyával és a sátánizmusra, az állat- és véráldozatokra és orgiákra vonatkozó vádakkal?

A katolikus egyházzal valóban nem ideális a viszonyunk, várunk arra, hogy a korábban említett pápai bullákat visszavonják. Ez lassú folyamat, Galilei rehabilitálására is csaknem négyszáz évet kellett várni. A vádakra nem is válaszolnék.

Ha lennének ilyenek, bevallaná?

(Nevet) Bevallanám. A felvilágosodás korában, amikor a szabadkőművesség elindult, ez volt a világ első civil szervezete. A tagok zárt közösségben összejöttek, és megfogalmazták, hogy váljon el az egyház az államtól. Megfogalmazták, hogy jó lenne, ha a katolikus egyház kinyitná a könyvtárakat, és hogy jó lenne bevezetni az általános tankötelezettséget, hogy mindenki tanulhasson. A kezdeti szabadkőműves társadalom tele volt katolikus papokkal. Ma nálunk katolikus pap nincsen, de református és evangélikus lelkész van, sőt az első alkotmányunkat is egy skót presbiteriánus lelkész, James Anderson írta meg.

Arról beszéltünk, hogy hogyan lesz valaki szabadkőműves, de arról még nem, hogy miért.

Számomra a szabadkőművesség három pilléren áll. Az egyik a közösségi élmény megélése, tehát az, hogy egy jó társaságban együtt lehetek a testvéreimmel, és ápolunk egy háromszáz éves tradíciót. A másik az önképzés, a bennünk lévő durva kő folyamatos csiszolása, hogy jobb ember legyek – ezért tartunk előadásokat egymásnak, és ezért járunk együtt kiállításokra, rendezvényekre. A harmadik, hogy a társadalmat is szeretném építeni: azt is egy építmények gondolom, amin van még mit javítani. Tehát hogy adjak vissza, hogy a társadalmi leszakadást csökkentsem, a tehetségeket próbáljam támogatni vagy a háború okozta sebeket gyógyítani. Ez a három pillér minden szabadkőművesnél különböző arányban van jelen. Én inkább a társadalmat szeretném nagyobb léptékben építeni, de van olyan testvérem, aki az önképzésre fókuszál, és van, aki már idősebb, és szeretne társaságban lenni, ott adni és kapni. Nekem ez a szabadkőművesség.

Az iskolai funkciók ellátásakor, akár igazgatóként, akár tanárként szóba kerül a szabadkőművesség? Tudják egyáltalán a diákok, a Magyar Nagyoriens nagymestere az igazgatójuk?

Van, aki tudja. Egy diákom nagyon érdeklődött a szabadkőművesség iránt, és magától tartott róla egy kiváló előadást, ezután elhívtam a páholyházba és néhány szabadkőműves rendezvényre, és megmondtam neki, hogy ha továbbra is érdekli ez a téma, tíz év múlva keressen meg. De ahogy tartom a matematikaórát, ahogy beszélek a gyerekekkel és a kollégáimmal, ahogy elemzésre, döntéshozatalra és szabadságra nevelem őket, azzal gyakorlatilag szabadkőművesnek nevelem őket, csak nem mondom ki. Ők hozzák a döntéseket, és ha rossz döntést hoznak, tanuljanak meg felkelni a földről és újra nekiindulni. Vitázzanak és legyen véleményük – így nevelem őket. Nem mondom ki, de szabadkőművesnek, szabad embernek nevelem őket.