Öt év 90 ezer tengeri olajszennyezéséből csak 0,5 százalékban ismert az elkövető

július 29.
gazdaság
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

A 2014 és 2019 közötti időszakban tankerhajók okozta 90 ezer tengeri olajszennyezésből mindössze 474-et derítettek fel a hatóságok, az elkövetőket pedig ritkán sújtották komolyabb szankciók – írja a brit Guardian.

Kínai és amerikai kutatók nemrég a Science folyóiratban publikálták azt a tanulmányukat, amelyben műholdfelvételek alapján azonosították a szóban forgó időszak tengeri olajszennyezéseit. Kiderült, hogy a vizsgált öt évben a tankerek egy Olaszország területének megfelelő kiterjedésű gigantikus foltot hagytak maguk után, nagyrészt a 21 legforgalmasabb hajózási útvonalon.

A kutatás szerint a műholdfelvételeken azonosítható valamennyi szennyezés meghaladja a nemzetközi egyezményekben megszabott határértékeket, méghozzá több nagyságrenddel. Ráadásul az is nyilvánvaló, hogy számos esetben szándékos szennyezésről van szó, mert tisztán kivehető, hogy a hajó stabilitásának megőrzése miatt engedték a tengerbe a rakomány bizonyos részét.

Olajszennyezés Thaiföldön 2022 januárjában
Fotó: JACK TAYLOR/AFP

A kutatási eredmények nyilvánvalóvá teszik, hogy a tengeri olajszennyezések javáért nem a tengeri csővezetékek, vagy a fúrótornyos kitermelés a felelős, hanem a szállítmányozás. A Guardian szerint az Európai Unióban sem sokkal jobb a felderítési arán: mindössze az esetek 7 százalékában sikerül ugyanis megállapítani a felelősséget.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: