Tíz éves mélyponton az e-cigarettát használó tinédzserek száma az Egyesült Államokban
Az e-cigarettát használó tinédzserek száma az Egyesült Államokban 2024-ben jelentősen csökkent az öt évvel ezelőtti csúcshoz képest. Ez azt a reményt kelti, hogy a serdülők körében tartósan megfordulnak a trendek – írja a New York Times.
A január és május között az Egyesült Államokban iskolákban végzett felmérés során a középiskolások kevesebb mint 8 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt hónapban e-cigarettát használt. Ez az elmúlt évtized legalacsonyabb szintje, jóval alacsonyabb, mint a 2019-es, 27 százalékos csúcs - és a becslések szerint 500 ezerrel kevesebb serdülőt jelent, mint tavaly.
Az adatok az Országos Ifjúsági Dohányzás-felmérésből származnak, egy olyan kérdőívből, amelyet több ezer középiskolás diák töltött ki.
A szakértők szerint több tényező is hozzájárulhatott a csökkenéshez, ezek többek között az ízesített dohánytermékek betiltása, az ilyen termékek eladóival szembeni intézkedések, valamint a fiataloknak szóló kampányok.
Az eredményeket többen a hagyományos dohányzás rohamos csökkenéséhez hasonlították: ez a tizenévesek körében, körülbelül 1,6 százalékkal elérte az eddigi mélypontját.
A fiatal felnőttek között másképp mutatnak az adatok: a Michigan Egyetem és a National Institutes of Health által végzett felmérés szerint a 19 és 26 év közötti fiatal felnőttek mintegy 20-24 százaléka számolt be arról, hogy az elmúlt hónapban használt e-cigarettát, vagy vape-et.
Világszerte kampányok folynak a párologtató cigik betiltása vagy a hozzáférés jelentős korlátozása érdekében. Az Európai Unió tucatnyi országa szorgalmazza az ízesített párologtatók betiltását és a nikotinszint korlátozását.
* * *
Minden eddiginél brutálisabb témával, a két és fél éve zajló ukrán háborúval, annak ukrán, orosz és globális hatásaival, valamint a béke esélyével foglalkozunk majd a szeptemberi, csak Qubit+ tagoknak meghirdetett, exkluzív tudományos estünkön, az immár kilencedik Qubit Live-on.
Velünk lesz Sz. Bíró Zoltán történész, Oroszország-szakértő, lapunk állandó szerzője, a Budapesti Corvinus Egyetem mesteroktatója, Rácz András hadtörténész, Oroszország-szakértő, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) vezető szakértője és Orbán Krisztián közgazdász, közíró, a globalizáció és a gazdasági világrend elemzője. A jegyek 24 óra alatt fogytak el, ha a következő eseményünkről nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel mielőbb a Qubit+-ra!