Íme az év 10 legfontosabb technológiai áttörést hozó innovációja

2018.02.23. · TECH

A Massachussets Institute of Technology (MIT) magazinjaként számontartott MIT Technology Review, mint az elmúlt 17 évben mindig, idén is összeállította a reményteljes fejlesztések listáját. Technológiai fronton az alábbiaktól várhat sokat az emberiség – legalábbis az amerikai tudományos fellegvár hivatalos lapjának szerkesztői szerint.

3D fémnyomtató

A három gyártót (Markforgd, Desktop Metal, General Electric) kiemelő indoklás szerint a háromdimenziós printerek technológiája elérte azt a fejlődési fázist, amikor már nagy méretű és bonyolult eszközök is legyárthatók ezzel a technológiával.

A Desktop Metal nyomtatott propellere
photo_camera A Desktop Metal nyomtatott propellere Fotó: Tim Pumphrey/Desktop Metal

Mesterséges embrió

Cambridge-i kutatók tavaly márciusban jelentették be, hogy ivari sejtek nélkül sikerült művi úton létrehozniuk életképes egérembriót, egy évvel korábban pedig a Rockefeller University, illetve a Michigani Egyetem specialistái számoltak be sikeres kísérleteikről. Az etikai aggályok ellenére az eredmények a korábbiaknál közelebb vihetnek az élet kialakulásának megértéséhez.

A 6 napos egérembrió
photo_camera A 6 napos egérembrió Fotó: University of Cambridge

Érzékenyen intelligens városok

Torontóban tavaly októberben indult egy kétéves, a Quayside nevű városrészt megújító projekt, az intelligens városok (smart cities) kialakítására törekvő technológiai mozgalom keretében. Az önvezető autók, robotpostások és egy sor más innováció bevezetését vizionáló városfejlesztést a lakók teljes körű bevonásával igyekeznek megvalósítani a kanadai városvezetők.

Közkinccsé tett mesterséges intelligencia

Az olyan tech-óriások mint az Amazon, a Baidu, a Google, vagy a Microsoft a szinte bárki által elérhető felhőalapú mesterségesintelligencia-szolgáltatásaikkal kvázi demokratizálják a legújabb fejlesztéseket.

Duális neurális hálózatok

A Google Brain, a DeepMind és az Nvidia által fémjelzett gépi mélytanulás (deep learning) fejlesztésében kulcsszerepet betöltő kettős neurális hálózatok a valódi idegrendszeri működéshez vihetnek közelebb.

Tolmácsfülhallgató

A kultikus Galaxis útikalauz stoposoknak Bábelhalának mintájára a Google és a Baidu közös fejlesztésében megalkotott valós idejű fordításra képes intelligens fülhallgató és az alkalmazás, a magyarul még nem tudó Pixel Buds a félreértésmentes szép új jövő szimbólumaként került a listára.

Félreértés ne essék, csupán 159 dollár
photo_camera Félreértés ne essék, csupán 159 dollár Fotó: Wikipédia

Szén-dioxid-mentes gázerőmű

A texasi La Portéban megvalósítandó, az USA elektromos energiájának 22 százalékát szolgáltató földgázerőművek szén-dioxid-kibocsátását lenullázó, három nagy energiaszolgáltató cég konzorciuma által indított projektet is lajstromba vett az MIT Technology Review. A tesztüzem állítólag már zajlik.

Az online magánszféra védelmének tökéletesítése

A blokklánc-technológián alapul a JPMorgan és az ING biztosító támogatásával a ZCash nevű startup által fejlesztett fizetési rendszer, amely valódi (értsd: nem kripto) pénzügyi tranzakciókat is lehetővé tesz, miközben a rendszer kizárja a rosszindulatú behatolást. Hovatovább az internethasználatot is tökéletesen védetté teszi.

Genetikai alapú jövendőmondás

Mi is írtunk a UK Biobank, a gyógyszerfejlesztést is forradalmasító innovációjáról, amely gigászi genetikai adatbázis segítségével előre jelzi a medicinák várható hatásait. A Top10-be a betegséghajlamokat, függőségi kockázatokat előrejelző megoldások okán kerültek az úgynevezett prediktív genetikai tesztek.

Kvantumszámítógépek

Kvantumszámítógép szerelése az IBM-nél
photo_camera Kvantumszámítógép szerelése az IBM-nél Fotó: IBM/flickr.com

A listát a nagy reményű kvantumszámítástechnika zárja. A legújabb fejleményekről rendre beszámol a Qubit is, ahogy a reményteljes innovációk matematikai alapjait megkérdőjelező tudományos eredményekről is.

link Forrás