Kedélyjavító luxusból sokrétű gyógymód: a lovasterápia tudományos háttere

Nincsen túlélhető és fenntartható jövőnk tudomány nélkül, ahogy nekünk sincsen nélkületek. Támogasd a Qubit munkáját!

A 26 embert agyonlövő texasi ámokfutó katonai előélete is napirendre került a november második hétvégéjén San Antonióban rendezett lovasterápiás világkongresszuson. „Már akkor segítettük a veteránok reintegrációját, amikor a posztraumás stresszről még szakmai körökben is alig beszéltek” – válaszolt a Qubit kérdésére Michael Kauffman, az 1969-ben Amerikában alapított nemzetközi lovasterapeuta-szövetség, a Professional Association of Therapeutic Horsemanship International (PATH) szakmai igazgatója. 

A közel fél évszázad alatt több mint 6 ezer egykori katona civil életének újraindítását egyengető – elsősorban sérült és/vagy fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozó – szervezet az úgynevezett állatasszisztált terápia lovas válfaját művelőket tömöríti. A leszerelt bakák visszaszelídítését lovaglással, a lovak körüli fizikai munkával, állatgondozással és persze pszichológusi segítséggel megoldó módszer valóban amerikai találmány, ám a frontról sérülten hazatérők lovas rehabilitációja európai innováció. 

 Az első világháború gerincsérült, lebénult lábú brit veteránjait Oxfordban két lelkes és empatikus, ugyanakkor bátran kísérletező ápolónő – Olive Sands és Agnes Hunt – segítette lóra: úgy vélték, a lovon való üléskor a derék-, a far- és a combizmok óhatatlan átmozgatása és mindenekelőtt a hátasok különleges ritmikájú mozgása többet ér a gyógytornánál. A lábra álló hadfiak sora őket igazolta. A doktori címek és a tüzetesebb kutatások hiánya – továbbá az orvostársadalom hímsovinizmusa – miatt azonban szakberkekben évtizedekig a tudománytalan kategóriába sorolták az efféle próbálkozásokat.

A sarlatánság bélyege azután kezdett halványodni, hogy a dán Lis Hartel 1952-ben Helsinkiben olimpiai második lett díjlovaglásban. Az eredmény szokásos hírértékén túlmutató szenzációja az volt, hogy a hagyományosan koedukált mezőnyben neves férfi lovasokat is maga mögé utasító sportoló hat évvel a diadal előtt nemhogy nyeregbe szállni, de még önállóan járni sem tudott. 1946-ban ugyanis terhessége alatt járványos gyermekbénulásban betegedett meg – és súlyosan mozgáskorlátozottá vált. Ebbe azonban nem nyugodott bele, és előbb lovastársai segítségével, később kínnal-keservvel önállóan is újra és újra felkapaszkodva lovára, ismét lovast, mégpedig a legjobbak közül valót faragott magából. Miután 1956-ban a stockholmi olimpián is ezüstérmet nyert, a fizikoterapeuta Ulla Harpoth-tal összefogva gyermekparalízises apróságokat lovagoltatott, mondván, hogy ami neki sikerült, az másnak is bejöhet. 

Lis Hartel félig bénán, az 1952-es olimpiai lovaspályán és a dobogón, illetve terápiás munka közbenFotó: horsenation.com; Nemzetközi Olimpiai Bizottság archívuma

Páciensei testileg ugyan nem szabadultak meg teljesen a betegség következményeitől, ám lelkileg megerősödve sokat leküzdöttek hátrányukból. Az eredmények viszonylagossága okán azonban Hartel és Harpoth eljárását a módszer ellenzői afféle luxusszámba menő kedélyjavító foglalkozásként értékelték, legalábbis is egy ideig.

A verhetetlen mozgásimpulzus

„A máig érvényes lényeget már az oxfordi szakápolók felismerték. Nevezetesen, hogy a ló lépés jármódban a hátán ülő számára a normál emberi járás mozgásimpulzusait közvetíti. Vagyis a lovas gerincére, medencéjére ható, a törzs és a csípő izmait aktiváló, előremozgató erők ugyanazok, mintha az illető két lábon járna” – összegzi a lényeget Carol Fleck amerikai sportorvos a Hippoterápia: az emberi járás és a lovaglás mechanikája című, 1992-ben megjelent tanulmányában. A ló görög neve, hipposz után hippoterápiának keresztelt módszer ortopéd szakemberek, neurológusok és gyógytornászok gyakorlati tapasztalatai és klinikai kutatásai nyomán kristályosodott ki az 1970-es évek elejére. 

Az eredetileg mozgásjavításra, a károsodott egyensúlyrendszer fejlesztésére szolgáló metodika ma már az egyes kórképekhez – a szklerózis multiplexhez, az izomsorvadásos betegségekhez, az idegrendszeri rendellenességek különböző fajtáihoz, illetve a sérülés következtében kialakult fogyatékosságokhoz – alakított speciális technikákat alkalmaz. A lényeg azonban mindegyiknél ugyanaz: a lépésben haladó ló mozgása. 

„Ebben a különleges fizioterápiás eljárásban a ló az eszköz a páciens medencéjének és törzsének mobilizálásához, a helyes járásminta kialakításához. Nincs más olyan gyógytorna-típus, amellyel hasonlóan összetett mozgásimpulzusokat lehetne közvetíteni” – nyilatkozta az Unicornis Lovasterápiás Központ létrehozásakor Györgypál Zoltánné gyógytornász-lovas terapeuta. 

Félreértesek elkerülése végett, a hippoterápiának a lovagláshoz csak annyi köze van, hogy a ló jelenléte mindkettőhöz szükséges. „Itt nem az ember igyekszik hatni a lóra, hanem fordítva, a ló mozgását visszük át a páciensre. A ló és a lovas medencéjének oldalra-előre, fel és le irányuló mozgása váltakozó rotációs mozgásokat eredményez. Egy lépésben haladó ló percenként 110 ilyen háromdimenziós lengésimpulzust közvetít a lovas teste felé. A ló mozgásai áttevődnek a lovas medencéjének, csípőízületének és ágyéki gerincszakaszának egészére. A terápiás lovaglás hatása az egyensúlyra, a motorikumra, a koordinációra és az orientációra közvetlenül érzékelhető, kihat a viselkedési rendellenességekre és a magatartási zavarokra is.”

Hány oldala lehet egy lónak?

„A hatásmechanizmus több területet fog át. Mozgásterápiás szempontból segíti a kóros izomtónus szabályozását, a mozgásérzékelés javulását, a testséma fejlődését, az egyensúly és a koordináció javulását, valamint a fejkontroll, törzskontroll javítását. Pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai alkalmazásával elérhető a figyelem és a gondolkodás fejlődése, az élmény és tapasztalati kör bővülése, az önbizalom, a függetlenség, az önkifejezés, az életöröm, a motiváció megjelenése. Jótékonyan hat a kapcsolatfelvétel és -fenntartás képességére. A szociális élethez elengedhetetlen funkciók javulása is az eredmények közé tartozik: a kommunikációs és interakciós készségek és képességek, az érzelmi és akarati funkciók pozitív irányba változnak” – foglalja össze a gyógylovaglás előnyeit Steiner Henriette orvos-biológus átfogó ismertetője

E szakkalauz meghatározása szerint a hippoterápia orvosi javallatra végzett neurofiziológiai gyógytorna. Az úgynevezett gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna ezzel szemben fejlesztő-nevelő foglalkozás – lovasterapeuta vezetésével. (A szinte napra pontosan húsz évvel ezelőtt alapított Magyar Lovasterápia Szövetség a nemzetközi sztenderdnél is szigorúbb, amikor gyógypedagógusi diplomához köti 5 éves, gyakorlati lovastudást is megkövetelő képzését.) 

Hippoterápiás foglalkozás UruguaybanFotó: MIGUEL ROJO/AFP

A gyógypedagógiai lovaglásnál már nem csupán lépésben, de ügetésben és vágtában is haladhat a speciálisan kiképzett – és időről időre vizsgáztatott – négylábú. (A nyugodt, kiegyensúlyozott, egészséges, a lovas sportokban is jártas növényevőnek tűrnie kell bármiféle, a páciensei által tanúsított magatartás-zavart.) Az értelmileg akadályozott, tanulásban gátolt, autista spektrumzavarral élő, hiperaktív, látás- és hallássérült, részképességzavaros, illetve magatartásproblémás alanyokra szabott terápia része a lógondozás is. „Az utóbbinál az állat szerepe a motiváció” – magyarázza Suri Szilvia, lovasterapeuta. Ez annyit jelent, hogy a kezelteket lehetőség szerint bevonják a lovak körüli munkákba, azok ápolásába, még az istállótakarításba is. 

„Az efféle foglalkozások hatással vannak a kommunikációs és a kognitív képességekre, és nagyon erős a szocializációs hatás is” – állítja a Gyógypedagógia Szemlében megjelent tanulmányában a fogyatékosokkal foglalkozó Puskorics Lívia szomatopedagógus. A nemzetközi szakirodalomból is idéző dolgozat sorra veszi a tökéletesen magukba zárkózott autisták első megszólalásait, amikor a lóhoz intézett pár szó jelenti a kezdő lépést a világ felé. Vagy az együttműködni, koncentrálni képtelen hiperaktív gyermekeket, akik lovaglással gyakorolják a kooperációt is. „Csökkent a szenzoros érzékenység, javult a figyelem irányíthatósága, a szociális motiváció pedig nőtt a lovak hatására” – foglalja össze a szakberkekben szinte maguktól értetődő eredményeket a University of Miami kutatói által pár éve publikált tanulmány.

Pszicholó 

Az ezredforduló után legdinamikusabban fejlődő „szakág” a lovas (másnéven: ló-asszisztált vagy -facilitált, illetve -mediált) pszichoterápia. Itt a kezelés a ló–páciens–terapeuta háromszögében zajlik, amelyben a ló teljes értékű résztvevő (szakszóval: koterapeuta), segíti és előre viszi (facilitálja) a terápiás folyamatot. Amely a lovas sportok – így a futószáron vágtázó állat hátán végrehajtott akrobatikus gyakorlatokkal operáló lovastorna és a díjlovaglás – elemeit is tartalmazza. A  nemzetközi terápiás szakma közmegegyezéses álláspontja szerint a ló és az ember közötti nonverbális interakcióra építő metódus a legtöbb pszichiátriai betegség kezelésére alkalmas: legyenek azok depresszív kórképek, szorongásos, személyiség- és viselkedészavarok vagy szenvedélybetegségek. 

Lovastornához szerszámozott terapeuták és egyensúlyi alapgyakorlatokat végző egészséges gyerekekFotó: Qubit

Az állatok jótékony hatásába vetett hit ókori eredetű, már Homérosz is írt a vakságot gyógyító szent kutyákról. „Az állatasszisztált terápia kezdetének ugyanakkor az 1919-ben Washingtonban, a St. Elizabeth kórházban rendszeresített mentálhigiénés program tekinthető, amelybe háziállatokat is bevontak. Később, a II. világháború alatt a sérült katonák pszichés rehabilitációját végezték az amerikai kórházakhoz tartozó farmokon. Az áttörést az jelentette, amikor az 1960-as évek derekán Boris M. Levinson pszichiáter, az amerikai Yeshiva Egyetem oktatója egy véletlennek köszönhetően felfedezte, hogy kutyája jelenlétében könnyebben kapcsolatot tud teremteni zárkózottabb gyermekekkel” – vázolja a kezdeteket a Psychiatria Hungarica hasábjain megjelent értekezés

A mások mellett Gerevich József addiktológus pszichiátert és Kardos Edina klinikai szakpszichológus lovas pszichoterapeutát is felsorakoztató szerzőgárda szerint a lóasszisztált módszertan a legkidolgozottabb az összes állatos (delfines, kutyás, macskás, kis rágcsálós, madaras, stb.) terápia közül. Nem véletlen, írják a magyar szakemberek, hogy az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatala (FDA) 2008-ban a depresszió terápiás lehehetőségeit lajstromozó átfogó jelentésében – enyhébb esetekben – a gyógyszeres kezelés helyett kifejezetten ezt a metódust ajánlotta. 

És ezzel nincs vége: kiderült, hogy a lovak a krónikus szkizofrének állapotára is kedvezően hatnak. Gyors javulást mért náluk például a német Michaela Scheidhacker és Melani Kupsch pszichiáterpáros. 2010-ben megjelent kutatási jelentésük szerint kontrollált klinikai környezetben a szorongás és a depresszió szintjében, a szociális készségekben, az énhatékonyságban, az élettel való szubjektív elégedettségben megdöbbentően gyors és pozitív előjelű változások álltak be. 

Gerevich és szerzőtársai szerint a csoportos lovasterápiák a szenvedélybetegek körében is hatékonyak: rendkívül motiválónak tartják például, hogy az állat értékítélet nélkül fogadja el őket. „A másikról és önmagukról való gondoskodá vágyának felébresztését követően a célorientáltság, a kitartás és a frusztrációtűrés is javul. A páciensek a lovak környzetében gyakorolják a szociális kompetenciákat, edződnek az érzelmek elviseléséhez. Újra tanulnak bízni magukban és másokban” – írják a dolgozatban. 

Magyarországi úttörőként 2004 és 2006 között a Deszki Rehabilitációs Intézetben dolgozó Kardos Edina tapasztalatai szerint a lovas pszichoterápia hatása az optimális kockázatvállalás és reális veszélyérzet kifejlődésében, a felelősségérzet kialakulásában, az önfegyelem és az érzelmi kontroll megerősödésében és a stresszkezelés javulásában is megmutatkozott.

Sajátos szabadgalopp egy franciaországi drogrehabilitációs farmonFotó: David Betzinger/Hans Lucas

A ló asszisztálta pszichoterápia egyik legfőbb amerikai teoretikusa, Julie K. Trevelyan pszichológus szerint a hatékonyság magyarázata a „jégtörő” funkcióban keresendő: a lóval való foglalkozás ugyanis átírja az embertársakkal jól vagy rosszul, de működő viselkedési mintázatokat, feltöri a merev védekezési mechanizmusokat. A klienst a ló úgymond barátságosan ösztönzi a változásra, hiszen feltűnő tulajdonságai – a hatalmas szemek, az embernél pár fokkal melegebb testhőmérséklet, és az aktív, de nem agresszív (csemegét remélő) kapcsolatkereső attitűd – bizalomgerjesztőek. 

A lovakat nem érdekli – etológusok megfigyelései szerint azért, mert nem is érzékelik – a testi vagy lelki fogyatékosság sem, ugyanakkor folyamatosan reagálnak az emberre. Ha pedig a velük foglalkozó figyelme lankad vagy elkalandozik, azt a vakarózástól a legelésen át az elkódorgásig sokféleképp megnyilvánuló viselkedésükkel azonnal jelzik.