Ész Ventura: Még egy flaska vodka az egészséges agyműködésért

Az előző héten kitűzött vodkás példa nem volt különösebben nehéz, csak azért ért három koponyát az ötből, mert szerettem volna kreatív megoldásokra ösztönözni az olvasókat és meghagyni a lehetőséget azok megfelelő értékelésére. Nagyon sokan és hamar megtalálták a legegyszerűbb megoldást, mások addig gyötörték, amíg bonyolult módon, de végül sikerült megfelezniük a vodkát. De bejött a számításom is, ugyanis kaptam számos alternatív megoldás javaslatot, amikben különféle kreatív módszereket alkalmaztak a segítőkész oroszbarát olavsók.

Egyesek megjegyezték, hogy extra víz használatával sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, néhányan pedig ezt meg is oldották elegánsan, egyszerűen porrá zúzták az egyik flaskát és a port használták plusz folyadék helyett, így még flaska sem kellett a tárolásához. Igaz ugyan, hogy segédeszközök nélkül puszta kézzel kissé bajos porrá zúzni az üveget és a port még össze is gyűjteni, viszont annyira megtetszett ez a módszer, hogy rögtön egy új példa született belőle. Ezért most rendhagyó módon kitűzöm ezt a beküldött megoldások által inspirált feladványt, az előző megoldásának megjelenését pedig eltolom jövő hétre, hogy ne adjak ötleteket ennek a megoldásához. Nézzük tehát pontosan megfogalmazva a feladatot.

9. feladvány: Vodka és homok

Van egy flaska vodkánk, és van egy másik üres flaskánk, de nem ismert se a pontos súlya, se az űrmértéke. Van ezen kívül homok és egy kétkarú mérleg, amik a rendelkezésünkre állnak. Tegyük fel továbbá, hogy van még némi újságpapír is, aminek a segítségével a homokot porciózni és öntögetni tudjuk. A homokot természetesen nem szabad a vodkával keverni, de a mérleg serpenyői nagyok. Ha a flaskák bármelyikébe belefér az összes vodka és van bőven homok, akkor a megoldás egyszerű. Mit kell tenni, hogy igazságosan elosszuk a vodkát? Mi a helyzet akkor, ha nincs akármennyi homok, tegyük fel például, hogy valamicskével kevesebb homok van, mint ami a nehezebb flaskával üresen egyensúlyt tudna tartani. Tekintsük azt az esetet, amikor a vodka súlya kisebb, mint bármelyik flaska súlya. Haladóknak: Mi a helyzet akkor, ha a vodka súlya nem kisebb a flaskák súlyánál? És tehetünk-e valamit akkor, ha van akármennyi homok, viszont a vodka nem fér el teljesen a másik flaskában?

Felajánlott koponyák:

A megfejtéseket az eszventura@qubit.hu címre várjuk. A megoldások tartalmazzanak részletes indoklást is! A legjobb versenyzők felkerülnek az Ész Ventura dicsőségfalára. Aki nem kíván ott szerepelni, kérjük külön jelezze. Az e-mail subject mezőjében kérjük továbbá sorszámmal feltüntetni, hogy melyik feladvány megoldásáról van szó. Beküldési határidő: január 26. éjfél.

Az Ész Ventura feladványügyi rovat gazdája: Gáspár Merse Előd fizikus és bűvész

Frissítés: MEGOLDÁS