Amióta megrendezik, azóta vitatkozunk róla: kell-e nekünk az augusztus 20-i tűzijáték?

Amióta augusztus huszadika előtt minden évben közhírré tétetik , hogy Magyarország rendezi Európa, de talán a Tejútrendszer legnagyobb tűzijátékát, egyre nehezebb különválasztani Szent István ünnepét a durrogó fényorgiától. A téma megosztó: miközben a korszellem inkább afelé mozdul, hogy gazdasági és környezeti szempontból sem indokolt a költséges és zajos cirkusz megőrzése a 21. századi ünnepségek eszköztárában, tény, hogy emberek százezrei élőben, további milliók pedig a tévében vagy online követik évről évre az augusztus 20-i tűzijátékot.

Akár azt is lehet mondani, hogy ez az esemény a magyarok legnagyobb közös nemzeti élménye. Legalábbis ami a számokat illeti, hiszen többek között Magyarország legnagyobb tűzijátéktörténet-kutatója, Kovács Ákos is úgy tartja, hogy „az augusztus 20-i Szent István-nap soha nem volt autentikus nemzeti ünnep: mióta 1891-ben ebből a katolikus ünnepből nemzeti ünnepet csináltak, az nem összetartja, hanem szétválasztja az embereket.”

Az Szent István-napi ünnepségek eredettörténetét számtalanszor elmesélték már, de egy gyorstalpaló nem árthat:

• 1083. augusztus 20-án László király szentté avatja az államalapító I. Istvánt.
• 1092-ben László a szabolcsi zsinaton elrendeli Szent István napjának, augusztus 20-ának ünneplését.
• Egészen a török hódoltság idejéig országszerte él az István-kultusz, amely erősen vallási jellegű, miután a legenda szerint István a halálos ágyán felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának.
• 1686-ban, Buda visszafoglalása után XI. Ince pápa katolikus ünneppé nyilvánítja Szent István napját.
• Miután 1771-ben kikerül a katolikus naptárból a Szent István-nap, Mária Terézia nemzeti ünnepnek nyilvánítja augusztus 20-át, és visszaszerzi, majd Budának ajándékozza a török uralom idején elveszett Szent Jobbot.
• Ettől kezdve egészen 1848-ig állami és egyházi ünnep: már ekkor koncertek, mulatságok és különböző portékákat kínáló árusok kísérik az egyházi szertartásokat.
• 1848 és 1860 között a Habsburgok betiltják Szent István ünneplését, majd fokozatosan enyhül a szigor, és Ferenc József 1891-ben állami ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítja augusztus 20-át – a döntést hosszú évek vitája előzte meg, mert több képviselő úgy gondolta, egy katolikus ünnep nem alkalmas a nemzeti egység kifejezésére. Ezt követően százezres tömegek érkeznek a fővárosba a huszadikai körmenetre és vásárra.

Bármilyen szövevényes is volt eddig a történet, az igazi fordulópont még csak ezután, Trianonnal jött el – az ország felszabdalása után ráadásul egyszerre két tényező is segítette az augusztus 20-i népünnepély fellendülését. A nyilvánvalóbb ezek közül az, hogy az államalapító király ünnepe tökéletes alkalmat nyújtott a megfogyatkozott ország lakóinak, hogy megéljék magyarságukat. A másik ennél jóval materiálisabb: a Budapesten 1916-ban létrejött Idegenforgalmi Hivatal ebben az ünnepben látta meg a lehetőséget arra, hogy a legtöbb turistát a fővárosba csábítsa. Volt persze mire építeni, hiszen például már a háború előtt, 1913-ban ilyen indítvány jelent meg a Fővárosi Közlönyben – méghozzá a napenergia-kutatások úttörőjeként számon tartott Telkes Mária édesapja, Telkes Aladár fővárosi bizottsági tag kezdeményezésére:

„Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Székesfővárosunk idegenforgalma különösen augusztus 20-án, Szent István napján válik forgalmassá, mely alkalommal az egész országból nagy tömegekben rándul fel a nép a fővárosba. Feleslegesnek tartjuk ezen népmozgalomnak kereskedelmünk és iparunkra való kihatását a tisztelt törvényhatósági bizottság előtt méltatni. Meg kell azonban állapítanunk, hogy ezen ünnepély jelentősége s ezzel együtt a felrándulók tömege évről-évre apadóban van, mit elsősorban annak a körülménynek tulajdonítunk, hogy sem a hatóság, sem a társadalom nem veszi ki részét az ünnepély rendezéséből és lebonyolításából. (…)

Az ünnepség egyházi részének lezajlása után szórakozást keres a közönség, melyet ha nem talál meg, úgy visszautazik anélkül, hogy némi bevásárlásokat eszközölt volna. Látványos szórakozásról kell tehát gondoskodni a délután folyamára, mely nemcsak lekötni, de vonzani is tud. Külföldön az idegenforgalom emelésére a helyi hagyományokat és a természeti kincseket használják fel, mert csak ezek eredetiek, amilyeneket más városban vagy országban nem láthat az idegen, így rendezendő volna népünnepély, a színházakban olcsó, sőt ingyenes előadások volnának tartandók, a Duna partjainak és a hegyeknek kivilágítása mellett a dunai hajókról tűzijátékban lehetne gyönyörködtetni a nézőket, dalos versenyt és számos más látványosságot lehetne rendezni, melyekről évekig beszélhetnének szerte az országban és igen jó alkalom volna arra, hogy leírások és illusztrációk útján Budapest szépségeiről és érdekességeiről beszéljenek a külföldön is.”

Ebből is jól látszik, hogy bár az István-kultusz már a századforduló környékén újra virágzott – ez idő tájt nevezték el róla az 1906-ra elkészült lipótvárosi bazilikát is –, az állam megfelelő szervezés nélkül nem igazán tudott profitálni belőle. A látványos programok hiányának felemlegetése évtizedekig visszatérő elem volt a sajtóban, a Pesti Hírlap 1884. augusztus 20-i vezércikke például így szólt: „Hetedfélszázad múlt el azóta, de Szent István napját még most is megüli a nemzet ünnepélyesen, mind amellett, hogy nálunk nincsenek semmi látványosságok, aminőkkel Párisban július tizennegyedikének különös vonzerőt adni szoktak. Nincs katonai szemle, sem hajóverseny a folyón, sem nagy beszédek, este kivilágítás, tűzijáték és ingyen színház, mint Franciaországban. De a nép búcsújárásként tolong e napon az ország különböző részeiből a fővárosba; részt vesz délelőtt az ünnepélyes körmenetben, mely Szent István ereklyéjét kiséri s melyben az aranybulla parancsa szerint a kormány tagjai is részt vesznek.”

Magyarságélmény + turizmus = profit

Mindezek ellenére már ebben az időszakban is augusztus 20. volt az a nap, amikor egy pillanatra megszűnt a város–vidék távolság, és magyar magyarnak barátja volt. Erre utal a Magyar Hírlap ünnepi tudósítása is, amely 1895. augusztus 21-én jelent meg: „Szent István király napján Budapest átalakul óriás arányú mezővárossá, a büszke székesfőváros címet e napra elteszi a főváros törvényhatósága, átengedve a tért és uralkodást a vidéknek, melynek szép, kedves szokása, hogy Szent Istvánkor egyet forduljon Budapesten. A vidék személyesen szeret arról meggyőződni, ha a régi Budapest-e még az ő fővárosa, nem bomlott-e szét a bazilika, elkészült-e az országház s a többi kedves hely meg van-e még a maga régi helyén? A provincia augusztus 20-ikán tartja meg szemléjét s amint látszik, nagy buzgósággal, mert alig volt Budapestnek egy talpalatnyi tere, ahová átlag két idegen ne jutott volna.”