Ki gondolná, hogy épp a Google működik a legetikusabban a techcégek közül? Vagy hogy a Microsoft jóval felelősebben áll saját felhasználóihoz, mint az Apple? A 2017-es Corporate Accountability Index, a vállalatok elszámoltathatósági rangsora 22 techóriást és telekommunikációs céget értékelt 35 változó alapján, így állt össze a legfrissebb, tavaly márciusban publikált lista, ahol az internetes cégek közül a Google lett az első (65 ponttal), majd a Microsoft (62), a Yahoo (58) és a Facebook (53) következett. (Hozzátéve, hogy a Facebook pontszámát a vállalatirányítás húzta fel, Zuckerbegék a véleményszabadságot és a magánszféra védelmét illetően rosszabbul szerepeltek, mint a listán őket követő dél-koreai Kakao és a Twitter.)

A lista amerikai ötletgazdája, a Global Voices alapítója, a CPJ újságíróvédelmi szervezet igazgatótanácsának tagja, Rebecca MacKinnon a héten Budapesten járt, és a CEU-n válaszolt Andrew Byrne, a Financial Times régiós tudósítójának kérdéseire. A beszélgetés résztvevőit elsősorban egy kérdéskör érdekelte: míg kezdetben az internet a demokrácia végső eszközének tűnt, a decentralizáltság, az alulról jövő kezdeményezések, a civil önszerveződés globális keltetőjének, a kultúra közvetítőjének, ma egyre gyakrabban a manipuláció, a gyűlöletbeszéd eszközeként, konkrétan a demokráciát veszélyeztető globális hálózatként tűnik fel. Mi ment félre, és hogyan lehet megjavítani?

Az internet csak annyira lesz tökéletes, mint az ember

MacKinnon régóta tanulmányozza a kérdést, és van egy rossz híre: az internet az emberi természeten csúszott el, tehát nem javítható. „Nem fogjuk tudni jobban kijavítani az internetet, mint a társadalmat és a politikai kultúrát. Ahogy az emberi társadalom sem lesz soha tökéletes, az internet sem.”

Az internetet emberek hozták létre, és közben szem elől veszítették azt a kérdést, hogy milyen társadalmat akarnak teremteni általa. Márpedig az internet világát az ideálisnak vélt társadalmi berendezkedéshez, az emberi jogokon alapuló demokráciához kellene igazítani – mondta. Megvan annak az oka, hogy miért van szükség vezetőkre, kormányzásra az emberi társadalmakban. Szabályok nélkül kitörne az anarchia, az életünk pedig rövid és szörnyű lenne. Az internetnek is tűrnie kell valamiféle szabályozást, de nem mindegy, hogyan zajlik a hálózat kormányzása, az internet governance.

A fordulópont, amikor kiderült, milyen nagy itt a tét, MacKinnon szerint a 2013-as Snowden-ügy volt, majd évekkel később a Brexit és Donald Trump megválasztása. Az utóbbi események már tömegesen ébresztették rá a szakértőket és a laikusokat arra, hogy mennyire félremehetnek a dolgok, ha manipulátorok élnek vissza a véleményszabadsággal.

Vannak esetek, amikor ez a visszaélés emberijog-sértésekhez vezet. Sokat emlegetett példa, hogyan engedett utat a Facebook a rohingyák elleni gyűlöletbeszédnek, aminek talán emberéletekben mérhető következményei is lettek. De MacKinnon ide sorolja azoknak a Black Lives Matters-aktivistáknak az esetét is, akiket ellenérdekelt tömegek penderíttettek ki rövid úton a közösségi oldalról, és amikor jogorvoslatért fordultak a Facebookhoz, nem találtak utat a cenzorokhoz, „hacsak nem ismertek egy híres újságírót”.

A dezinformációs kampányok nagyban kapcsolódnak ahhoz a problémakörhöz, hogy hirdetők hozzáférnek a felhasználók személyes információihoz, és azokat arra használják, hogy megcélozzák a potenciális fogyasztókat.

Facebook, Google: netes monarchiák?

Nagy gond, hogy az internettel együtt gigantikus cégek nőttek fel, amelyek egyfajta privát kormányzást gyakorolnak az életünk fölött. Miközben a közérdeket vitathatatlanul érintő kérdés, hogy a Facebook, a Google és a többi közösségi oldal mit művel az adatainkkal, a válasz céges, pontosabban magánérdekek mentén dől el. Márpedig „nincsenek már monarchiák, miért éppen a netes szférában fogadnánk el ezt a fajta irányítást”?

A felhasználóknak sokkal többet kellene tudniuk arról, hogy mit kezdenek magánszférájukkal ezek a cégek – ezt a célt szolgálná a fenti elszámoltathatósági rangsor, de abban is csak azokat a vállalatokat tudták feltüntetni, amelyek ráálltak, hogy megméressék magukat. Így aztán továbbra is kérdés, hogyan lehet elszámoltatni az internetes cégeket.

Nem maradhatunk szimpla felhasználók

MacKinnon szerint a techcégeknek, a kormányoknak és az internetre hatást gyakorló közösségeknek együtt kellene kidolgozniuk a menekülőutat. Egyik szereplőt sem lenne tanácsos kihagyni: a kormányok szakértelem híján vannak, a cégek önszabályozásával pedig az a gond, hogy általa magánszereplők hoznának a közösségre vonatkozó döntéseket.

De ez még nem minden: ahogy öt évvel ezelőtti könyvében, a Consent of the Networked-ben is kifejtette, MacKinnon szerint a nethasználó állampolgároknak ugyanúgy részt kell venniük az internet megreformálásában, ahogy a társadalom alakításában. „Nem maradhatunk egyszerű felhasználók, elkötelezetté kell válnunk, mert mindannyian felelősek vagyunk” – fogalmazott.

Maga MacKinnon azzal kezdte ezt, hogy kutatásokat végzett, és ezekkel rávilágított a techcégek etikátlan működésére, majd létrejött az elszámoltathatósági rangsor, amelyet 2015 után tavaly állítottak össze másodszor. Az egyszerű felhasználó pedig a választásaival hathat a rendszerre, élve fogyasztói jogaival, vagy elmondhatja megválasztott képviselőjének is, hogy mit várna tőle ebben az ügyben – javasolta MacKinnon. Mint befektetők, lehetünk jóval tudatosabbak abban a tekintetben, hogy hova adjuk a pénzünket – erről egy befektetői kalauzt is összeállítottak a Ranking Digital Rights oldalán.

Veretes fogalmakat kell újradefiniálni

Az internet előtti korban minden társadalom külön-külön szabályozódott, az internet viszont globális platform, ami univerzális szabályozást igényelne – ez is nehezíti, hogy megnyugtató módon rendezzék az internetszabadság kérdését. Ugyanúgy kellene érvényesülnie minden internetező jogainak, függetlenül attól, hogy milyen országból klikkelget – ami szinte lehetetlennek tűnik.

MacKinnon szerint is nagyon messze vagyunk még a megoldástól. Az a módszer biztosan nem működik, hogy a tartalomszolgáltatókat teszik felelőssé a felhasználók véleményeiért, ez ugyanis öncenzúrához vezet. A Facebook szűrői sem elég okosak ahhoz, hogy megkülönböztessék a valóban jogsértő tartalmakat például egy sima hírtől.

De a másik véglet, a felelősség teljes hiánya sem célravezető. MacKinnon úgy látja, ígéretes kísérlet a jövő évre ígért új európai adatvédelmi irányelv, amely a cookie-k passzív leokézásánál nagyobb mozgásteret enged a felhasználónak, illetve az átláthatóság jegyében némileg fellebbenti a fátylat arról, hogy mi mindenhez férnek hozzá a felhasználók adataival zsonglőrködő cégek.

Ha ez még nem lenne elég bonyolult, az internet szabályozásakor fontos elvi iránymutatásokat is újra kell gondolni. A felelősség kérdése mellett ilyen a monopólium fogalma is. Elég arra gondolni, mi a Facebook sikerének titka: az, hogy egyeduralkodó. Az ember nem teheti meg, hogy nincs fönt, főként ha valamilyen közösségi ügyet szeretne képviselni.

Átgondolandó az adathordozhatóság is: legalábbis jó nagyot lendítene a felhasználói szabadságon, ha facebookos profiladatainkat, amely tele van érzelmes emlékekkel, egy mozdulattal átvihetnénk egy másik platformra (ahogy a számhordozhatóság kiharcolása is mérföldkő volt a mobiltelefóniában). Segítene az is, ha adatainkat nem a cégek birtokolnák, hanem mi magunk – jegyezte meg MacKinnon.

Jó, hát akkor itt fogunk élni

A helyzet tehát komplex, az internetszakértő mégis felmutatott egy ígéretes analógiát: a klímaváltozás elleni harc is lassan kezdődött el, de mára eljutottunk odáig, hogy jobb helyeken temérdek pénzt fektetnek az alternatív megoldásokba. Ugyanez érvényes lehet az információs ökoszisztémára is: ha fontos tartalmak azért nem jelenhetnek meg, illetve azért nem kaphatnak elegendő teret, mert a médiapiacot működtető hirdetők csak a nézettségi adatokat lesik, talán nagyobb energiát kellene fektetnünk abba, hogy kitaláljuk a hirdetéseken alapuló média alternatíváit. Feltéve, hogy fontos nekünk a demokrácia jövője (vagy a jövő demokráciája).

Abból kiindulva, hogy 20 éve még csak nem is sejthettük, mi minden lesz itt, az is megjósolhatatlan, hová vezet a mai káosz. Rebecca MacKinnon szerint mindenesetre „crazy ride” lesz, de soha nem mondhatunk le a felelősségünkről, a cselekvés erejéről.