A beteg gyerekeknek szóló Bátor Táborban 13 speciális étrend szerint főznek

„Egyik este egy csapat kamaszfiú a táborban kóstolt zabos kocka receptjét szerette volna megtudni tőlem az aznapi beszélgetésünk során. Akkor nem árultam el nekik, de a turnus végén leírtam és odaadtam mindannyiuknak emlékbe, hogy otthon is elkészíthessék, ha szeretnék” – meséli Horváth Zoltánné Kardos Katalin, a Bátor Tábor alapítványi dietetikusa.

A Bátor Táborokba súlyosan és tartósan beteg, speciális igényű, sokszor speciális táplálásra szoruló gyerekek érkeznek, akik gyakran az otthoni körülmények között nem tudják megfelelően tartani az orvosok által előírt diétát. A táborok szervezői turnusról turnusra találkoznak olyan coeliakiás (lisztérzékeny) gyerekekkel, akik otthon nem tartják be a táplálkozási előírásokat, mert a családjuk nem engedheti meg magának az általában drágább gluténmentes élelmiszereket. Más gyerekek hónapokig tartó tápszeres kúrák vagy hosszú kórházi tartózkodás után követett szigorú, egyhangú étrend helyett a táborban esznek először olyan főtt ételeket, amiktől nem lesznek rosszul. Amikor tehát arról van szó, hogy a Bátor Táborban a szervezett programok mellett az étkezés is élmény, az azt jelenti, hogy a táborozók végre gondtalanul fogyaszthatják azt, ami eléjük kerül, a szülők pedig biztonságban tudhatják a gyerekeiket.

Fotó: Lollini.hu

A zabkockás történet is jól illusztrálja, hogy ezekben a táborokban az étkezés nem valami kötelező rossz, sokkal inkább az élmény része, és ezt azok is megtapasztalhatják, akik eleinte semmit sem mernek enni, mert annyira félnek az étkezéseket követő rosszullétektől. Viszont a tábor minden szervezője és önkéntese arra törekszik, hogy biztonságot teremtsen az élményprogramok és az étkezések során is a gyerekeknek.

A táborban hatékonyan főznek egészségeset

Kardos és az étkezés biztosításáért felelős csapat legfőbb célja, hogy a beteg gyerekeknek ne kelljen aggódnia amiatt, hogy ami a tányérjukra kerül, attól rosszul érzik majd magukat utólag. Vannak olyan gyerekek, akik annyira rettegnek az evéstől, hogy szinte semmit nem mernek megenni, nekik a táborban is időre van szükségük, mire elfogadják az eléjük tett ételeket. A dietetikus szerint viszont az áttörést a biztonság jelenti, vagyis az, hogy a gyerekek és a szülők is érzik, hogy ezen a helyen biztonságban vannak minden tekintetben: ebbe beletartozik az is, hogy egy kerekesszékkel élő táborozó is felmehet a magaskötélpályára, hogy a táborozók meg mernek nyílni egymásnak – és az, hogy olyan ételek kerülnek az asztalra, amit a speciális diétát igénylő gyerekek is fogyaszthatnak.

Grafika: Qubit

A táborozók 10-15 féle speciális étrendet igényelnek (a húsmentesen kívül), aminek megfelelően főznek, de Kardos igyekszik minden turnusban úgy összeállítani a menüt, hogy a kedvelt klasszikusok olyan új köntösben szülessenek újjá, amit a gyerekek nagy része biztonsággal elfogyaszthat. Törekednek rá, hogy a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által is ajánlott okostányér szerint biztosítsák az étkezéseket, ettől pedig csak akkor térnek el, amikor valakinek annyira speciális táplálásra van szüksége, ami nem teszi lehetővé a megszokott ajánlások alkalmazását.

Az étkeztetés kihívásainak megoldása pedig nemcsak a táborban főzött ételekre vonatkozik. Kardos elmondta, hogy volt már, amikor néhány óra alatt szerezték be a szükséges gyógyszereket Hatvan környékén egy messziről érkezett gyereknek, de olyan eset is volt, amikor egy krónikus bélgyulladással élő táborozónak speciális tápszert kellett intézni, mert otthon maradt a heti adag.

Kardos dietetikusként szakmai kihívásként tekint a tábori étkezés tervezésére. Az étlap összeállítása egy komplex feladat, ami bizonyos szempontból még a kórházi étkeztetésnél is nagyobb kihívás. Itt ugyanis fontos szempont az élményszerűség, ízélményeket igyekeznek adni a betegséggel élő gyerekeknek. Mindezt úgy kell biztosítaniuk, hogy a tábor költségvetése korlátos, a forrásokat pedig évről évre újra és újra elő kell teremteni. Ebben támaszkodnak vállalati és magánszemélyek adományaira a szervezők.

A hatékonyság és az átláthatóság érdekében még a kenyér is a tábori konyhában készül, ebből turnusonként 250-300 kilogrammot sütnek. Felhasználnak továbbá 150 kilogramm csirkehúst és 35 kilogramm halat, 350 liter tejet, de elfogy 100 kilogramm saláta és mintegy 80 kilogramm alma is egy-egy hét alatt.

Grafika: Qubit

Minta, amit a gyerekek magukkal visznek

A táborokban olyan gyerekekkel is szoktak találkozni, akik az otthonaikban nem tudják követni a szigorú diétájukat, ami ront az állapotukon, vagy egyoldalúan étkeznek, mert félnek a rosszullétéktől. A Bátor Tábor egy olyan hely, ahol nem kell tartaniuk attól, hogy amit kapnak, az árt nekik, innen senki nem távozik betegebben, mint ahogy érkezett és a tábor időtartama alatt nem is ez a meghatározó. Sok gyerek itt szokik rá a salátára, itt kóstol meg reformköreteket vagy itt tudja betartani végre az állapota miatt indokolt diétát.

Fotó: Csikár Péter

A szokások egy részét pedig hazavihetik. „Mintát akarunk adni, ezen keresztül igyekszünk javítani az általános táplálkozási szokásokon” – mondja erről Kardos, aki táplálkozástudományi szakemberként nemcsak tervezi az étkezéseket, hanem igyekszik megmutatni az étkezés, és főleg a helyes táplálkozás szépségeit is a gyerekeknek.

A közös étkezések során a gyerekek és az önkéntesek együtt esznek, ez a közösségi élmény tovább erősíti, hogy az étkezés fontos része a napnak, amit lehet úgy is csinálni, hogy ne valami kötelező rossz legyen. A táborok szervezői szerint az, hogy a beteg gyerekek itt végre megélhetik ezt, hatalmas dolog, amit a szülők visszajelzései is megerősítenek. Vannak olyan családok, akik a tábor végén külön kiemelik, mennyire hálásak a biztonságért, a külön figyelemért.

Egyre nehezebb körülmények között is nemzetközi sztenderdek szerint táboroztatnak

A Bátor Tábor étkezéseiről nem csak élményszinten érdemes beszélni. Túl azon, hogy a gyerekeknek és családjaiknak mintát nyújt a rendszeres, és megfelelő étkezésről, nemzetközi sztenderdek szerint is példamutató a konyha, amit itt visznek. Felszereltségét és tisztaságát tekintve megfelel minden elvárásnak, sőt, túl is teljesíti azokat. Így biztosítható ugyanis, hogy minden ide érkező és a legtöbb esetben legyengült immunrendszerű gyerek biztonságban étkezhessen a táborban.

Ennek a feltétele még az is, hogy a tábori konyhában minden az étkezések körül forog, a beszerzés is célirányos, ami egyszerre teszi könnyebbé a főzést és hatékonyabbá a teljes étkeztetést. A Bátor Tábor vállalati és magánadományokból és az egyszázalékos személyi jövedelemadó (SZJA) felajánlásokból tartja fenn magát, így minden forintnak helye van a táborok szervezése során. A turnusokért ugyanis a gyerekeknek és a családjaiknak nem kell fizetniük.

Fotó: Bátor Tábor

A pénzügyi kereteket azonban évről évre gyakorlatilag a nulláról kell felépíteni. A Bátor Tábor Alapítvány munkatársai hatékony és átlátható működésre törekednek, amire szükség is van, hiszen az élelmiszerek még az általános infláció mértékénél is gyorsabban drágultak az utóbbi években.

Az SZJA-felajánlások egyenként kb. 10 ezer forintot jelentenek, amit a Bátor Táborban a biztonságra fordítanak. Itt minden gyerek az alapbetegsége, az allergiái és a szükséges diétája ellenére biztonságban van: míg más táborokban nincs lehetőség figyelembe venni a speciális igényeit, a hatvani táborközpontban úgy lehetnek együtt, hogy nem kell félniük az étkezésektől.

A biztonságos táborozáshoz hozzájárul az is, hogy a gyerekekre nemcsak önkéntesek vigyáznak, hanem sok-sok képzett szakember, köztük dietetikusok, gyógytornász, valamint nővérek és orvosok is, akik bármilyen fellépő probléma esetén segíteni tudnak a helyszínen. A szabályozott folyamatok azonban nem korlátokat jelentenek a táborozó gyerekeknek.

Fotó: Bátor Tábor

A daganatos és más súlyos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Már évente több mint 5000 beteg gyereknek és környezetüknek (szülők, testvérek mellett iskolai programjaikon osztálytársaiknak is) nyújtanak sorsfordító élményeket. Az alapítvány minden adományt arra fordít, hogy minél több gyerekhez jussanak el. Bővebben itt lehet olvasni az 1%-os felajánlás módjáról.