Az őzek voltaképpen szarvasok, miközben a szarvasok általában nem őzek

A szarvasfélék (Cervidae) rendszertani családját a kérődzők alrendje alá, a párosujjú patások rendjébe sorolja a taxonómia. A szerteágazó família az őz- és szarvasformák alcsaládjának fajairól ismert. Magyarországon az európai őz (Capreolus capreolus) és a gímszarvas (Cervus elaphus) a legelterjedtebb. Az utóbbi bikáinak agancskoronája irigyelt vadásztrófea, a bőgésük pedig köztudottan az őszi lombhullató erdők csöndjéböl tör elő. Hovatovább e nemes vad (és nomád totemállat) után vetődött a Kárpát-medencébe Hunor és Magor, a két dalia.

Szkíta aranyszarvasFotó: leemage

A gím anyaállatot magyarul szarvastehén, a még nem termékenyült (miszerint szűz) nőivarú egyedet ünő, a kicsinyeket pedig ünő-, illetve bikaborjakként illik emlegetni.

Gímszarvas borjú a belga rengetegbenFotó: Christian Cabron/Biosphoto

Na de hogyan különböztethetjük meg az őzet a szarvastól? És a szarvast az őztől? 

A skót felföldtől a Kaukázusig több mint féltucat alfajjal rendelkező gímeket képviseli a 2018-ban Oscar-díjra jelölt Enyedi Ildikó rendezte Testről és lélekről állati főszereplője. A himívarú egyedek rendszertani azonosítása még a laikusoknak sem okoz gondot: a harci eszközként is bevethető, de leginkább a rivális elriasztását szolgáló csontos képződmény (úgynevezett agancs) az őzekkel összetéveszthetetlenné teszi az ivarérett bikákat. Kivéve kora tavasszal, amikor az agancsot – szemben más, egyébként szintén párosujjú patás kérődzőfajok által növesztett szarvval vagy tülökkel – elhullajtják a hímek, hogy aztán pár hét alatt még szebbet és nagyobbat fejlesszenek maguknak.

Gímbika holland erdőbenFotó: Christian Cabron/Biosphoto

A szarvastehenek nem hordanak agancsot – vagy csak nagyon ritkán, de akkor is csak csökevényeset. (Kivételt a rénszarvasok jelentik, bár a nőstények csontképződményének mérete ritkán közelíti a hímekét.) Ennek ellenére, a küllem alapján némi gyakorlattal szarvasként azonosíthatóak a gímtehén-egyedek is. Méghozzá, az  erőteljes, oldalról nézve csaknem négyzetes alkat alapján. Íme:

Gímszarvas tehén a németországi nyárbanFotó: Breuer Wildlife/Biosphoto

A párzás jogáért nagy hanggal és szükség esetén véres párbajsorozattal megküzdő bikák és a tehenek találkozása pedig semmi mással össze nem téveszthető, bár az egyszeri turista által ritkán megpillantott látvány.

Gímek egymás közt a németalföldi tájbanFotó: Christian Cabron/Biosphoto

A szarvasfélék népes táborához tartozó európai őzek ugyan eredetileg szintén erdei állatok voltak, de jobban alkalmazkodtak az emberi környezethez – pontosabban a deforesztációnak is nevezett erdőpusztítás után létrejött „kultúrtájhoz”. Ennek és kisebb termetüknek köszönhetően lehettek az Öreg néne őzikéje (írta: Fazekas Anna) vagy a Walt Disney által tömegkultúrális ikonná avatott, Felix Salten-féle Bambi ihletői. 

Európai őzgida francia erdőbenFotó: Fabien Bruggmann/Biosphoto

Az utóbbi, 1923-ban Bécsben – Eine Lebensgeschichte aus dem Walde alcímmel – megjelent mű szerzőjét  Siegmund Salzmannként anyakönyvezték Budapesten. A felnőtteknek szóló fejlődésregényt a népszerű fordítások avatták gyermekmesévé, no és a sztorit celluloidra rajzoló Walt Disney. Az 1942-ben bemutatott animációs örökzöld (a 2006-os remake korántsem ütött akkorát) főszereplőjét azonban nem az európai őzről, hanem a fehérfarkú vagy virginai szarvasról (Odocoileus virginianus) mintázta alkotója. Csakhogy e faj a nevével ellentétben az őzformák alcsaládjához tartozik. Vagyis ugyanúgy őz, mint az ős-Bambi – bár, mint a fenti képen látható, külleme alapján az őzgida szarvasborjú is lehetne, vagy fordítva. (A két alcsalád fajai azonban véletlenül sem állnak párba, még mesterséges körülmények között sem.)

Európai őzbak egy németországi rétenFotó: Breuer Wildlife/Biosphoto

A baknak nevezett őzhímek télen hagyják el nyársszerű agancsukat, amelyet, ha végszükségben vannak, nemcsak a territóriumukat és az üzekedési (párzási) időszakban kiszemelt sutákat (nőstény őzeket) veszélyeztető vetélytársak, de az ember ellen is fordíthatnak. 

Európai őzsuta a francia AlpokbanFotó: Robert Valarcher/Biosphoto

A suták a tehenekhez hasonlóan szinte sosem növesztenek agancsot, a két faj nőstényeit ezért sokszor összekeverik. A fenti kép jól példázza az alapvető jegyeket, amelyek alapján megkülönböztethetők egymástól a fajok: a leglényegesebb ezek közül, hogy az őzek filigránabbak és jóval kisebb termetűek rokonaiknál.

Jól figyelt? Jöhet a teszt? Jöjjön a teszt!


Mi az a tudományos ismeretterjesztés?

Egyes részterületek megítélésében nagy viták vannak mondjuk a pszichológiában, a történettudományban vagy a szociológiában is, de arra a nyelvészeten kívül csak a filozófiában tudok példát, hogy a leírásnak szinte semmilyen eszközében nincs általános egyetértés.