Majmok tartanak rettegésben egy kelet-indiai várost

2017.11.20. · majom

Több mint ezer majomharapásos esetet jegyeztek fel idén január és november között a kelet-indiai Nainital városában, írja a Times of India. A legdurvább hónapban, márciusban 130 embert haraptak meg majmok a helyi kórház adatai szerint. Az elmúlt hat évben hatezer hasonló, emberszabásúak által elkövetett támadást jegyeztek fel. Egy 11 éves kislány életét vesztette egy támadásban: leesett a házuk lépcsőjéről, amikor megpróbált elmenekülni egy majomhorda elől.

A kislány apja szerint a hatóságok még a lánya halála után sem voltak képesek intézkedni. Diwan Rana azt mondta, a lányát az állam tehetelensége miatt veszítette el: „Igazságot szeretnék neki, hogy az állam megelőzze a további emberáldozatot.”

photo_camera Ez nem India, de etetni a gibraltári majmokat sem ajánlatos Fotó: F. Szabó Emese

Korábban az erdőgazdálkodás feladata volt a vadon élő állatok szarporulatának kordában tartása, ám egy 2013-ban kelt rendelet a helyi önkormányzatok feladata közé sorolta a városban élő majompopuláció ellenőrzését. Tavaly a kormányzat azt találta ki, hogy az Indiai Vadrezervátum Intézettel együttműködve fogamzásgátló tablettákkal szorítja vissza majompopulációt. A szájon át bevehető tabletták ideiglenesen terméketlenné teszik a nőstény majmokat.

A helyiek ebből egyelőre sokat nem éreznek, továbbra is szenvednek a majomparádétól. Az állatok betörnek a kertekbe, széttúrják a veteményt, és rendszersen fosztogatják a szemetes kukákat. Egyébként nem csak a majmokkal van baj Indiában: legalább ennyi problémát okoznak a kóbor kutyák, amelyek falkába verődve támadnak a lakosokra és rombolják szét a kerteket, kukákat. Nyáron egy nyolcéves kislány életét is vesztette egy támadásban. Akkor a helyiek utcára vonultak, mert az állam nem tudta kordában tartani a kóborkutya-populációt. Az év első tíz hónapjában 700 kutyaharapást regisztráltak Nainitalban.

Követési, lájkolási, megosztási lehetőség: Qubit.hu a Facebookon