Betiltották az olvashatatlan recepteket Indiában
A pandzsábi és harijánai legfelsőbb bíróság szerint az olvasható receptekhez való hozzáférés alapvető emberi jog, az olvashatatlan receptek pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek.
A pandzsábi és harijánai legfelsőbb bíróság szerint az olvasható receptekhez való hozzáférés alapvető emberi jog, az olvashatatlan receptek pedig súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek.
A három béketerv összevetése jól mutatja, hogy nem lesz egyszerű feladat megállapodásra jutni. Az is biztos, hogy a magyar kormány önfeledt azonosulása Trump gyors békekötésre vonatkozó ígéretével minden alapot nélkülözött.
A gerinces dögevők 36 százaléka veszélyeztetett, ami nemcsak a biodiverzitás szempontjából jelent problémát, hanem azért is, mert a nagytestű fajok állományának csökkenésével az opportunista dögevők jutnak előnyhöz.
Az első szakértői megnyilatkozások – természetesen még vizsgálati eredmények hiányában – inkább emberi mulasztást gyanítanak a csütörtöki, tragikus indiai repülőgép-baleset hátterében. Az előzetes vizsgálati jelentésekre még hónapokat kell várni.
Még legalább húsz Boeing 787-es Dreamliner érkezne az Air India légitársasághoz a szerződések alapján, de a tegnapi légikatasztrófa után most megkérdőjeleződött ezeknek a gépeknek a használata.
Egy friss kutatás három geotermikusan aktív régiót talált a bolygón, amik szén-dioxid-kibocsátás nélkül kitermelhető héliumkészleteket rejthetnek. A hélium elengedhetetlen a szupravezető mágnesek hűtéséhez, nélküle sem részecskegyorsítók, sem az MRI-k nem működnének.
Az After Nature olyan fotósok munkáit díjazza, akik az emberi beavatkozás nyomán megváltozó tájra és a mögötte húzódó társadalmi folyamatokra reflektálnak. Egy bangladesi fotográfus elhagyott, eltagadott területekre utazott, és a késői kapitalizmus peremvidékéről tudósít.
A július 30-ai földcsuszamlásokhoz vezető esőzést 10 százalékkal hevesebbé tette az ember által okozott felmelegedés. 2024 kivételes évnek számít a halálos kimenetelű földcsuszamlások számában és egy szakértő szerint emögött a rekord magas globális hőmérséklet állhat.
A halászmacskák, ha kell, fák tetején kutatnak zsákmány után, jellegzetes hápogó hangjukat pedig álcázásra használják.
A biohasonló változatok akár tizedére csökkenthetik az Ozempic és társainak borsos árát. Az ázsiai gyártók szerint ez egészséges versenyhelyzetet teremthet a piacon, amivel a fogyni vágyó fogyasztók járnak a legjobban.
Az indiai Nyugati-Ghátok hegységének alacsonyan fekvő erdeiben 2022-ben fedezték fel a különös megjelenésű gekkót.
Indiai kutatók szerint az ország északnyugati részén található, közel 2 kilométer átmérőjű formáció valójában egy kráter, ami az elmúlt 50 ezer év legsúlyosabb becsapódási eseményének nyomát rögzíti.
A neve ellenére a rózsáslemezű kígyógomba nem kígyókon, nem is békákon, hanem rendszerint fákon él, ez az első eset, hogy állaton figyelték meg.
Egy nemzetközi kutatócsoport Indiában találta meg a teknősfaj első ismert szaporodó populációját. Most egy biztonságos közösségi keltető- és nevelőhely létrehozásán dolgoznak.
Az épület, amire 30 milliárd forintot költöttek, a legnagyobb hindu templom a közel-keleti régióban.