Az észak-koreai csoda titka: a varázslatos vinalon
Kim Ir Szen az észak-koreai állam önállóságának jelképeként pozicionálta a vinalon nevű szintetikus szálat, ezért azt Észak-Korea hivatalos ideológiája után dzsucse-szálnak is nevezik. Ez természetesen már az örökös elnök idejében is abszurd volt, de a jelenlegi vezető, Kim Dzsongun továbbra is ragaszkodik a gyártáshoz, annak ellenére, hogy az észak-koreaiak már csak elvétve hordanak vinalonból készült ruhákat. „Ha hozzájutnak vinalonhoz, azt halászhálók, felmosók, kötelek és egyéb használati tárgyak készítésére használják, melyekkel, a mindennapi termékek többségéhez hasonlóan, szabályozatlan piacokon kereskednek” – írja a Reuters.
A nejlon után a második szintetikus anyagként számon tartott vinalont 1939-ben fejlesztette ki a Kiotói egyetemen két japán és egy koreai kémikus, majd miután utóbbi, Ri Szunggi 1950-ben Észak-Koreába disszidált, a tömeggyártást már Kim Ir Szen országában kezdték meg. Az első gyárat 1961-ben adták át Hungnam városában: a Február Nyolcadika Vinalon Komplexum 50 épülete 130 000 négyzetméteren terül el és kezdetben 15 000 géppel működött – a komplexum még mindig áll, sőt 2010-ben egy tizenhat éves leállás után újra üzemel is.
Globálisan egy 443 millió dolláros iparról beszélünk, ami 2022-re 539 milliósra is emelkedhet az Orbis Research előrejelzése szerint. Ennek természetesen csak egy részét teszi ki az észak-koreai mánia, többek közt Japán és Kína is foglalkozik az anyag előállításával. A különbség csak az, hogy míg az utóbbi országokban a kőolajra alapozzák a technikát, Észak-Korea kénytelen a saját természeti kincseire hagyatkozni, így ott antracit- (a legtisztább kőszén) és mészkőfejtéssel indul a folyamat.
Az észak-koreai vezetés tett azért, hogy az emberek fejébe verje a vinalont mint nemzeti jelképet. A hungnami komplexumot összesen 9000 ember építette fel rekordgyorsasággal, ezért a propaganda bevezette a „vinalongyors” kifejezést, a dzsucse-szál elnevezéssel pedig ideológiailag is megbélyegezték az anyagot. Az ötvenes évek végén elindult sztahanovista mozgalom, a Csollima jegyében megállás nélkül dolgoztak a gyárban, és az 1980 előtt született kivándorlók szerint a kabáttól az iskolai egyenruhákon át a zokniig mindent vinalonból készítettek.
De ennél később még mélyebbre fúrta magát a vinalon a nemzeti öntudatba: amikor Kim Dzsongun 2013 decemberében kivégeztette a kínaihoz hasonló gazdasági reformokat szorgalmazó nagybátját, Csang Szongtheket, a diktátor többek közt arra is hivatkozott, hogy a kivégzett férfi ellehetetlenítette a dzsucse-szál gyártását.
Az ENSZ és a CIA adatai szerint a hatvanas évekre a hadsereg fejlesztésére berendezkedő Észak-Korea gazdasága 1956 és 1972 között gyorsabban nőtt, mint Dél-Koreáé, és olyan területeken szárnyalta túl a déli szomszédot, mint a szén- és vasércbányászat, az acél- és cementipar, a halfeldolgozás vagy épp a vinalonnak a köszönhetően a textilipar.
Míg nyugaton az olajárak csökkenésével egyre kevesebb gondot okozott a szintetikus anyagok előállítása, az olajkészlettel nem rendelkező Észak-Korea atomenergiával kívánta ellátni a vinalonkomplexumot. Kim Ir Szen még 1963-ban fordult a Szovjetunióhoz, hogy segítsen országának saját atomfegyvert fejleszteni, de ezt Moszkva visszautasította – cserébe a szovjetek egy békés nukleárisenergia-program létrehozását javasolták, így 1965-ben megépülhetett az ország első atomreaktorát tartalmazó jongbjoni nukleáris kutatóközpont, amely eleinte Ri Szunggi vezetésével a vinalongyártást segítette, de ma már az észak-koreai atomkísérletek egyik legfőbb helyszíne.
Bár 1976-ban még az alábbi animációval (Vinalon Man vs Mr. Nylon) próbálták a gyerekek fejébe verni a nemzet önállóságának fontosságát, az évtized közepére már kiderült, az atomenergia sem volt elég a sajátos anyag termelésének fenntartására.
Egy 1973-as telefonbeszélgetés során egy magas rangú észak-koreai tiszt arról számolt be Nicolae Ceaușescu román pártfőtitkárnak és államfőnek, hogy a (valószínűleg napi, de ezt a jegyzőkönyv nem írja) 70-80 tonnás vinalontermelés mellett egyszerűen elérhetetlennek tűnik az ötéves terv által előírt évi 50 ezer tonnás cél. Eközben Észak-Korea már 11 milliárd dolláros tartozást halmozott fel Moszkva felé, és 1983-ban a 10 milliárd dollárnak megfelelő összegből épülő második vinalongyárat sem tudta befejezni. A Szovjetunió 1991-es bukása után az ország minden külföldi pénzforrástól elesett; 1994-ben bezárták a hungnami komplexumot, és ellepték az országot a kínai importruhák.
A Február Nyolcadika Vinalon Komplexum 2010-es újranyitását még Kim Dzsongil vezette fel úgy, mint a szocializmus nagy győzelmét, talán ennek köszönhető, hogy az egy évvel későbbi halála után a hatalmat átvevő fia, Kim Dzsongun még mindig erőlteti a gyártást – annak ellenére, hogy a disszidált észak-koreaiak szerint már senki sem hord vinalonból készült ruhákat, és az anyagot az abból készült egyenruhák súlya és merevsége miatt még a hadiipar sem tudja felhasználni.