Mekkora rekord volt a vasárnapi 79,55 százalékos részvételi arány?

Az április 12-i magyar országgyűlési választás 79,55 százalékos részvételi aránya ugyan hazai rekord a rendszerváltás után megrendezett parlamenti szavazások között, de a fasorban sincs az európai országok parlamenti választásainak toplistájához képest. Mint az alábbi ábrából kiderül, ahhoz, hogy az ország bekerüljön az 1945 óta megrendezett nemzeti választások részvételi rangsorának első harminc helyezettje közé, legalább 94% feletti részvétel kellett volna.

Albániában Enver Hodzsa kommunista rezsimjének bukása után szinte mindenki elment szavazni, de Csehszlovákia megszűnése után a két utódállamban is rekordmagas részvételt mértek. A rendszerváltás körüli első szabad választások sok országban kiugróan magas részvételt hoztak, de ez a lelkesedés néhány ciklus alatt gyorsan visszaesett. Csehországban és Szlovákiában azóta inkább a 60–70%, Albániában pedig az 50% alatti részvétel jellemző.

Az osztrákok nem csak a világháború utáni első szavazáson szavaztak 95 százalék feletti részvétellel, de a későbbiekben is; a hollandok és a belgák is többször jelentek meg rekordszámban. Máltán ugyan nem kötelező a szavazás, de szinte társadalmi elvárás a részvétel, és a kétpárti rendszer nagyon magas arányú törzsszavazói lojalitásra számíthat. Liechtensteinben pedig jogilag kötelező a szavazás, és a választók többsége levélszavazatként adja le a voksát. A jogosultak száma ugyan nagyon alacsony, kb. 20-22 ezer fő, de a választók személyre szabhatják a szavazataikat, ami növeli a részvétel motivációját.

Ugyanezek az országok vezetik az 1945 óta rendezett parlamenti választások részvételeinek átlagának toplistáját is.

1945 óta az európai demokráciák többségében stabilan magas a részvétel, de markáns és tartós szakadék látszik az észak‑nyugat-európai országok és a kommunista utódállamok között. Az IDEA statisztikáiban az látszik, hogy a parlamenti választásokon Belgiumban vagy Svédországban évtizedek óta szinte mindenki szavaz, míg a volt kommunista országok jelentős része tartósan közepes vagy kifejezetten alacsony részvétellel működteti demokráciáját. A skandináv országokban hagyományosan konszenzusos, kompromisszumos politikai kultúra alakult ki, erős a koalíciós kormányzás hagyománya, míg a kommunista utódállamokban gyakori jelenség a politikai polarizáció, élesebbek az olyan törésvonalak, mint a bal-jobb, a nemzeti-kozmopolita, a vidék-város vagy az EU-párti-szeptikus ellentét.

Svájcban azért annyira alacsony a parlamenti szavazásokon a részvétel, mert évente többször szavaznak népszavazásokon, ezért a parlamenti választás csak egy szavazás a sok közül, nem kap kiemelt, sorsdöntő szerepet.

Ha az egyes országok választási részvételi rekordjait nézzük, akkor érdemes megjegyezni, hogy a második világháború utáni első magyar szavazás még szabad volt, de ezen a térképen is a fent említett országok mutanak kiugróan magas részvételi arányokat. Néhány más ország átlaga kisebb ugyan, de egy-egy sorsdöntő szavazás mutathat nagyon magas értéket, mint a szegfűs forradalom után első portugál választás vagy a háború utáni új alkotmányt követő első olasz választás.

Belaruszban ugyan a 2004-es 90% a legmagasabb érték, de Aljakszandr Lukasenka 1994-es megválasztása után már nem nevezhető szabadnak egy választás sem. Oroszországban 1999-ig három szabad parlamenti választást is tartottak, de Vlagyimir Putyin hatalomátvétele óta ott sem nevezhetők szabadnak a dumaválasztások.