Egy magyar geofizikus megtalálta a Jura hegység legmagasabb csúcsát, el is nevezte, de nem árulhatja el, hogy hol van

A Qubit főszerkesztői hírlevelét, az Anarki in the Kitchent a Qubit+ előfizetői minden hétfőn megkapják; alább a szeptember 16-án, hétfőn kiküldött cikk olvasható, ezúttal mindenkinek.

A Jura hegység Franciaország és Svájc határán húzódik, és ha máshonnan nem is, onnan ismerősen csenghet a neve, hogy róla keresztelték el a triászt követő és a krétát megelőző földtörténeti korszakot, sőt a Jurassic Park neve is a Jurából ered, bár a film nyilván nem az európai hegységben, hanem egy fiktív Csendes-óceáni szigeten játszódik, és Hawaii különböző szigetein forgatták.

Sokáig úgy gondolták, hogy a Jura legmagasabb pontja a Le Reculet nevű csúcs, ahová 1892-ben tíz méter magas, a mai nagyfeszültségű távvezetékek oszlopaira emlékeztető keresztet emeltek a kereszténység dicsőségét hirdetendő, a második legmagasabb pedig a tőle légvonalban 1,7 kilométerre magasodó Crêt de la Neige. Ezek a csúcsok, bár Franciaországban fekszenek, a közeli svájci városból, Genfből is jól látszanak – olyannyira, hogy a katolikus franciák állítólag épp a kálvinista genfieket akarták heccelni a gigantikus kereszttel (íme a fordított kilátás, Genf látképe a Crêt de la Neige-ről). 2003-ban aztán újra megmérték a csúcsok magasságát, és bár a dokumentáció nem fellelhető, kiderült, hogy 1720 méterével a Crêt de la Neige két méterrel magasabb, mint az 1718 méteres Le Reculet, így hivatalosan máig az előbbi számít a Jura legmagasabb csúcsának.

2024-et írunk, úgyhogy több mint két évtizedet töltött el az emberiség ebben a szörnyű tévhitben, mígnem szeptember 4-én Hetényi György, a Lausanne-i Egyetem geofizikusa négy szerzőtársával együtt a svájci geológiai szaklapban, a Mémoires de Géologie-ban közzétett egy tanulmányt, amiben új csúcstartó csúcsot hirdettek. A legújabb mérési eredmények szerint nem a Crêt de la Neige és nem is a Le Reculet a Jura legmagasabb csúcsa, hanem egy harmadik, mindezidáig névtelen kiemelkedés, ami egészen pontosan 1720,83 méter magas (plusz-mínusz 5 centiméteres lehetséges eltéréssel). A kutatók J1-nek nevezték el az új csúcsot, míg a második helyezett az új mérések szerint egy eddig szintén azonosítatlan csúcs, a J2 lett, 1718,08 méterrel. Vele szinte holtversenyben, a mérési hibahatáron belül áll az eddigi csúcstartó, a Crêt de la Neige (1718,06 méter), így a Le Reculet a maga 1717,14 méterével leszorult a dobogóról. A J1 és a J2 elnevezés annak állít emléket, hogy amikor 1856-ban az India trigonometriai felmérésével megbízott brit alezredes, Thomas Montgomerie nem tudott elég közel menni a Karakorum hegyeihez, távolról skiccelte fel őket, és a csúcsokat K1-gyel, K2-vel, stb. jelölte.

Arra viszont, hogy a Jurában magasodó J1 és a J2 felkerüljön a térképekre, még várni kell – már ha felkerülnek egyáltalán, hiszen egyelőre még azt sem szabad elárulni, hogy hol vannak pontosan.

De mégis hogyan bukkan egy svájci egyetemen dolgozó magyar geofizikus egy új csúcsra Franciaországban? „Alapvetően kirándulni indultam. Korábban sokat tájfutottam, és a környéken járva már szemre is úgy tűnt, hogy van a Crêt de la Neige-nél magasabb hupli is a közelben” – meséli Hetényi, aki szerint annyira evidens a dolog, hogy, mint később kiderült, még a közeli falu, Lélex lakói is tényként kezelték, hogy van a Crêt de la Neige-nél magasabb csúcs a Jurában.

Amikor munkatársaival vizsgálódni kezdtek, kiderült, hogy a Jura csúcsainak magassága korszakonként és térképenként változik: miután megvizsgáltak 12 különböző forrást, kiderült, hogy a Crêt de la Neige magassága 1715,83 és 1720 méter között, a Le Reculet-é pedig 1716,40 és 1722,80 méter között ingadozik, vagyis eddig sem volt konszenzus a kérdésben. Ahhoz viszont, hogy a valódi csúcsot a legújabb tudományos módszerekkel lehessen azonosítani, meglepően hosszú út vezetett. A környéket gyalog, turistaösvényeken viszonylag könnyű elérni, mondja Hetényi, de ahhoz, hogy a méréseket elvégezhessék, az eszközöket, a nehéz antennákat és állványokat autóval a helyszín közelébe juttassák, külön engedélyt kellett beszerezni. A környék ugyanis szigorúan védett természetvédelmi terület, ami az év felében eleve le van zárva, az illetékes francia természetvédelmi szervezet, a Réserve Naturelle Nationale de la Haute Chaîne de Jura pedig nem siette el a dolgot: a kutatóknak fél évet kellett várniuk az engedélyre, mire végül elindulhattak a helyszínre. Miután megkapták, a mérés úgy zajlott, hogy a csúcsok csúcsának gondolt J1-re került az egyik mérőeszköz – ez lett az abszolút magasság –, a többi műszer pedig a közeli huplikra – ők szolgáltatták a relatív adatokat.

A magasságméréseket GPS-szel végzik, de itt természetesen nem a hétköznapi navigációs eszközökben, mobiltelefonokban megtalálható technikáról van szó, ami viszonylag pontatlan, hanem komoly antennákról, amelyek, bár kereskedelmi forgalomban kaphatók, sok ezer dollárba kerülnek, és a pontos mérésekhez, különösen akkor, ha például több csúcs magasságát kell összehasonlítani, több is kell belőlük. Hetényi arra is emlékeztet, hogy maga a GPS elnevezés csak az amerikai műholdas helymeghatározó rendszer márkaneve; a globális rendszernek, a GNSS-nek a GPS mellett része az európai uniós fejlesztésű Galileo, az orosz GLONASS és a kínai BeiDou is, és a profi műszerek, amilyenekkel ők is dolgoztak, az összes műholdas rendszer adatainak vételére képesek. A lényeg viszont ugyanaz, mint a mobiltelefonok esetében: minél több műholdat lát a vevő, és minél tovább mér egy ponton, annál pontosabb lesz a mérés.

Az nem különösebb újdonság, hogy a világ hegycsúcsainak mért magassága időről időre változik, de vajon miért? Hetényi szerint ennek több oka is van. Az egyik az, hogy a technikai eszközök fejlődésével egyre pontosabban lehet mérni. A másik az, hogy a magas hegycsúcsokat jellemzően hó fedi, és ha az elolvad, márpedig manapság egyre nagyobb ütemben olvad, változik a hegy magassága is – így zsugorodik folyamatosan Európa legmagasabb csúcsa, a Mont Blanc. Ez eddig a trívia, de itt érünk el a geodézia valódi rejtelmeiig: amikor a kutatók GPS-szel (bocsánat, GNSS-szel) mérnek, egy hipotetikus felülethez viszonyítják a magasságot. Ez egy elképzelt ellipszoid felület, amivel a gyakorlatban nem sokat lehet kezdeni, így a az történik, hogy a mérési eredményeket átszámítják tengerszint feletti magasságra. Az viszont, hogy melyik tenger szintjéhez képest adják meg egy csúcs magasságát, országonként változik; a mi Kékesünk például a Balti-tenger szintjéhez mérve 1014, az Adriai-tengeréhez mérve viszont 1015 méter magas. Mivel Hetényiék francia területen dolgoztak, a francia sztenderdet, a Földközi-tenger szintjét, egészen pontosan a marseille-i dagálymérő adatait vették alapul.

Az új mérési eredményekről a tanulmány megjelenése után néhány nappal, szeptember 9-én lelkendezve számoltak be a francia és a svájci lapok a Le Monde-tól a 24 heures-ön át a Le Temps-ig, de ha az ember vet egy pillantást a Wikipediára, azt látja, hogy az angol és a francia változat szerint egyöntetűen továbbra is a Crêt de la Neige a csúcstartó, a második a Le Reculet, tehát egyelőre minden maradt a régiben. Abban, hogy változik-e a helyzet, Hetényi sem egészen biztos. A mérési eredményeket elküldték ugyan Franciaország és Svájc geodéziai intézetének is (dönteni nyilván a területileg illetékes franciáknak kellene), de erős a gyanú, hogy a dokumentumok bekerültek egy végtelen mélységű fiókba, és még az is előfordulhat, hogy soha nem bukkannak elő, mint ahogy az sem biztos, hogy a Hetényiék által azonosított csúcsot hivatalosan is elnevezik J1-nek.

Na de miért nem lehet nyilvánosan közzétenni, hol van pontosan ez a csúcs, és miért nem szabad megmutatni azokat a helyszínen készült fotókat, amelyek alapján azonosítható lenne a J1, ami egyébként gyalog könnyűszerrel elérhető? Nem olyan ez, mintha tudnánk, hogy a Mount Everest a világ legmagasabb csúcsa, de nem árulnánk el, hogy hol van? A titkolózás oka a francia természetvédelem hajthatatlansága: ők azzal érvelnek, hogy a komoly környezeti károkat okozna, ha a turisták ellepnék a hegycsúcsot és környékét. Hetényi azt mondja, megtehetné, hogy ennek ellenére közzéteszi a koordinátákat, de azzal azt kockáztatná, hogy nem kap több kutatási engedélyt, vagy rossz hírbe hozza munkahelyét, a Lausanne-i Egyetemet, úgyhogy marad a titkolózás. Akit továbbra sem hagy aludni a talány, utazzon el a Jurába, és faggassa ki az első szembejövő marhapásztort.

Update: szemfüles olvasónk a cikk megjelenése után nem sokkal jelezte, hogy a J1 felkerült a szabadon szerkeszthető OpenStreetMapre. „Nem én voltam!” – reagált a hírre Hetényi György, aki szerint a J1 helye nem pontos a térképen, „ami nem nagy baj”.