Az államnak aranybánya, statisztikailag viszont nem egyértelmű az automata traffipaxok balesetmegelőző hatása

Az Egyesült Királyságban az ezredfordulón prevenciós célból kezdték telepíteni az automata sebességmérő kamerákat, amelyek azóta átlagosan évi 800 ezer gyorshajtót mérnek be. Mivel a büntetési tételek 100 fontnál (35 ezer forintnál) kezdődnek, a közlekedők jelentős része csupán az extra sarc kivetésének eszközét véli felfedezni a rendszerben – vezeti fel a magyar útonjáróknak is ismerős témát a The Conservation. Az akadémikusokból, egyetemi tanárokból és kutatókból verbuvált szerzőgárdájáról ismert orgánumban pár napja megjelent cikk a traffipax melletti – világszerte ugyanarra a srófra járó – statisztikai érveket kérdőjelezi meg. Neil Thorpe és Lee Fawcett, a Newcastle-i Egyetem közlekedéstudományi, illetve statisztikai fakultásának két tanára a sebességmérés és a balesetek számának csökkenése közötti okozati kapcsolatot matematizáló módszert kritizálja. 

Többről van szó holmi metodológiai vitánál: a London School of Economics közlekedéskutatója nemrégiben azt javasolta, hogy ezerszám telepítsenek további kamerákat Nagy-Britanniában. Mindezt egy olyan vaskos tanulmányban, amelyet a szakpolitikai döntések előkészítésében kulcsszerepet játszó Economic and Social Research Council (ESRC) rendelt meg. Thorpe és Fawcett – szigorúan tudományos alapon – az alkalmazott statisztikai előrejelzés miatt pöccent be. A tanulmány konklúzióját ugyanis egyenesen a traffipax-lobbira szabták: „1000 új kamera évente 1130 balesetet, 330 személyi sérülést és 190 halálesetet előzhet meg”.

Sebességellenőrzés egy angliai sztrádánFotó: geograph.org.uk

Hogy a sebességmérő kamerák ténylegesen életmentőek-e, azt csak első blikkre egyszerű igazolni. „Összevetik a balesetek számát a telepítés előtti és utáni két év adatai alapján. Csakhogy ez nem statisztikán alapuló tervezés, legfeljebb utólagos igazolás. Egy előzetes hatástanulmány matematikailag megalapozott (regressziós) becsléseihez más változókat is illik figyelembe venni, a közlekedés (és általában a valóság) ugyanis jóval több tényezős játék” – figyelmeztetik az olvasókat a Chartered  Institution of Highways and Transportation nevű tudóstársaság grémiumában is tevékenykedő szerzők. 

Több változóval kellene számolni

Logikus, hogy a traffipaxokat javarészt olyan helyre telepítik, ahol korábban az átlagnál (jóval) több közelekedési incidens történt. Viszont a baleseti statisztikák azt mutatják, hogy egy-egy durvább karambol után magától is csökken az esetszám, hogy aztán random mintázatot mutatva újra növekedni kezdjen. A sebességmérés szükségességét alátámasztó érvek sorából rendszerint kimaradnak a rohamtempóban fejlődő biztonsági rendszerek, vagy a balesetmegelőzést tanrendbe iktató legújabb kori közoktatás – állítja Thorpe és Fawcett. 

Szerintük azonban  – ha már a statisztika tudományágát hívják segítségül a döntéshozók – sokkal több változóval illene számolni, kölönösen akkor, ha nem csupán az a cél, hogy az adófizetők pénzén vásárolt kamerákkal sarcolják tovább az adófizetőket. A szerzők azt állítják, hogy mindeddig még a komolyabb matematikai apparátust felvonultató kutatások sem vezettek egyértelmű eredményre. A szerzőpáros korábbi közös dolgozata például az összes számszerűsíthető adat alapján azt vizsgálta, van-e bármiféle hatása az automata sebességmérésnek a közúti sérültek kórházi ellátásának költségére. Számításuk szerint egy kamera évente akár 15 ezer fontot (5 millió 250 ezer forintot) is lefaraghat az érintett egészségügyi ellátó intézmények kiadásaiból. (A Speed Cameras UK szakportál adatbázisa szerint nagyjából ennyibe kerül egy automata eszköz beszerzése is.) 

Thorpe és Fawcett arra jutott, hogy a traffipax felszerelése után csökkent ugyan a szimpla csonttörések száma, viszont a drágább ellátást igénylő nyílt törések és fejsérülések előfordulási aránya nem változott. A „megtakarított kezelési költségekre” gyakorolt pozitív hatást elismerik, de figyelmeztetnek, hogy az előzetes hatásvizsgálatokban illene legalább a Bayes-tételt használni. A Thomas Bayes brit matematikusról elnevezett metódus egy feltételes valószínűség és a fordítottja között állít fel kapcsolatot, így szűrve ki a sok tényező befolyásoló hatásait. Nem véletlen, hogy a biztosító társaságok matematikusai is így járnak el, amikor elemzik a kockázatokat.

„A kamerák balesetekre gyakorolt hatásának felmérésére szolgáló hagyományos megközelítések túlzottan optimisták. Ez pedig félrevezető lehet a telepítés ár-érték arányának mérlegelésekor” – figyelmeztetnek a szerzők.

A Newcastle-i Egyetem kutatói a kamerák, illetve a sebességmérésre figyelmeztető táblák gyorshajtás-csökkentő erejét ugyan nem kérdőjelezik meg, viszont slusszpoénként azt javasolják, hogy a baleseti statisztikák külön adatként tüntessék fel a traffipax-frász miatt besatuzó úrvezetők miatti ráfutásos karambolokat.

És a VÉDA?

Mondanunk sem kell, a 2016. április 5-én élesedett magyarországi szupertraffipax-rendszer telepítését sem előzte meg efféle szofisztikált elemzés. A VÉDA nevű, 14,5 milliárd forintból elkészült „közúti intelligens kamerarendszer” kiépítésének első számú indoka és célja a személyi sérülések visszaszorítása és a prevenció volt. A vezess.hu szakportál értékelése szerint a 365 fix kamerából álló hálózat mindmáig adós a balesetmegelőzési eredményekkel. 2016-ban a személyi sérüléses közlekedési balesetek száma 16 331-ről 16 506-ra emelkedett országosan, bár kétségtelen, hogy a halálos balesetek száma 585-ről 556-ra csökkent. Nem véletlen, hogy a sikerjelentésekben a gyorshajtási adatoké volt a főszerep. 

Ami az anyagiakat illeti, a befektetés két éven belül megtérült: gyorshajtási bírságból az első 8 hónapban 9 milliárd forint, 2017 első felében pedig további 6,5 milliárd zúdult az államkasszába.

A szakportál emlékeztetett, hogy az ígéretek szerint a VÉDA nemcsak a traffipax-funkciót használja majd. Képes ugyanis a záróvonalon áthajtás, a piros jelzésnél történő áthaladás, illetve a buszsáv jogosulatlan használata címeken jegyzett szabálysértések kiszűrésére is. A rendőrség azonban vagy nem használja ezeket a lehetőségeket, vagy csak nem szerepelteti őket saját statisztikáiban, mondván: az adatok közzététele csak „aránytalan idő- és munkaráfordítással lenne kivitelezhető”.