Tényleg az ólommérgezés okozta a Római Birodalom bukását?

· 02.04. · tudomány

„Az ólom toxikus hatásai közül a legrégebben ismert a vérképzés és a vörösvértestek károsítása, amely a hemoglobinszintézis zavara és a vörösvérsejtek fokozott pusztulása révén vérszegénységhez vezet, melynek tünete gyengeség, fáradékonyság, esetleg sápadtság” – olvasható az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség honlapján.

Nagyobb expozíció esetén gyomor- és bélpanaszok, hasi görcsök, a felső végtagok feszítő izmainak bénulása, illetve súlyos mentális tünetek is kialakulhatnak. Ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem érdemes ólmot fogyasztani, a rómaiak mégis ezt tették, ami sem nekik, sem az általuk kiépített és fenntartott birodalomnak nem tett jót. Jerome O. Nriagu kanadai vegyész 1983-ban megjelent könyve, illetve az ólommérgezés hipotézisét összefoglaló tanulmánya szerint a Római Birodalom javarészt azért indult hanyatlásnak, mert az azt irányító elit mentális és fizikai egészsége ráment a féktelen dőzsölésre.

Hanyatló rómaiak, hanyatló britek

Az elmélet szerint a 18-19. század fordulóján élő angol arisztokrácia és az i.sz. 1. század közepén végnapjait élő Római Birodalom elitje ugyanabban a kórban szenvedett: köszvényben, méghozzá olyanban, amit a túlzott ólom- és alkoholfogyasztás váltott ki. A kutató szerint az ólomból készült vízvezetékek mellett a római elitre a bor ízesítésére használt sapa vagy defrutum jelentette, amelyet must forralásával, gyakran ólomedényben készítettek, és amiből szerinte 5 milliliter is elég volt ahhoz, hogy mérgezést okozzon.

Nriagu aztán kiszámolta azt is, hogy egy gazdag és előkelő római mennyi bort ihatott: szerinte egy átlagember napi 1 és 5 liter között fogyasztott, de igazán nagy bulikon ennél is több fogyhatott. A vegyész ezt a fogyasztást, illetve az ólombevitelt az angol arisztokrácia életmódjával állította párhuzamba: ők a portóitól a dohányon át a főzéshez használatos edényekig sokfelé találkoztak a nehézfémmel, ez pedig halmozódott, nem csoda, hogy az arisztokrácia jelentős része köszvényben, méghozzá „szaturnális” (higany okozta) köszvényben szenvedett. De a köszvény csak a mérgezés egyik lehetséges tünete: Nriagu a bukás okát leginkább az ólom kiváltotta őrületben vagy elbutulásban vélte felfedezni.

Az őrült császárok

Könnyen lehet, hogy ez sem tett jót a brit birodalomnak, de Nriagu szerint a rómaiaknál még rosszabb volt a helyzet: az ólommérgezés miatt különböző egészségügyi tüneteket produkáló császárok irracionális döntései és rohamai nagyban hozzájárultak Róma bukásához. A vegyész híresen őrült, beteg, vagy zavart császárok egész sorát vonultatja elő ahhoz, hogy bizonyítsa az ólom kártékony hatását: szerinte Claudius, Nero, Galba, Vitellius, Domitianus, Caracalla és Geta is az ólommérgezésbe, illetve az ízesített, ólomtartalmú borok mértéktelen fogyasztásába őrültek bele. És ezek még csak a császárok: a kutató szerint valószínű, hogy az uralkodó elit tagjai hasonló testi örömöket hajszoltak, mint az uralkodók, ezért az is valószínűsíthető, hogy a divatos, de mérgező italokból is mértéktelenül fogyasztottak.

Egy január elején megjelent tanulmány szerint nem kellett dőzsölni ahhoz, hogy az ember az ólom áldatlan hatásaival szembesüljön: a bányászat gondoskodott róla, hogy az anyag mindenkihez eljusson. A Római Birodalom fénykorában, i. e. 15 és i. sz. 180 között a rómaiak az ólomkibocsátás hatására 2,5-3 pontos IQ-csökkenést szenvedtek el, ami ugyan nem tűnik soknak, de mivel tömeges jelenségről volt szó, a tanulmány vezető szerzője, Joseph McConnell szerint elképzelhető, hogy ez is hozzájárult a birodalom bukásához – bár ennek az eldöntését inkább az epidemiológusokra, ókortörténészekre és régészekre hagyná, ő hidrológusként ugyanis a sarkköri jégminták tanulmányozása után jutott erre a következtetésre.

Nem ő az első: Nriagu elméletére Ellen K. Silbergeld, az Environmental Defense Fund mérgező vegyszerekkel foglalkozó programjának elnöke párhuzamként nem a brit arisztokráciát, hanem az amerikai gyerekeket hozta fel 1989-ben, a New York Times levelezési rovatában, és esetükben 4-5 pontos IQ-csökkenésről írt. A régi vízvezetékek mellett ennek a fő oka a levegőbe került ólom lehetett, míg Amerikában be nem tiltották az ólmozott üzemanyagokat; McConnell szerint hasonló lehetett a helyzet Európában is, ahol szerinte a légszennyezés jelenthette a legnagyobb problémát. A kutató becslései szerint a Római Birodalom felemelkedésétől a Pax Romana végéig (180-ig) a birodalom területén félmillió tonna ólom került a légkörbe, ami még azokat is megmérgezhette, akik személyesen nem, vagy csak alig találkoztak az anyaggal.

A mérgezés mértéke

Azt senki sem vitatja, hogy az ókori Rómában valós problémát jelentett az ólommérgezés, de abban már nincs ekkora egyetértés, hogy ez milyen mértékű lehetett és hozzájárulhatott-e a birodalom hanyatlásához, ahogy olykor a szennyezés forrásáról is vannak még viták. Nriagu egyik első bírálója (a sok közül), Robert E. Gaebel a New England Journal of Medicine-ben a tanulmány megjelenése után nyílt levélben reagált a vegyész elméletére. Gaebel szerint Nriagu hipotézise azért nem meggyőző, mert a rómaiak étkezési és italozási szokásairól csak kevés információ maradt fenn, az általa felhozott példák többségét pedig nem lehet egyértelműen az ólommérgezéshez kötni, sőt, egyes császárok amellett, hogy őrült módjára viselkedtek, hadvezérként vagy politikusként nem mutatták a mérgezéssel járó szellemi hanyatlás jeleit.

photo_camera Nriagu szerint Caligula kegyetlen viselkedését is az ólommérgezés magyarázhatja Fotó: ROEHNERTT/dpa Picture-Alliance via AFP

Arról nem is beszélve, hogy maga a hanyatlás ténye is vitatott: ahogy a történész epésen megjegyezte, úgy tűnik, hogy Nriagu lemaradt Edward Gibbonnál, pedig kétszáz év alatt azért kiderült néhány újdonság is a Római Birodalomról. Nriagu szerint viszont igenis hanyatlásról van szó, méghozzá jó hosszúról: szerinte Augustus (i.e. 30) és Elegabalus (i.sz. 220) között a római uralkodók kétharmada (30-ból 19) szívesen fogyasztotta az ólommal szennyezett borokat és ételeket, és azokról, akik a feljegyzések szerint őrültek voltak (a skizofén Tiberiustól Caligulán át Neróig), azt feltételezte, hogy az állapotukhoz legalábbis hozzájárult az ólommérgezés is. A császárok instabilitása viszont sok mindenre visszavezethető lehet: Caligula esetében például 11 olyan betegséget gyűjtöttek össze, ami magyarázhatta a viselkedését, és bár elképzelhető, hogy az ólom miatt vált belőle vérengző szociopata, a legtöbb történész a császár életrajzi adatai alapján valószínűbbnek gondolja, hogy a tüneteit az epileptikus pszichózis okozta, amelyeket az alkoholfogyasztás és az ólommérgezés csak tovább súlyosbított.

Mérgező ínyencségek

Nriagu szerint a fő bűnösnek a caroneum, a defrutum és a sapa, a felére vagy harmadára beforralt bor vagy must volt, amit különböző ételek és italok, vagy akár a víz ízesítésére használtak, de szennyezett lehetett a rómaiak kedvenc fűszere, a rohasztott halból készült szósz, a garum is. Apicius az i.sz. 5. században összeállított szakácskönyvében alig akad olyan fogás, amihez ne kellene legalább az egyik összetevőből, ezek pedig Nriagu elmélete szerint a Columella-féle, gyakran szintén ólommal szennyezett borral együtt dokumentáltan népszerűek voltak több olyan császár udvarában is, akik nem voltak mentális képességeik teljes birtokában.

photo_camera Római mulatság Thomas Couture 1847-es festményén Fotó: Leemage via AFP

Lucius Junius Moderatus Columella 62 körül írt mezőgazdasági munkájában részletesen ismerteti a defrutum elkészítésének lépéseit, és kifejezetten ólommal bevont edényt javasol hozzá, ugyanis szerinte a rézedény tönkreteszi a főzet ízét. Apicius már egy viszonylag új megoldást is javasolt az ételek és italok ízesítésére: az ólomedényben kristályos formára visszaforralt mustot, ami még több ólmot tartalmazott, mint a defrutum vagy a sapa. Ez persze javarészt a szőlőcukornak köszönhette az édességét, de az ólom(II)-acetát, ami a forralás során belekerült, még édesebbé tette a szirupot. Az anyagot kristályos formájában ólomcukornak is nevezték, és az ókor után a középkorban is népszerűnek számított, igaz, a római ínyencségekhez hasonlóan csak a gazdagabbak körében (Apicius szakácskönyvében az ólomcukor-szirup a receptek körülbelül ötödében szerepel).

A sokoldalú ólom

De miért volt ilyen népszerű az ólom? Leginkább azért, mert könnyen megmunkálható fém, aminek ráadásul vallási jelentősége is volt a rómaiaknál, egyebek mellett a felolvasztott ólmot hideg vízbe vetve jósoltak is (ez sok helyen később is fennmaradt: Magyarországon az ólomöntéssel a lányok a jövendőbelijükre próbáltak következtetni). Mint a Dartmouth Egyetem ólomügyi összefoglalójában is megjegyzik, ez és az ólom egyéb hasznosításai is jellemzően zárt térben történtek, így a mérgezés veszélye is megnövekedett. Az ólmot a rózsaablakok gyártásánál, a tetőszigetelésnél, a nyomdaiparban és még számtalan helyen használták; a párizsi Notre-Dame leégésekor a kulturális veszteségen túl az egyik legnagyobb aggodalmat éppenséggel az 1860-ban felújított tetőszerkezetből a levegőbe került ólomszennyezés okozta.

A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető. Csatlakozz, és olvass tovább!

Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!