
A bonobók is optimistábbak lesznek, ha nevetést hallanak
Az embereknél már korábban megfigyelték, hogy jókedvükben megnő a kockázatvállalási hajlandóságuk is, de ez az első eset, hogy más főemlősöknél is kimutatták ezt a tendenciát.
Az embereknél már korábban megfigyelték, hogy jókedvükben megnő a kockázatvállalási hajlandóságuk is, de ez az első eset, hogy más főemlősöknél is kimutatták ezt a tendenciát.
Nincs sok kihívás az életükben, ezért néhány éve elkezdtek bőgőmajombébiket rabolni a Jicarón szigetén élő kapucinusok. A kutatók szerint ez tükröt tart az embereknek: nem csak mi tudunk olyan szokásokat kialakítani, amelyekkel ártunk más fajoknak.
Felismerik, ha a másiknak segítségre van szüksége, azonosítják és megfelelően használni is képesek a gyógyító hatású növényeket.
A makákók kutatásából a társas kapcsolatok evolúciójáról is sok minden megtudható. A MacaqueNet pedig a tudástermelés új, közösségi módját mutatja meg.
A közönséges makákóknál 80, a rézuszmajmoknál 100 százalékban előzte meg az állatok halálát a szájon át adott Obeldesivir.
Az emberek képesek felmérni, hogy mivel van tisztában a beszélgetőpartnerük, és ehhez mérten képesek alakítani a kommunikációjukat is. Egy friss kutatásból kiderült, hogy a bonobók is képesek erre, ha a kísérlet végén megkapják a jutalmat.
43 laborfelhasználásra szánt majom szökött el egy dél-karolinai tenyészetből, a hatóságok arra kérik a környéken élőket, hogy ne hagyják nyitva az ajtókat és az ablakokat, és ne próbálják megfogni az állatokat.
Az Exeteri Egyetem és az Edinburghi Egyetem kutatói szerint az idős állatok azért kevésbé szociálisak, mert így csökken annak a veszélye is, hogy elkapjanak valamit.
El tudsz jutni a QUBIT szótól értelmes ötbetűs magyar szavakon keresztül a MAJOM szóig úgy, hogy minden lépésben csak egyetlen betűt változtatsz?
A Tiger King készítőjének új, négyrészes sorozata a szórakoztatóiparból kiöregedett és háziállatként tartott, sokszor veszélyes csimpánzok sorsát is kendőzetlenül tárja a nézők elé.
A csimpánzok összetett, kézjelekkel történő társalgása 120 milliszekundumos átlagos válaszidővel zajlik, ami közel áll az emberi párbeszéd gyorsaságához.
Először sikerült klónozni a fajt, amit az emberéhez hasonló genetikai tulajdonságai miatt gyakran használnak a gyógyszerkísérletekben.
A 3 méter magas, több mint 200 kilós majom 2,3 millió évvel ezelőtt jelent meg a mai Kína déli részén, és akkoriban tűnt rejtélyes körülmények között, amikor a Homo sapiens megjelent.
Hány réteg bőrt lehet egy emberről lehúzni? A Qubit podcastsorozatában, a Darwin démonaiban Kun Ádám evolúcióbiológus és Mandl Péter bécsi kutatóorvos keresi a válaszokat.
Ezzel a főemlősök dicsekedhetnek a leghosszabb távú memóriával az emberen kívül. Volt olyan példány, amelyik 26 év után is felismerte a társait.