Kerek 70 éve épült az első kizárólag napenergiával fűtött ház. Noha korábban terveztek már napházakat, a hőtárolás megoldatlansága miatt arra 1948 előtt nem volt példa, hogy egy épületet egész évben kizárólag a Nap energiájával fűtsenek. A megépítése idején az egész világon egyedülálló napházat Massachusetts államban, az alig 6 ezer lelkes Doverben húzták fel.

A napház az amerikai MIT kutatói által menedzselt kísérletsorozat különleges darabjaként épült. Az Eleanor Raymond építész tervezte épület déli oldalát, akárcsak a többi MIT-féle napház déli falát, óriási, három méter magas üveglapok határolták. Utóbbiak összegyűjtötték a Nap hőjét, amit aztán a falba rejtett, hatalmas, fekete falú tartályok körül keringettek. A tartályokban, és ez volt az igazi újdonság, nem víz, hanem glaubersó volt. A ház fűtésrendszerét tervező fizikus a glaubersó segítségével a Nap hőjét kémiai úton tárolta.

Befűt a kémia

A glaubersó a nátrium kénsavval alkotott sója, vagyis nátrium-szulfát. Ez a vegyület 32 és 33 Celsius-fok környékén olvad meg, és miközben folyékony halmazállapotúvá válik, a hőt nemcsak elnyeli, hanem hosszú időn keresztül, akár tíz napon át is képes tárolni. A napházat ezért is Doverben építették fel: tervezői utánajártak, hogy a térségben 65 évvel korábban fordult elő utoljára olyan, hogy 9 egymást követő napon keresztül sem sütött ki a Nap. Ha a levegő mégis hűlni kezd, a glaubersó – a felvett hő fokozatos leadása mellett – lassan visszakristályosodik, és újra használható.

A doveri napház fűtési rendszerét a ház falaira és a tető belső felületére szerelt glaubersótartályok mellett a lakószobákat behálózó levegő- és vízkeringető rendszer jelentette. A glaubersó felhasználása nemcsak a hőszabályozás rendkívül takarékos jellege miatt volt fontos. Kecsegtető volt még a vegyület újrahasznosíthatósága és a megoldás viszonylagos helytakarékossága is.

Más kérdés, hogy az olajárak második világháborút követő esése miatt a kétszobás lakás felfűtéséhez mintegy 20 tonnányi glaubersót igénylő megoldásra utóbb mégsem mutatkozott kereslet.

A szerény érdeklődéshez hozzájárulhatott, hogy a házban élők – a fűtésrendszert tervező fizikus unokatestvére, bizonyos Anthony Némethy és családja – az első tél után azért nem voltak maradéktalanul elégedettek. Igaz, az 1948-as cudar hideget enyhébb telek követték, a fűtés a következő két télen kielégítőnek bizonyult. A fűtést tervező fizikus viszont még így is azt állapította meg, hogy Dovertől északabbra nemigen lehet lakóházak fűtésére kielégítő mértékben hadrendbe fogni a Nap energiáját. A harmadik télre a glaubersó is felmondta a szolgálatot, Némethyéknek így el kellett költözniük.

De mégis ki volt, aki szolgálatába állította a Napot?

A doveri napház fűtését egy magyar fizikus, sőt egy magyar fizikusnő tervezte. Telkes Mária 1925-ben, 25 éves korában, frissen szerzett fizikai kémia doktorátusával a zsebében hagyta el Magyarországot. Bár az orvosi diplomája megszerzése után két évtizeddel, ötvenévesen Magyarországon is orvosdoktorrá avatott Hugonnai Vilma elszántságának is köszönhetően 1895 után már itthon is járhattak egyetemre a nők, a szakmai előrejutás tekintetében továbbra sem nagyon rúghattak labdába.

Tanulmányaikat jó ideig amúgy is csak a gyógyszerészet, az orvostudomány és a bölcsészettudományok területein engedélyezték, a Műegyetemre 1918-ig a lábukat se tehették be. Bárányos Károly közellátási miniszter még 1946-ban is azért gondolta a nők egyetemi felvételét a férfiakénál szigorúbb feltételekhez kötni, mert „esetleg olyanok elől vennék el a lehetőséget, akiket jobban tud az állam használni” – összegezte a múlt századi női egyenjogúsági törekvések hazai fogadtatását egy tavalyelőtti konferencián Palasik Mária történész.

A matematika-fizika szakon kiváló eredményekkel végzett, majd fizikai kémiából 1924-ben doktorátust szerzett Telkes Mária ezért sem teketóriázott sokat, amikor nagybátyja, Ludwig Ernő konzul alig néhány héttel a doktori fokozata megszerzése után Amerikába csábította. Telkes döntését igazolja, hogy munkásságát nemhogy a maga idejében, de azóta se nagyon ismerik Magyarországon.

Napenergia szempontjából a középkor tényleg sötét volt

A napenergia felhasználása egyébként a 20. század első felében korántsem számított újdonságnak, igaz, Telkes módszere egyedülálló volt. Egy átlagos lakóházat viszont már az ókori Görögországban is azért építettek déli tájolásúra, ezen az oldalon előreugró tetőszerkezettel, hogy a nyári napsütés elől árnyékot adjon, ám a télen alacsonyan járó Nap sugarait beengedje az épületbe. Igaz, az üveget még nem ismerték, így télen meglehetősen szerény lehetett az így nyert hő – összegzi a napenergia-hasznosítás történetéről írt tanulmányában Ujfaludi László fizikus. A „szoláris építészet” aztán hosszú időre feledésbe merült, a Nap energiáját leginkább csak az üvegházi kertészet 17. századi térhódításával, de akkor is főként csak a mezőgazdaságban kezdték újra hasznosítani.

A megújuló energiaforrások iránti igény a 19. század fordulóján lett számottevőbb. Ekkortól próbálkoztak kisebb-nagyobb sikerrel azzal is, hogy a Nap hőjét lakóházak fűtésére, meleg vizének biztosítására használják. A napsugarak összegyűjtését célzó hatalmas üvegtáblák által felmelegített levegővel többnyire vizet melegítettek fel óriási tartályokban. Csakhogy a víz nemigen oldotta meg a hő tárolását, erre a problémára talált alternatív megoldást a doveri napház fűtésrendszerét tervező Telkes Mária.

Miért nem tudod, ki volt Telkes Mária?

A magyarországi nagyközönség számára Telkes Mária neve és munkássága jóformán teljesen ismeretlen maradt. Ennek oka lehet az is, hogy miközben a napenergia hasznosítási lehetőségeinek feltárása manapság kifejezetten divatos lehetne, a szolárenergia kutatása kívül esik a hazai fizikatudomány frontvonalán – mondja a Qubit kérdésére a Telkes-életművet tanulmányokban feldolgozó Papp Katalin fizikus, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára. Nemigen segít persze – teszi hozzá – a nők tudományos teljesítményének az általános hazai mellőzöttsége sem.

A mellőzöttség lehetett az egyik fő oka annak is, hogy amikor a fizikus 1995-ben, kerek 70 évvel az elvándorlása után először és utoljára Budapestre látogatott, ez gyakorlatilag senkit nem érdekelt. Pedig a világhírű tudós tulajdonképpen meghalni jött vissza Magyarországra. Az 1995. december 2-án, 95 éves korában Budapesten elhunyt Telkes Mária halálhíre sem az ország határain belülre, sem azon kívülre nem jutott el. Az Egyesült Államokban csak nyolc hónappal később tudódott ki, hogy a Napkirálynő távozott az élők sorából. Amerikában még a nyolc hónapos késés sem volt akadály, hogy az ünnepelt fizikustól a New York Times hasábjain búcsúzzanak.

Választott hazájában, az Egyesült Államokban sem a kutatási területe, sem a nemi hovatartozása nem szabott határokat Telkes Máriának. 1934-ben, alig egy évtizeddel az után, hogy megérkezett az Egyesült Államokba, a New York Times kora legismertebb 11 női közszereplője között listázta, sportolók, filmcsillagok és közéleti szereplők sorában, egyetlen tudósként. Öt évvel később a világ egyik leghíresebb műszaki egyeteme, az MIT biztosított terepet a kutatásaihoz., Telkes az 1950-es évektől a University of New York, élete alkonyán – a vállalati szférába tett kitérője után – pedig a University of Delaware kutatója lett.

Telkes-sütő és ivóvízgyártó készülék

Munkásságát nem csak tudományos berkekben díjazták. A napenergiával működő, hordozható sütőlap alternatív elnevezése Amerikában ma is az, hogy „Telkes-sütő” és a passzív házakat is szokás „Telkes-házként” emlegetni.

link Forrás

Amellett, hogy évekig a versenyszférában is megállta a helyét, tudását az amerikai kormány is előszeretettel használta. A Nap energiáját használta ahhoz a katonai lepárlókészülékhez is, amelynek a segítségével a bevetésen lévő katonák ivóvizet készíthettek a tengervízből. Az amerikai légierő megbízásából tervezett eszköz a második világháború utolsó éveiben az amerikai katonák alapfelszerelésévé vált. A műanyag labdára emlékeztető hordozható lepárlót két, egymástól vastag fekete textillel elválasztott rekesz alkotta. A felső rekeszből elpárolgó tengervíz sótartalma a textilen maradt, miközben a labda belső falán lecsapódó, a labda alsó rekeszébe csordogáló vízgőz ihatóvá vált.

Telkes Mária elsőként kapta meg az amerikai női mérnökök társaságának életműdíját, 1977-ben pedig, számos egyéb elismerés mellett, az Amerikai Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át. 2012-ben örök helyet biztosítottak neki a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében (National Inventors Hall of Fame).

A láncreakció lehetőségét elsőként felismerő atomfizikus, Szilárd Leó, és a holográfia módszerének kidolgozásáért Nobel-díjjal is elismert Gábor Dénes mellett olyan feltalálókkal került egy ligába, mint a villanykörtét feltaláló Thomas Edison, a filmtekercset és a hordozható fényképezőgépet megalkotó George Eastman, a rádiózás alapelveit kidolgozó Guglielmo Marconi vagy a váltóáramot felfedező Nikola Tesla.