Az úszódarutól a szocialista brigádig: 13 dolog, amit József Attiláról neveztek el a múlt rendszerben

2018.04.11. · tudomány

1964-ben ünnepelték először Magyarországon a költészet napját József Attila születésnapján, a döntés hátteréről irodalmár szerzőnk részletesen beszámolt. Abban az időszakban a proletárköltőnek tartott József Attila kultusza olyan magasra hágott, hogy csupán Budapesten 13 utca viselte a költő nevét, de volt róla elnevezett díj, mozi, színház, tudományegyetem, tér, gimnázium, nyelviskola, sportegyesület, könyvesbolt, művelődési ház, szabadegyetem, lakótelep, kollégium, sugárút, úttörőcsapat, termelőszövetkezet, szocialista brigád, raliverseny, sőt úszódaru is.

Íme a képes bizonyítékok:

A Mária Valéria-nyomortelep felszámolása után, 1957-től 1967-ig épült a József Attila lakótelep első üteme. Ezen az 1967-es képen a lakónegyed még annyira új, hogy a fák sem nőttek ki a földből, de egy piros Pobeda már igen. És már az Állami Biztosító is hirdetett.
photo_camera A Mária Valéria-nyomortelep felszámolása után, 1957-től 1967-ig épült a IX. kerületi József Attila lakótelep első üteme. Ezen az 1967-es képen a lakónegyed még annyira új, hogy a fák sem nőttek ki a földből, de egy piros Pobeda már igen. És már az Állami Biztosító is hirdetett. Fotó: Fortepan
1970-es kép ugyanarról a lakótelepről, benne az Ezüst Sirály étterem nevű ékkővel, amiről emlékezetes tévéreklám is készült: https://www.youtube.com/watch?v=BLczGdHbl3U
photo_camera 1970-es kép ugyanarról a lakótelepről, benne az Ezüst Sirály étterem nevű ékkővel, amiről emlékezetes tévéreklám is készült. Fotó: Fortepan
Az abonyi József Attila Termelőszövetkezet létéről egyéb képi bizonyítékot nem találtunk, mint ezt a tőröl metszett termelési riportot a Pest Megyei Hírlap egyik 1975. októberi számából. Ekkor a téeszek  – a gördülékeny intézkedési terv elkészültének hála  – úrrá lettek „szomorú hangulatú, nem sok jóval kecsegtető” időjárás okozta gondokon.
photo_camera Az abonyi József Attila Termelőszövetkezet létéről egyéb képi bizonyítékot nem találtunk, mint ezt a tőröl metszett termelési riportot a Pest Megyei Hírlap egyik 1975. októberi számából. Ekkor a téeszek – a gördülékeny intézkedési terv elkészültének hála – úrrá lettek a „szomorú hangulatú, nem sok jóval kecsegtető” időjárás okozta gondokon. Fotó: Hungaricana.hu
1986-os kép a XI. kerületi József Attila Gimnáziumról. Ma már a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium működik itt, a Jóska a Móricz Zsigmond körtér másik oldalára költözött. Az épületben 1948-as államosítása előtt is ciszterci gimnázium működött, oda járt például Romhányi József író-költő.
photo_camera 1986-os kép a XI. kerületi József Attila Gimnáziumról. Ma már a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium működik itt, a Jóska a Móricz Zsigmond körtér másik oldalára költözött. Az épületben 1948-as államosítása előtt is ciszterci gimnázium működött, oda járt például Romhányi József író-költő. Fotó: Fortepan
Egy jóval korábbi, 1955-ös kép mutatja, hogy a keresztény szellem nem veszett ki rögtön. Ez a kép az iskolaépület és a Szent Imre-templom közötti parkban készült.
photo_camera Egy jóval korábbi, 1955-ös kép mutatja, hogy a keresztény szellem nem veszett ki rögtön. Ez a kép a József Attila Gimnázium és a Szent Imre-templom közötti parkban készült. Fotó: Fortepan
A számos József Attila Úttörőcsapat egyike Dunaújvárosban működött 1948-tól. Az emlékérem Békési György tulajdona.
photo_camera A számos József Attila Úttörőcsapat egyike Dunaújvárosban működött 1948-tól. Az emlékérem Békési György tulajdona. Fotó: József Attila Múzeum, Dunaújváros
Salgótarján büszkesége volt a József Attila Művelődési Ház. 1966 -ban avatták fel, a kép 1976-ban készült.
photo_camera Salgótarján büszkesége volt a József Attila Művelődési Ház. 1966-ban avatták fel, a kép 1976-ban készült. Fotó: Fortepan
photo_camera A Szrogh György tervezte salgótarjáni kultúrpalota igazi urbánus arculatot kölcsönzött a városnak. Íme a művház belülről. Fotó: Fortepan
A József Attila Színház ma is az Árpád híd pesti hídfőjénél áll. Az 1959-es képen a Szókimondó asszonyság című előadás szereplőinek egy része álldogál a színház előterében. Balról jobbra: Szemes Mari, Náray Teri, Eöry Kató, Gobbi Hilda, ismeretlen férfi, Egri István, Komlós Juci, Báró Anna, Örkényi Éva, Bodrogi Gyula, ismeretlen férfi.
photo_camera A József Attila Színház ma is az Árpád híd pesti hídfőjénél áll. Az 1959-es képen a Szókimondó asszonyság című előadás szereplőinek egy része álldogál a színház előterében. Balról jobbra: Szemes Mari, Náray Teri, Eöry Kató, Gobbi Hilda, ismeretlen férfi, Egri István, Komlós Juci, Báró Anna, Örkényi Éva, Bodrogi Gyula, ismeretlen férfi. Fotó: Fortepan
A Szegedi Egyetemet 1962-ben nevezték el József Attiláról, és 2000-ig így is maradt. A kép az átnevezés évében készült. Az egyetem épületei mögött a Magyarok Nagyasszonya Székesegyház, ismertebb nevén a dóm tornyai magasodnak.
photo_camera A Szegedi Egyetemet 1962-ben nevezték el József Attiláról, és 2000-ig így is maradt. A kép az átnevezés évében készült. Az egyetem épületei mögött a Magyarok Nagyasszonya Székesegyház, ismertebb nevén a dóm tornyai magasodnak. Fotó: Fortepan
Bemutatjuk a háború utáni újjéépítés két sztárját, a József Attila- és az Ady Endre-úszódarut. Az 1946-os képeken a Szabadság hidat állítják helyre éppen.
photo_camera Bemutatjuk a háború utáni újjéépítés két sztárját, a József Attila- és az Ady Endre-úszódarut. Az 1946-os képeken a Szabadság hidat állítják helyre éppen. Fotó: Fortepan
A két kisajátított költőről elnevezett úszódaruk csodás szinkronban voltak képesek mozogni, amikor a híd darabjait illesztették a helyükre.
photo_camera A kisajátított költőkről elnevezett úszódaruk csodás szinkronban voltak képesek mozogni, amikor a híd darabjait illesztették a helyükre. Fotó: Fortepan
Munkálatok a szegedi József Attila sugárúton 1982-ben.
photo_camera Munkálatok a szegedi József Attila sugárúton 1982-ben. Fotó: Fortepan
A József Attila utca Budapest Belvárosában egy 1964-es fotón. A mai Akvárium helyén még épület állt, de az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar épülete jól felismerhető.
photo_camera A József Attila utca Budapest Belvárosában egy 1964-es fotón. A mai Akvárium helyén még épület állt, de az Erzsébet téri egykori buszpályaudvar épülete jól felismerhető. Fotó: Fortepan
A Zalaegerszegi Ruhagyár József Attila Szocialista Brigádjának mindennapjairól képanyagot már nem találtunk. Almási Tamás viszont 2001-ben filmet készített róluk Kitüntetettek címmel. Az egykori tagok ebből az alkalomból ellátogattak a Kossuth térre.
photo_camera A Zalaegerszegi Ruhagyár József Attila Szocialista Brigádjának mindennapjairól képanyagot már nem találtunk. Almási Tamás viszont 2001-ben filmet készített róluk Kitüntetettek címmel. Az egykori tagok ebből az alkalomból ellátogattak a Kossuth térre. Fotó: Magyar Nemzeti Filmarchívum
Hetvenes évekbeli kép a már akkor is lepusztult József Attila Moziról a VIII. kerületi Kálvária téren
photo_camera Hetvenes évekbeli kép a már akkor is lepusztult József Attila Moziról a VIII. kerületi Kálvária téren Fotó: Fortepan
Itt a bizonyíték, hogy valóban létezett József Attila-rali, sőt -rallye! Az 1968-as plakettet a Magyar Autóklub bocsátotta ki.
photo_camera Itt a bizonyíték, hogy valóban létezett József Attila-rali, sőt -rallye! Az 1968-as plakettet a Magyar Autóklub bocsátotta ki. Fotó: Galeriasavaria.hu
És végül egy kakukktojás, amin végre az ünnepelt, tragikus sorsú költő is szerepel. Az 1930-as fotó az Otthon Kör egyik estjén készült, a Dohány utca 76. szám alatt. Balról jobbra: ismeretlen nő, József Attila, Schöpflin Aladár kritikus, Magyar Elek újságíró, Kárpáti Aurél kritikus, Magyar Elekné, Móricz Zsigmond, Vidor Marcell író, Móricz Gyöngyi, Móriczné Simonyi Mária, Kállay Miklós író, ismeretlen férfi, Móricz Virág, ismeretlen nő, Surányi Miklós író, ismeretlen nő, Somogyi Gyula író, Somogyi Gyuláné.
photo_camera És végül egy kakukktojás, amin végre az ünnepelt, tragikus sorsú költő is szerepel. Az 1930-as fotó az Otthon Kör egyik estjén készült, a Dohány utca 76. szám alatt. Balról jobbra: ismeretlen nő, József Attila, Schöpflin Aladár kritikus, Magyar Elek újságíró, Kárpáti Aurél kritikus, Magyar Elekné, Móricz Zsigmond, Vidor Marcell író, Móricz Gyöngyi, Móriczné Simonyi Mária, Kállay Miklós író, ismeretlen férfi, Móricz Virág, ismeretlen nő, Surányi Miklós író, ismeretlen nő, Somogyi Gyula író, Somogyi Gyuláné. Fotó: Fortepan