Lehet, hogy mégsem steril az anyaméh?
Tovább mélyül a lövészárok a magzati fejlődést kutató szakemberek táborai között. A Nature tudományos folyóirat összefoglalója szerint bár próbálják, nem sikerül népszerűvé tenni azt a tabudöntögető álláspontot, miszerint az anyaméh esetleg mégsem steril.
Miközben egyelőre legfeljebb elvétve akadnak támogatói, gyűlnek a bizonyítékok az elmélet mellett, miszerint az emberi magzatok már az anyaméhben találkoznak az életüket végigkísérő baktériumok némelyikével. Indira Mysorekar indiai származású, Amerikában élő fejlődés- és mikrobiológus és kutatócsoportja mintegy kétszáz méhlepény alapos vizsgálata során azok harmadának a sejtjeiben talált mikrobákat. Egy kollégájának, Kjersti Aagaardnak pedig 2014-ben az szúrt szemet, hogy a néhány hetes újszülöttek szervezetében található baktériumtörzsek nem azonosak az édesanyjuk hüvelyváladékából kimutathatókkal. Miután a csecsemők bélflóráját elméletileg azoknak a baktériumoknak kellene benépesíteniük, amelyekkel a szülőcsatornában találkoztak, Aagaard arra jutott, hogy a rejtélyes telepek korábbról, a méhen belülről származhatnak.
A jó, a rossz és a hizlaló baktériumok
A méhlepényt 1885 óta tartja az orvostudomány teljesen sterilnek. A megdönthetetlennek tűnő tételt az E.colit azonosító Theodore Escherich német-osztrák gyermekorvos állította fel. A nevét viselő baktériumot egészséges emberek bélsarát vizsgálva fedezte fel. Miután jó néhány egészséges újszülött első, szurokszerű ürülékét, a születés előtt, az anyaméhben formálódó meconiumot is megvizsgálta, megállapította, hogy abban nemcsak E.coli, hanem semmilyen más baktérium sincsen.
Az Escherich-féle tétel a 20. század fordulóján, az annak több tanulmányt is szentelő Henri Tissier francia gyermekorvos nyomán szilárdult dogmává. Ezt nagyban segítette, hogy amikor néhány kósza baktériumnak mégis sikerül tanyát vernie a méhlepényben vagy a magzatvízben, arról rendszerint a várandós nő vetélése, a szülés túlzottan korai beindulása vagy a magzat maradandó károsodása révén értesültek az orvosok.
Emiatt a szakemberek adottnak vették, hogy a magzat jó esetben csak a szülőcsatornában találkozik először baktériumokkal. A mikrobákat persze a császármetszéssel születettek sem kerülik el, csakhogy a legtöbb szakember úgy véli, hogy ők nem a megfelelőekkel kerülnek kapcsolatba. Vannak, akik akár élethosszig tartó egészségügyi kockázatokat is tulajdonítanak annak, ha valaki nem természetes úton jön a világra. A jelek szerint ugyanis a műtéti beavatkozással születettek később lényegesen gyakrabban küzdenek különféle allergiákkal vagy autoimmun betegségekkel, és nagyobb eséllyel híznak kórosan el. Sok szakember mindezt azzal hozza összefüggésbe, hogy más a bélbaktérium-kolóniáik összetétele, mint a hüvelyi úton születetteké.
Első kenettel a kockázatcsökkentésért
Az etikai aggályok miatt emberkísérletekben lehetetlen lenne bizonyítani, hogy a születés módjához kapcsolódik-e a megnövekedett egészségügyi kockázat. Előfordulhatna ugyanis, hogy az újszülöttek szervezetében esetleg már kialakulóban lévő bélflóra azért pusztul el, mert a császármetszéses szülések esetében sokszor rutinszerűen adagolják az antibiotikumokat. Szakemberek tucatjai mindenesetre azzal kísérletezgetnek világszerte, hogy a műtét negatív hatásait ellensúlyozzák.
Maria Dominguez-Bello és amerikai kutatócsoportja például 2016-ban azzal igyekezett önkéntes kismamák császármetszéssel világra segíett újszülöttjeinek a feltételezett egészségügyi kockázatait csökkenteni, hogy az arcukra kent egy keveset az anyjuk hüvelyváladékából. Tavaly ősszel pedig arról cikkezett, hogy vemhes patkányok egy csoportját (mindenféle antibiotikumot szigorúan mellőzve) megcsászározott, míg a kontrollcsoportban hagyta, hogy a természet végezze a maga dolgát. A kis rágcsálókat utóbb teljesen azonos diétán nevelték, a műtéttel születettek mégis 15-20 százalékkal testesebbek lettek.
Miután a 20. század második felében olyan drasztikusan megnőtt a császármetszések száma, hogy Brazíliában, Cipruson és a Dominikai Köztársaságban mára többen szülnek művi, mint hüvelyi úton, a járulékos kockázatok jelentősége különösen megnőtt. Magyarországon – csakúgy, mint az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Olaszországban vagy Romániában – az újszülötteknek nagyjából a harmadát segítik műtéttel a világra, miközben az Egészségügyi Világszervezet irányelvei szerint a császármetszések aránya 10-15 százalék felett már indokolatlanul magas.